Állandó rettegésben tartja a Boko Haram az iskolákat

A Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet támadásainak veszélye miatt 99 iskolát helyeztek át Niger biztonságosabb térségeibe a hatóságok, ami hatezer diáknak tette lehetővé, hogy iskoláik hosszan tartó zárva tartása miatt az új helyeken ismét részesüljenek oktatásban - közölte hétfőn az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) Niger fővárosában, Niameyben.

Ezen kívül a szélsőségesek által elűzött emberek számára berendezett táborokban tucatnyi tantermet alakítottak ki - közölte a humanitárius szervezet, hozzáfűzve, hogy a kormány és az OCHA által tavaly novemberben indított oktatási programot az ingatag közbiztonsági helyzet és a Boko Haram szélsőségeseinek üldöző akciói továbbra is hátráltatják.

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram hat éve folytat fegyveres harcot, és 2015 elején jelentős területeket foglalt el három északkelet-nigériai szövetségi államban, illetve támadásait kiterjesztette a szomszédos államokra is. Csád, Niger és Kamerun segítségével a nigériai hadsereg az utóbbi időben visszaszorította a lázadókat. A frakciókra töredezett csoport ezért a közelmúltban gerilla hadviselésre tért át: falvakat rohant le, üzletek, piacok, buszpályaudvarok és iskolák ellen intézett támadásokat.

A terrorszervezet, amelynek neve azt jelenti, hogy "a nyugati oktatás bűn", célzottan támadja az iskolákat és más oktatási intézményeket, felgyújtva az épületeket, számos esetben elhurcolva a diáklányokat.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) adatai szerint több mint egymillió gyereket tartanak távol a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet támadásai az iskolai oktatástól Északkelet-Nigériában és a környező államokban, és több mint 2000 iskola kényszerült bezárni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?