Futballstadionban robbantottak Irakban, rengeteg halott

Egy öngyilkos merénylő Iszkanderíja egyik futballstadionjában, a mérkőzésre összegyűlt tömegben hozta működésbe a testére szerelt pokolgépet.

A merényletet Iszlám Állam nevű terrorszervezet követte el - jelentette a szélsőségesekhez közel álló Amak hírügynökség. A szervezet jelentős területeket tart ellenőrzése alatt Irak nyugati és északi részén.

Iszkanderíja 40 kilométerre délre fekszik Bagdadtól, a város vallási szempontból vegyes lakosságú, szunniták és síiták is lakják.

A Bagdadtól 95 kilométerre délre található Hillában március elején levegőbe röpítette magát és robbanóanyaggal megpakolt tartálykocsiját egy merénylő egy iraki rendőrségi ellenőrző pontnál. A merényletnek legalább 60 halottja volt.

A terroristák fokozzák pokolgépes merényleteiket az ellenőrzésük alá eső területeken kívül, ami  a Reuters hírügynökség szerint azt jelentheti,  hogy az iraki kormányerők sorai hézagossá váltak, miután területeket hódítottak vissza a szélsőségesektől az ország északi és nyugati tartományaiban.

Jahja Raszul dandártábornok, az iraki fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője a nap folyamán jelentette be, hogy a kormányerők és szunnita törzsi fegyveresek visszafoglalták Kubaisza városát a dzsihadistáktól. A kormánycsapatok támadása részét képezte egy nagyszabású hadműveletnek, amelynek célja az IÁ visszaszorítása Irak szunnita többségű Anbár tartományából. Az iraki hadsereg februárban foglalta vissza a tartományi székhelyet, Ramádit.

Kimaradt?