Nézőpont: egy éve volt utoljára ilyen erős a Fidesz-KDNP

Augusztus közepe óta a Fidesz-KDNP népszerűsége öt százalékponttal, 34 százalékra erősödött, a kormánypártok tábora a legutóbb egy éve volt ilyen nagy - derül ki a Nézőpont Intézet - a Magyar Idők napilap megrendelésére készül - közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit hétfőn juttatták el az MTI-hez.

A közlemény szerint az illegális bevándorlás elutasítása és a kormányzati bevándorláspolitika támogatása június óta egyre inkább pártkötődéseken átívelő üggyé vált, "a tartós stabilizáció után vélhetően ennek is köszönhető" a Fidesz-KDNP táborának szeptemberi erősödése. A kormánypártok támogatottsága a teljes népesség körében az augusztus közepi 29 százalékról szeptember végére 34 százalékra erősödött.

A szeptember 19. és 24. között, ezer ember részvételével készült reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a Fidesz-KDNP tábora tavaly szeptemberben, a tervezett internetadó bejelentése előtt volt a legutóbb ilyen erős. A felmérés szerint a Jobbikkal 17 százalék szimpatizál, ami - mint írták - statisztikailag megegyezik az augusztusi 15 százalékkal. Az MSZP, a DK és az LMP támogatottsága egyaránt a statisztikai hibahatáron belül, egy-egy százalékponttal csökkent. A szocialistákkal így a teljes népesség 8, a DK-val 5, míg az LMP-vel 4 százaléka szimpatizál. Az Együtt támogatottsága ezúttal is egy százalékos, míg az egyéb pártot támogatók aránya összesen 3 százalék. A rejtőzködők és nem szavazók összességében az augusztusi 34 százalék után most a teljes népesség 28 százalékát teszik ki, a Fidesz-KDNP így vélhetően innen erősödött - áll az összegzésben.

A várható választási eredményhez legközelebbi adatok (potenciális szavazók) alapján a pártok támogatottsága a következő: a Fidesz-KDNP 44, a Jobbik 26, az MSZP 9, a DK 8, az LMP 6, az Együtt 2, a Liberálisok 1, az egyéb pártok potenciális szavazói tábora pedig 4 százalékos. A Fidesz-KDNP ezzel a potenciális szavazók között is erősített, a migránskérdés ugyanis tartósan aktivizálta a kormánypártok szimpatizánsi táborát. Ezzel szemben a DK-támogatókat elbizonytalanította a bevándorlási helyzet: a párt potenciális szavazótábora 5 százalékponttal csökkent - írták.

A kutatásból az is kiderül, hogy a teljes népesség körében egy hét alatt 18 százalékponttal, 55 százalékról 73 százalékra nőtt a magyar-szerb zöldhatáron létesített biztonsági határzár támogatottsága. Hozzátették: a határvédelemmel való elégedettséget mutatja az is, hogy a kerítés román és horvát határszakaszok irányába való bővítését csaknem azonos mértékben, 71 százalékban támogatják.

Kimaradt?