Államfő-felfüggesztés: bírálja Pontáékat a Velencei Bizottság

Megkérdőjelezte az alkotmányosság és a jogállamiság elveit az államfő felfüggesztése kapcsán hozott nyári intézkedéssorozatával a Ponta-kormány és a szociálliberális parlamenti többség – állapította meg a hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentumában a Velencei Bizottság.vb

Az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve a bukaresti kormány kérésére azt vizsgálta meg: összeegyeztethetők-e az alkotmányosság és jogállamiság elveivel a Traian Băsescu eltávolítására tett jogi lépések, különös tekintettel az Alkotmánybíróság működéséről szóló törvényt és a referendumtörvényt módosító sürgősségi rendeletekre.

Mint ismert, ezeket az intézkedéseket korábban az Európai Bizottság, az EU több döntéshozója, illetve Washington is jogtiprónak minősítette. Maga az államfő puccskísérletként emlegette a júliusban történteket. A Ponta-kormány tiltakozva fogadta és politikai indíttatásúnak nevezte ezeket a minősítgetéseket, ezért kérte fel a független szakértőkből álló Velencei Bizottságot a jogi lépések véleményezésére.

A tizennyolc oldalas dokumentum végén, a Következtések című fejezetben a testület így fogalmaz: „A kormány és a parlament 2012 júliusában gyors egymásutánban hozott intézkedéseivel elmozdította tisztségéből a nép ügyvédjét és a parlament házelnökeit, korlátozta az Alkotmánybíróság hatáskörét, megváltoztatta az államfő felfüggesztéséről szóló referendum jogi feltételeit, végül pedig felfüggesztette az államfőt. A Velencei Bizottság véleménye szerint ezek az intézkedések külön-külön és együttesen is problematikusak a jogállamiság és az alkotmányosság szempontjából”.pontacrin

A testület szerint a szociálliberális hatalom 2012 júliusában hozott rendeletei, döntései és eljárásai közül több is megkérdőjelezhető az alkotmányosság szempontjából. A bizottság aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a mindenkori kormány túlságosan gyakran él a sürgősségi rendeletek jogi eszközével, „ami veszélyezteti a demokráciát és a jogállamiságot Romániában”.

A dokumentumban a Velencei Bizottság egy sor javaslatot is megfogalmaz, amellyel megelőzhető a nyáron történtek megismétlődése. A testület a parlament helyett az igazságszolgáltatásra bízná a döntést az államfő felfüggesztésének kérdésében, korlátozná a sürgősségi rendeletek használatát, alkotmányos védettséget biztosítana az ombudsmannak, illetve világosabban szabályozná az alkotmányban az államfő és a kormány viszonyát.

 

Kimaradt?