Felvidéken is megjelent a zikavírus

Szlovákiában megjelent a zikavírus okozta első megbetegedés - idézte Viliam Cislák egészségügyi minisztert szerdán a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A tárca közlése szerint egyelőre egy fertőzött személyről tudnak. A zikavírus jelenlétét annál a nőnél mutatták ki, akinél még a múlt hét folyamán merült fel a fertőzöttség gyanúja.

A fiatal nőt január 26-án a kelet-szlovákiai Eperjes kórházában vizsgálták ki, miután egy hónapos dél-amerikai útjáról hazatérve egy meghatározatlan megbetegedés tüneteit észlelte magán. A pácienstől vett mintákat Hamburgba küldték kivizsgálásra, ott mutatták ki a vírust. A zikavírussal fertőzött, de stabil állapotban lévő nőt nem sokkal a kivizsgálás után otthoni kezelésre haza is engedték. "Nincs szükség arra, hogy elkülönítsék, a betegség cseppfertőzéssel nem terjed, lefolyása olyan, mint egy influenzának" - mondta Viliam Cislák a fiatal nő esete kapcsán szerdán újságíróknak nyilatkozva.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején hirdetett globális egészségügyi vészhelyzetet, mivel becslései szerint már az idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében. A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.

Kapcsolódók

Kimaradt?