A magyar kormány minden szerződését felmondja a Magyar Telekommal

A magyar kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel szerződéseiket a Magyar Telekommal - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön.

A Magyar Telekom szerdán közölte, hogy felmondja a szponzori megállapodását Kovács Ákossal, a konzervatív oldalon komoly beágyazottsággal bíró énekessel, miután az olyan nyilatkozatot tett az Echo TV-n, amellyel a Telekom saját közlése szerint nem tud azonosulni. Ákos arról beszélt, hogy szerinte a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak, hanem hogy valakihez tartozzanak, és gyermeket szüljenek.

Kovács Zoltán elmondta, hogy a szerdai kormányülésen téma volt Kovács Ákos szerződésének a felmondása, és azt mondja, megdöbbenéssel értesültek a döntésről, amely szerintük a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes. Aztán azt mondta, elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de "mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen". Hozzátette: van olyan minisztérium, ahol 103 ilyen szerződés felmondását már megindították, egyébként pedig folyik a felmérése, hogy pontosan mennyi szerződés van a tárcáknál és háttérintézményeiknél.

A Telekom döntésével szembesítették Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető minisztert a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón, aki erre azt mondta, megdöbbentőnek tartja, amit a Telekom megengedett magának. "Ez egy vélemény- és ízlésdiktatúra, ami elképzelhetetlen egy demokratikus jogállamban. (...) Pont egy német cégnek tudnia kellene, mit jelent a diktatúra, mit jelent a vélemény- és ízlésdiktatúra" - fejtette ki álláspontját, feltéve a kérdést: "ha a kormánynak véletlenül nem tetszik a Telekom véleménye, akkor mi most felmondhatnánk a szerződésünket a Telekommal?"

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?