Japán és Dél-Korea megállapodásra jutott a világháborús szexrabszolgák ügyében

Dél-Korea és Japán megállapodásra jutott a második világháborús koreai szexrabszolgák ügyében – jelentette be hétfőn Szöulban a két ország külügyminisztere.

Fumio Kisida japán külügyminiszter azt közölte a Jun Bjung Szevel koreai külügyminiszterrel lezajlott találkozója után, hogy Abe Sindzó japán miniszterelnök ismételten bocsánatot kér Dél-Koreától, és felajánlott egy egymilliárd jenes segélyalapot azoknak az idős dél-koreai nőknek a támogatására, akiket a világháborús japán megszálló erők szexrabszolgaságra kényszerítettek.

A mostani megállapodás szerint az egymilliárd jenes alapot a dél-koreai kormány kezeli, amely – ha Japán a maga részéről betartja az egyezséget – egyszer és mindenkorra lezártnak tekinti az ügyet, és vállalja, hogy eltávolítja a szexrabszolgaságra kényszerített nők – civil aktivisták által emelt – emlékművét a szöuli japán nagykövetség épülete elől. Egyúttal mindkét fél vállalta, hogy a nemzetközi fórumokon ezentúl nem kritizálja egymást ebben a kérdésben.

A II. világháború idején a japán katonák mintegy 200 ezer, többségében dél-koreai nőt kényszerítettek szexrabszolgaságra. Dél-Koreában már csak 46-an élnek közülük – írja a BBC.

Japán 1993-ban már elismerte felelősségét az ügyben, egy kormányzati kabinetfőnöki nyilatkozat formájában. Kártérítést azonban nem akart fizetni, azt mondta, 1965-ben, amikor a dioplomáciai kapcsolatokat helyreállították a két ország között, már adott Szöulnak egy 800 millió dolláros gazdasági segélycsomagot. 1995-től egy évtizeden keresztül egy magánalapítvány is működött, amely a háború dél-koreai áldozatait segítette, de abba az alapba a tokiói kormány nem tett pénzt.

Kapcsolódók

Kimaradt?