Ferenc pápát meghívták Magyarországra

Erdő Péter bíboros és Veres András, a püspöki kar elnöke újból, személyesen is meghívta Magyarországra a pápát, aki nem válaszolt, csak mosolygott.

Korábban kész tényként kezelték, hogy Ferenc pápa 2016-ban Magyarországra jön, de egyre inkább úgy tűnik, az egész meghiúsul és semmi nem lesz belőle – írja a magyar sajtó. Veres András és Erdő Péter a közelmúltban újra meghívta az egyházfőt, de ő nem válaszolt sem igennel, sem nemmel, a Népszabadság forrásai szerint komoly formában soha nem szerepelt a pápa terveiben, hogy idelátogasson.

A lap egy, a Magyar Kurírban megjelent interjúra hivatkozik, Veres úgy fogalmazott, “imádkoznak és várják a szentatyát”. A püspöki kar elnöke a Szent Márton-emlékév szombathelyi megnyitóján, szombaton nyilatkozott a lapnak, ahol szóba került, hogy a rendezvényre a pápát is meghívták. A püspök nemrég Rómában járt a szinóduson, így arról is megkérdezték, várható-e döntés Ferenc pápa magyarországi látogatásának ügyében.

"Erdő Péter bíboros úrral együtt mentünk oda a Szentatyához, és megismételtük felé a meghívást. Természetesen ő nem válaszolt sem igennel, sem nemmel, de látszott, hogy foglalkoztatja a kérdés. Mindjárt kérdezte is, tudjuk-e, hogy a Buenos Aires-i székesegyház is Szent Márton oltalma alatt áll. Bátorkodtam megjegyezni, hogy ezért is gondoljuk, hogy a Szentatya szívesen ellátogatna arra a helyre, ahol Szent Márton született. Mosolyogva konstatálta ezt" – olvasható az interjúban.

Kapcsolódók

Kimaradt?