Szávay István elfogadta, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök „kispadra küldte”

Nem indul újra a Jobbik tisztújító kongresszusán az alelnöki posztért Szávay István.

Az ellenzéki párt keddi közleménye szerint a képviselő helyesli Vona Gábor pártelnök döntését és a párt alapszabálya szerint minden joga megvan hozzá, hogy vétóval éljen. Vona Gábor ezzel egyszemélyi felelősséget vállal a párt 2018-as választási győzelméért - írták. A Jobbik arra is kitért, hogy Szávay István egyedül hozta meg döntését, támogatóit pedig ennek elfogadására kéri.

A képviselő a párt nemzetpolitikai kabinetvezetőjeként a Jobbik külhoni magyarokkal kapcsolatos politikájáért a jövőben is felelős lesz - közölték.

Vona Gábor múlt héten jelentette be, hogy a jelenlegi alelnök közül Novák Előd, Apáti István és Szávay István újrázását - elnöki jogkörével élve - nem támogatja a másfél hónap múlva esedékes tisztújításon. Indokolása szerint vannak jobban náluk, például olyan polgármesterek, akik már nyertek és a mindennapokban is kormányoznak.

Kapcsolódók

Kimaradt?