Lemond az offshore-botrányban érintett izlandi miniszterelnök

Lemond az izlandi miniszterelnök, mert kiderült, hogy érintett - feleségével együtt - a panamai offshore cégek körüli botrányban - adta hírül kedden délután Sigurdur Ingi Johannsson, a kormánypárt elnökhelyettese, izlandi mezőgazdasági miniszter.

Sigmundur David Gunnlaugsson izlandi kormányfő ezzel az offshore-botrány első prominens áldozata.

Noha az államfő egyelőre nem jelentette be, hogy elfogadja Gunnlaugsson lemondását, a miniszterelnök pártja, az izlandi Haladó Párt máris jelezte, hogy utódként Sigurdur Ingi Johannssont jelöli. A jelenlegi mezőgazdasági miniszter riporterek előtt elmondta: pártja a kormánykoalíció másik tagjának, a Függetlenségi Pártnak is javasolni fogja, hogy személyét válasszák meg új miniszterelnöknek.

Egyelőre nem világos, hogy az izlandi kormány a helyén maradhat-e a következő, 2017-ben esedékes parlamenti választásokig. Bjarni Benediktsson pénzügyminiszter, a Függetlenségi Párt vezetője kedden az államfővel tartott megbeszélését követően az izlandi sajtónak elmondta, hogy kiáll a másik kormánypárttal folytatott együttműködés mellett, és Johannssonnal meg fogja vitatni a kialakult helyzetet. Ugyanakkor nincsenek olyan irányú törekvései, hogy átvegye a kormányfői tisztséget.„A következő napokat arra fogjuk használni, hogy lássuk, hogyan alakul át a kormány" - mondta Benediktsson. Szerinte továbbra is lehetséges, hogy idő előtti választásokat fognak tartani.

Gunnlaugsson pár órával korábban a parlament feloszlatását kérte, felvetését azonban Ólafur Ragnar Grímsson államfő elutasította.

Hétfőn példátlanul nagy tömeg, több mint tízezer izlandi tüntetett a főváros, Reykjavík központjában Gunnlaugsson lemondását követelve. A miniszterelnök hétfőn még azt mondta a televízióban, hogy ki akarja tölteni a hivatali idejét, azaz a 2017 tavaszán várható választásokig a kormány élén akar maradni. 

Gunnlaugsson és a felesége a panamai dokumentumok szerint közel 4 millió dollár értékben menekített ki kötvényeket izlandi bankokból a 2008-as pénzügyi válság idején. A kormányfő azzal védekezik, hogy adócsalást nem követett el. A botrányban érintett személyek között előkerült Bjarni Benediktsson pénzügyminiszter neve is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?