Részlegesen újranyílik a brüsszeli reptér

Vasárnap, a terrortámadás óta először, részben megnyitják a brüsszeli Zaventem repülőteret, közölte honlapján a repülőtér. Először csak három járat száll fel, majd a következő napokban fokozatosan egyre több gépet indítanak.

Arnaud Feist, a repteret üzemeltető vállalat igazgatója arról szombaton tartott sajtótájékoztatót, ahol bejelentette, hogy újranyitják a Zaventem-et. Vasárnapi közleményük szerint először három járat indul el, Farö-re, Turinba, és Athénba.

A reptéren fokozott biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe. Az érkező járműveket szúrópróbaszerűen ellenőrizni fogják, az utasok pedig csak a papírjaik ellenőrzése és a csomagjaik átvizsgálása után léphetnek be a terminálba.

 


 

Zaventem Európa egyik legnagyobb repülőtere: évente 23,5 millió utast szolgál ki, valamint 489 ezer tonna teherszállítmány halad át rajta. Hetvenhét különböző légitársasággal 226 úti cél érhető el az Európai Unió és a NATO székhelyének is otthont adó belga főváros nemzetközi repülőteréről.

A március 22-én elkövetett robbantásos merényletek után zárták le a repülőteret, a gépeket pedig Amszterdamba, Liege-be és más városokba irányították át.

Címlapi illusztrációnk forrása: velvet.hu

Kapcsolódók

Kimaradt?