Sógor Csaba: el kell kerülni a kettős mérce alkalmazását

A csatlakozáskor vállalt koppenhágai kritériumok utólagos felülvizsgálatát és egy olyan ellenőrzési mechanizmus létrehozását javasolják az európai parlamenti képviselők, amely elősegítené az alapvető értékek tiszteletben tartását a tagállamokban.

Az Európai Parlament szeptember 8-án, kedden szavazta meg Strasbourgban az alapvető jogok helyzetéről szóló jelentést, amely a Kisebbségi Munkacsoport és több nemzeti kisebbség képviselőjének módosító indítványai nyomán, az Európai Unió részéről nagyobb következetességet szorgalmaz a kisebbségek védelme terén is – áll Sógor Csaba közleményében.

Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő szerint üdvözlendő, hogy minden európai parlamenti frakció egyetért azzal – és így a jelentésben is szerepel –, hogy el kell kerülni a kettős mérce alkalmazását és szükség van egy mechanizmusra, amely nyomon követi a kisebbségek jogainak érvényesülését. Az erdélyi képviselő a jelentésről szóló vitában elmondta: ma már minden frakciónak közös célja a nyelvhasználaton alapuló diszkrimináció elleni fellépés, a nyelvi sokszínűség útjában álló közigazgatási akadályok felszámolása is. Mindezt az RMDSZ-es képviselő nagyon komoly előrelépésnek nevezte, hozzátette: a nemzeti kisebbségek képviselői évek, sőt, évtizedek óta szorgalmazzák, hogy az Európai Unió ebben a szellemiségben közelítse meg helyzetüket.

„Mindannyiunknak arra kell tehát törekednünk, hogy az Európai Parlament állásfoglalása után a Bizottság is tegye magáévá ezt a megközelítést és kezdje el egy európai kisebbségvédelmi mechanizmus kialakítását és működtetését” – hangsúlyozta Sógor Csaba az EP-ben.

Az alapvető jogok helyzete az EU-ban (2013-2014) című jelentés szorgalmazza egy olyan, hatékony mechanizmus létrehozását, amellyel mind a tagjelölt, mind pedig az uniós tagállamokban nyomon követhetők és biztosíthatók bármilyen kisebbség jogai. A dokumentum arra is emlékezteti az Európai Bizottságot, hogy a „szerződések őreként” vállalt szerepe nem korlátozódik a jogszabályok tagállami átültetésének biztosítására, hanem a jogszabályok teljes körű és helyes alkalmazására is kiterjed, ezért a jelentés sajnálattal állapítja meg, hogy a bizottság a hatáskör hiányára hivatkozik számos petícióra adott válaszában.

Kapcsolódók

Kimaradt?