Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (augusztus 12-18.)
Vajdaságban a VMSZ történelmet írt: aláírásgyűjtést szervezett a pártvezetést bírálni merészelők eltávolítására
„Az elmúlt hetek számos olyan eseménnyel szembesítettek mindannyiunkat, amelyeket a Vajdasági Magyar Szövetség tagsága úgy élt meg, hogy kialakult a közös állásfoglalás igénye. Ezért a Vajdasági Magyar Szövetség helyi politikusai, írásban azzal a kéréssel fordultak a VMSZ Intéző Bizottságához, hogy egy az általuk megfogalmazott, a VMSZ Elnökségéhez szóló levélhez, aláírásokat gyűjthessenek, amit az Intéző Bizottság felé benyújtottak. A Vajdasági Magyar Szövetség Intéző Bizottsága a VMSZ Alapszabálya idevonatkozó szakaszának értelmében, jóváhagyta a kezdeményezést és három napot adott a terepi munkára. A Vajdasági Magyar Szövetség központi irodája szerda délig összesíti a terepi aláírásgyűjtés eredményeit, amit azt követően az Intéző Bizottság megtárgyal és döntéshozatalra az Elnökség felé továbbít.”
Ez a négymondatos közlemény és az a „spontán levél”, amire e bejelentés hivatkozik, melyet a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) sajtóosztálya az elmúlt hét első napján tett közzé, jó eséllyel pályázhat arra, hogy soron kívüli, kivételes eljárással hungarikummá minősíthessék: a két pártdokumentum megtestesíti a magyar kreativitás utolérhetetlenségét és egyedülálló értékteremtési képességet bizonyít. Ezzel egyidejűleg egy olyan politikatörténeti kuriózumot is létrehozott, ami a Kárpát-medencei magyar közösségek pártjainak és érdekvédelmi szervezeteinek bő negyedszázados történetében még nem találkozhattunk, noha ’89 után a fantáziadús ötletelőkből eddig sem volt hiány az önszerveződéseinkben.
Ne csigázzuk tovább az érdeklődést, következzen a lényeg: a VMSZ-ben az elégedetlen párttagok eltávolítását „spontán” aláírásgyűjtéssel kívánta legitimizálni a bírálatokkal szembesülő pártvezetés.
Az ellenfelek kirekesztésének ez a módszere – mint már hangoztattuk –eleddig ismeretlen volt, bár kétségtelen, hogy voltak olyan előzmények, melyekre, hogy most megtörtént a „forradalmi újítás”, nem gondolni nem lehet. Úgy hittük, druže Tito szelleme rég elenyészett és Milosević meg máshonnani diktátortársai világának módszereivel nem fogunk soha többé már találkozni. De ezek szerint tévedtünk. Az aláírásgyűjtési kezdeményezés VMSZ tagok eltávolítása érdekében arra a politikai gyakorlatra emlékeztet, mely az egypártrendszer idején volt divatos a hajdan volt Jugoszláviában meg másfele is. Igaz, a kommunista diktatúrákban a renitensek elleni effajta fellépéssel nem sokat teketóriázott a PÁRT. Jobb esetben a kritikus magatartást a munkahelyi kollektívák „spontán” gyűléseken elítélték, megtörtént az illetők kizárása a pártalapszervezetéből, a meghozott „bölcs döntést” a tagság, szintén „spontánul”, állásfoglalásokban, nyilatkozatokban és a párt első emberéhez küldött táviratokban üdvözölte. Ha pedig az érintettek a továbbiakban felhagytak a „bajkeveréssel”, netán önbírálatra is képeseknek mutatkoztak, némi feddés után akár bocsánatot is nyerhettek és pártonkívüliként hasznos tagjaivá válhattak a szocializmust építő társadalmaknak. Rosszabb esetben a forgatókönyv ugyanez volt, kivéve a szcenárió utolsó elemét, ahol eltérő korokban, a változatos „megoldás-variánsok” igen bőséges tárházából választották ki az erre hivatottak a legcélravezetőbbet, természetesen a párt és dolgozó nép legnagyobb megelégedésre.
Mint idézetünkből kitűnik, abban a vajdasági magyar pártban, melyet az a törekvés hozott létre „hogy összefogásra, cselekvésre és önszerveződésre ösztönözze a vajdasági magyarságot, hogy nyelvében, kultúrájában, társadalmi és gazdasági vonatkozásban összekösse az anyaországgal, a Kárpát-medence és a világ magyarságával, ugyanakkor erősítse kapcsolatait a vele együtt élő népekkel” most a cselekvés egészen más, „demokratikus” útját sikerült fel- és megtalálni: meghonosították a kis magyar vajdasági „nemzeti konzultációt”, melynek ötletét, minő véletlen, északról importálták. Hogy ez az eljárás mennyire meggyőző és megkérdőjelezhetetlen hitelű, azt épp Tusnádfürdőn tudhattuk meg nemrég: elég, ha nyolc millióból egy millióan aláírnak, már a 10 százalék is képes egy egész közösség akaratát kifejezni.
Korábban e rovatban már többször szóltunk arról, hogy régóta viharfelhők gyülekeznek a VMSZ házatáján és a szervezet két prominense, Korhecz Tamás, volt nemzeti tanács elnök, majd Varga László, kérészéletű pártalelnök már megkongatta a vészharangot. Előbbi nehezményezte, hogy bizalmi válság alakult ki közte és Pásztor István pártelnök között és ennek nyomán persona non grata lett a VMSZ és az MNT szemében. Utóbbi pedig azért fordult nyílt levélben a nyilvánossághoz, mert szerinte értékválság lett úrrá a pártjában és annak működését a látszatdemokrácia jellemzi.
A vajdasági magyar közbeszédet hónapok óta eluraló VMSZ és MNT körüli gondok e két politikus megszólalásai révén kapták a legnagyobb visszhangot. Aki viszont nyomon követte az ottani történéseket és nemcsak a VMSZ ellenőrizte médiumokra figyelt, megtapasztalhatta: korántsem Korhecz és Varga voltak az egyetlenek, akik nemtetszésüknek adtak hangot a VMSZ „politikai iránytűvesztése” okán. Az elégedetlenek és a bírálók száma napról napra növekedett, mára már valóságos tábort alkotnak.
Kellő kompromisszumkészség híján és elmulasztva azt, hogy házon belül és még időben, megoldják a vitás kérdéseket, az ellentétek eszkalálódtak. A VMSZ alapszabályzatát, az összefogásra, cselekvésre és önszerveződésre buzdító elvi kinyilatkoztatást sajátosan értelmezve, a felek csak a cselekvésre koncentráltak, azt is persze sajátosan tették, megfeledkezve a legfontosabb kulcsszó, az összefogás primátusáról.
Az elégedetlenek tábora új vajdasági magyar közéleti szerveződés, a Magyar Mozgalom létrehívását kezdeményezte a hónap elején, leszögezve azt is azonnal: pártalapítást nem terveznek. Ezzel kapcsolatosan az alkotmányjogász, Korhecz Tamás sietett is világossá tenni: „Politikai szerveződés a részvételemmel nem folyik, azonban egy új civil mozgalom, NGO megalakításának szükségességéről már sok ismerősömmel tárgyaltam. Ha erről végleges döntés születik, azonnal tájékoztatjuk a nyilvánosságot.” Tegnap Korhecz az itt elérhető tévényilatkozatában a vajdasági RTV Napjaink műsorának vendégeként ismételten hangsúlyosan kifejtette: „sem pártok ellen nem szervezkedünk, sem párttisztségviselők vagy politikusok ellen nem szervezkedünk.”
A reakció az új civil mozgalom tervezett megalakításának hírére a cikkünk elején közreadott négymondatos közleményben hivatkozott levél volt, amit úgymond öt „mezei” VMSZ-tag kezdeményezett. Nevüket nem véletlenül jótékony homály fedi, csak azt tudni róluk, hogy pártfejléces papirossal biztosan rendelkeztek. Ők voltak a szerzői annak a levélnek, mely kapóra jött a pártvezetésnek és az el is döntötte: 72 órás kis magyar „nemzeti konzultációt” kell rendezni a „terepen”, majd annak eredménye függvényében kell intézkedni.
A levélben a VMSZ öt tagja négy pontban összesűrítve azt kérte, hogy a párt azon tagjai, akik csatlakoznak a Magyar Mozgalomhoz, lépjenek ki a VMSZ-ből és szorgalmazták, hogy az elnökség határolódjon el azoktól a rágalmaktól, amelyek a VMSZ politikáját kisajátítani szándékozók szájából elhangzanak az MNT és a VMSZ vonatkozásában. Továbbá követelték: ha a VMSZ elnöksége ismeri azokat az okokat, amelyek a mozgalom alapítókat mozgatják, tárja a levél írói elé. Végül pedig arra szólítottak fel, hogy a VMSZ vigye végbe és valósítsa meg a párt 2015. április 25-én, a magyarcsernyei Közgyűlésen (kongresszuson – n. n.) elhangzott és egyhangúan támogatott négy évre szóló elnöki programtervét.
E követeléseket, az episztola szófordulatait olvasva, úgy hisszük, az olvasóink megértik, hogy korábban miért is idéződött fel bennünk egy letűntnek vélt jugoszláv kommunista ikon, druže Tito és harmadosztályú epigonjának szelleme. Ennél is dermesztőbb az a hangnem, melyet a levélírók követelésük alátámasztására indoklásként előadtak: ez már a kőkeményen a kommunista kirakatperek világát juttatja eszünkbe, meg azokét a kortárs kirekesztők retorikáját, ahol az „aki nincs velünk, az nincs is”-személet az uralkodó.
Olvassunk bele e levélbe és figyeljünk majd a szóhasználatra, a hangvételre, az öt nem nevesített „mezei” VMSZ-tag máshonnan ismerős gyűlöletkeltő kitételeire. S bár nem nagyon fog menni, de mégis próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy a „nép hangját” olvassuk ki e sorokból. Közben pedig eszünkbe se jut, hogy ami bizonyára csak rosszindulatú feltételezés lehet, hogy netán a levél a pártközpontban íródott. Persze azért a mi szavainkból némi kétely is kiszűrődik. Ezt alátámasztani tűnik a „spontán körlevél” nem mindennapos utóélete.
A VMSZ párt frissen létrehozott és az elnök javaslatára megválasztott öttagú testülete, az Intézőbizottság nem dobta a szemétkosárba a gyalázkodó levelet, hanem rögtön pártdokumentummá nemesítette. Nem tudott ellenállni az „alulról jövő népi kezdeményezésnek” s a döntés-előkészítő, döntéshozó és döntésvégrehajtó szerv, mint minden szerv, tette a dolgát. Azonmód döntött. Útra kelt az egész pártapparátus meg számos tettre kész aktivista, akik a múltheti kánikulában, szabadságok idején éjt nappallá téve dolgoztak a „terepen” egy még meg sem alakult mozgalom ellen. Emberfeletti „közérdekű” munkájukat „siker” koronázta, hiszen végbe ment – mint már láttuk – a háromnapos belső konzultáció, mely „eredményes” volt: összejött pontosan 5400 támogató aláírás. (A VMSZ-re a tavalyi választásokon amúgy 75 294-en voksoltak.)
„Tisztelt Elnökség! Mi az elmúlt 8 évben 11 kampányt csináltunk végig, amelyek mindegyike a közösségen belüli párbeszédről szólt. A civil-értelmiségi és VMSZ összefogásról, a magyar pártok összefogásáról. Bennünket a párbeszédről és a nyitottságról ne oktassanak ki azok, akiknek ez soha sem jutott eszébe! Emlékezetünk nem csal! A Magyar Koalíció ellen, annak sikere, a pártelnökök megegyezése ellen leghangosabban és legpesszimistábban azok szólaltak fel, akik most az együttműködés mellett hangoskodnak. Ami pedig a szakpolitikát, a párbeszédet illeti: az előző MNT-ben úgy lett együttműködés, hogy a VMSZ elnöke lefolytatta a párbeszédet a civilekkel, az értelmiségiekkel, az egyházakkal valamint velünk, VMSZ tagokkal is, hogy fogadjuk el az ilyen Magyar Összefogás listát, ne ragaszkodjunk ahhoz, amihez minden párt ragaszkodna, a saját listához, mert a közösség érdekét a széleskörű összefogás szolgálja.
Akkoriban, ahogyan most is, akik hangoskodnak, legszorosabban nem a Magyar összefogással, hanem a baloldali liberális körökkel voltak kapcsolatban, és arra számítottak, hogy a magyar összefogás veszíteni fog.
Tisztelt Elnökség! A VMSZ a magyar közösség legerősebb pártja. felelőssége is a legnagyobb. A siker és a cél érdekében mi egyszerű tagok elvégezzük a ránk bízott feladatot, házalunk, győzködünk, küzdünk a csüggedés ellen, de elegünk van abból, hogy azok, akik a mi hátunkon kapaszkodtak fel, tartsák magukat bármilyen okosnak is, a saját pártunk és Elnökünk ötleteit, politikai célkitűzéseit szarka módra ellopva, bennünket akarva egymás ellen fordítani olyan mozgalmat szerveznek, aminek egyetlen célja a VMSZ projektjei feletti irányítás megszerzése.”
E levél, mely annak íróit és főleg a benne foglalt gyűlöletkeltő indulatokkal hivatalosan is azonosulókat minősíti, természetesen állásfoglalásra késztette a „népi kezdeményezők” folyamodványában külön is nevesített Korhecz Tamás VMSZ tagot és volt nemzeti tanácsi elnököt, civilben alkotmányjogász egyetemi tanárt. Ő a Magyar Mozgalom kezdeményező bizottsága tagjaként jegyzett közleményben fordult a vajdasági magyar nyilvánossághoz, felkérve a Vajdasági Magyar Szövetséget, hogy hagyjon fel az ellenségkereséssel a párton és a magyarságon belül és ne próbálkozzon a továbbiakban is a vélt ellenfelek kirekesztése érdekében nemtelen módszerek bevetésével.
„Nem kis meglepetéssel értesültem arról a petícióról, amelynek szövegét a VMSZ központi irodájában fogalmazták meg, és amelyben úgymond a tagság támogató aláírásokkal kéri a pártvezetést, védje meg a VMSZ-t a még meg sem alakult civil szervezettől (Magyar Mozgalom), Varga Lászlótól, tőlem és még néhány eltévelyedett VMSZ-es és MNT-s tisztségviselőtől, valamint szólítsa fel távozásra mindazokat, akik a civil szervezethez csatlakoznának. Csipkedem magamat, dörzsölöm a szememet, hátha nem jól olvasom a betűket, rosszul értelmezem a szavakat, vagy csak álhír, rémálom az egész, de nem, ott áll feketén-fehéren, hogy a Magyar Mozgalom civil szervezet egyetlen céllal alakul, jelesül, hogy rombolja a Vajdasági Magyar Szövetséget. A bolsevik kirakatperek vádiratait idéző, nehézkes nyelvezettel íródott körlevél minden kétséget kizáró bizonyossággal ujjal mutogat, megállapít, elmagyaráz, címkéz, rágalmaz, sőt olvas a gondolatainkban.
Tisztelettel megkérek minden buzgó lényeglátót a VMSZ pártszékházában, hagyják végre abba az ellenségkeresést a párton és a magyarságon belül egyaránt. Belefáradtak már a magyar emberek a belső harcokba, a félelemkeltésbe, a kirekesztésbe és a mellőzésbe. Civil mozgalmunk céljai és értékei napokon belül nyilvánosak lesznek. Ami pedig az én nézeteimet, álláspontjaimat, meglátásaimat illeti a közállapotainkról, a VMSZ-ben és az MNT-ben uralkodó helyzetről, azokat többször nyíltan megosztottam a sajtóban a széles nyilvánossággal.”
A határozott kikérő hang mellett Korhecz élt az irónia gyilkos fegyverével is, bár szarkazmusa, hisz ez érthető is, kissé keserűvé sikeredett. Szavain mintha átsejlene: talán csak annak örülhet, hogy négy gyermeke túl fiatal ahhoz, hogy ők is a lelkes, 72 órás határidővel dolgozó autogramgyűjtők látókörébe kerüljenek. Ha nem lenne így, talán őket is felkeresné egy „ügybuzgó terepi aktivista”, hogy aláírásukkal hitelesítsék: apjuk a mások hátán kapaszkodott fel és szarka módra lopta el „saját pártunk és Elnökünk ötleteit, politikai célkitűzéseit.” Sebaj, lehet keresnivalójuk a Korhecz család más tagjainál, hisz valamennyien régóta VMSZ tagok:
„Végezetül, de nem utolsó sorban remélem, az ügybuzgó terepi aktivisták kellő felkészítés után aláírásukért felkeresik nyugdíjas édesapámat és édesanyámat is, akik a VMSZ alapító tagjai voltak, de felkeresik húgomat, feleségemet és sógoraimat is, akik mind VMSZ tagok, és elmagyarázzák nekik, hogy én és civil társaim a VMSZ ellen tevékenykedünk, sőt a vajdasági magyarok ellen szervezkedünk.”
A Kisebbségekért-Pro Minoritate Alapítvány Lőrincz Csaba-díjával kitüntetett volt nemzeti tanácsi elnök közleményének hat nappal ezelőtti megjelenése óta felgyorsultak az események Vajdaságban. A „sikeres” belső konzultációt követően – amint arról a maszol tegnap be is számolt – a VMSZ vezetése hétfőn kizárta a pártból Varga Lászlót, a VMSZ parlamenti képviselőjét. Csak emlékeztetjük az olvasóinkat: az aláírásgyűjtő íveken szó sem volt kizárásról; azon a következő elvárás szerepelt a kezdeményezők részéről a pártvezetés felé: „Kérje fel azokat a VMSZ tagokat, akik csatlakoznak a Magyar Mozgalomhoz, lépjenek ki a VMSZ-ből.” Aki e kizárással kapcsolatban további meghökkentő részletekkel is meg kíván ismerkedni, annak javasoljuk Vargának a tegnap késő esti, a Vajdaság.mának adott terjedelmes interjújában elmélyedni.
Hogy kik fognak csatlakozni az új mozgalomhoz, azt még nem tudni, viszont holnap már ez is kiderül. Szintén a hétfői nap eseménye volt, hogy a Magyar Mozgalom kezdeményező bizottsága sajtóközleményben adta hírül: „Augusztus 20-án Szent István napján, 18 órai kezdettel, a palicsi Vigadóban tartja meg alakuló ülését a Magyar Mozgalom civil szervezet”
Ahogyan a Magyar Mozgalom megalakulásának időzítése az államalapító Szent István király előtt tisztelgő nemzeti ünnepre üzenetértéket hordoz, úgy a helyszínválasztás is szimbolikus. A magyar szecesszió egyik gyöngyszemének számító 1912-ben elkészült palicsfürdői patinás és többfunkciós Vigadó, akárcsak a nála két évvel idősebb, szintén Komor Marcell és Jakab Dezső munkáját dicsérő remekmű, a szabadkai Városháza, fennállása óta a vajdasági magyar közösségi élet mindenkori legfontosabb rendezvényeinek volt a színtere, bár az útikalauzok nevezetességként inkább csak arról szólnak, hogy pazar báltermében rendezték meg London után a világ második teremtenisz meccsét.
Egészen más természetű meccskezdet fog kötődni holnaptól a palicsfürdői Vigadó épületéhez, melyről minden bizonnyal még sokat fogunk hallani. Egyesek már most pártszakadást vizionálnak, mások már csak azért is hinni akarnak a mozgalmárok első kiáltványában meghirdetett, „csak integratív civil szervezet, semmi más”-ban, mert nincs szükség Vajdaságban egy új pártra. Az itteni, a legjobban fogyatkozó Kárpát-medencei magyar közösség voksaiért amúgy is túl sok, ma már hat magyar párt vetélkedik.
A szemleírónak zárásképpen csak egy dolga maradt: közreadni a Magyar Mozgalom kezdeményezőinek sajtóközleményét és ismételten az olvasónak figyelmébe ajánlani a már szóbahozott tegnapi, tömör és higgadt, újszerű gondolkodást és újszerű látásmódot ígérő Korhecz-tévényilatkozatot.
„Az alakuló ülésen elfogadjuk a szervezetünk alapcéljait és értékeit meghirdető Hitvallásunkat, felállítjuk a belső szervezetet, megkezdjük a konkrét cselekvés alapját jelentő programok kidolgozását.
Pártok feletti, össznemzeti, ideológiai szempontból eklektikus vajdasági magyar civil szervezetet szeretnénk létrehozni, amelynek tagjait a büszkén vállalható értékek, elvek és közös célok forrasztják egységbe. A Magyar Mozgalom nyitott minden, a szülőföldjéért és a magyarságért cselekvő honfitársunk előtt. Erőnket az eszméink és a tagságunk őszintesége és ereje adja meg. Civil szervezetünk nem tör a hatalomra, nem pártok vagy tisztségviselők mellett vagy ellen hozzuk létre, integratív szervezetként, mindenkivel együtt szeretnék működni, aki a Hitvallásunkban megfogalmazott értékek és célok megvalósításáért fáradozik.
Nem titkoljuk, szeretnénk megújítani a vajdasági magyar közéletet, eddig nem hasznosított energiákat és gondolatokat felszabadítani. Arra fogunk törekedni, hogy a közéletünkből eltűnjön a félelem, a megosztó árokásás, létrejöhessen a különbözőségeket elfogadó és tisztelő nemzeti egység. Ha elegen leszünk, akik hiszünk mindebben és teszünk is ennek érdekében, akkor sikerülhet a jelenlegi gondjainkat is lépésről lépésre orvosolni.”
.jpg)
