Idén is folytatódik Sógor Csaba gyakornoki programja

A 2016-os évben is folytatódik Sógor Csaba gyakornoki programja, amelyre erdélyi egyetemisták, fiatal szakemberek adhatják le jelentkezésüket. A nyertes pályázók összesen egy hónapot tölthetnek el gyakornoki munkával az RMDSZ-es politikus brüsszeli és strasbourgi kabinetjében.

Sógor Csaba 2008 óta minden évben legalább tíz erdélyi fiatalt fogad gyakornokként az európai parlamenti irodáiba. Az egy hónapos fizetett gyakornokság alatt a résztvevők megismerhetik mind a brüsszeli, mind a strasbourgi parlament működését és betekinthetnek az erdélyi politikus napi tevékenységébe is.

Az EP-képviselő a 2016-os évre szintén tíz helyet hirdetett meg, amelyekre 20-35 év közöttiek pályázhatnak, olyan személyek, akik még nem vettek részt az Európai Parlament valamely gyakornoki programján. Nem kizárólagos feltétel, hogy a pályázó folyamatban lévő tanulmányai, esetleg már befejezett felsőfokú végzettsége a közigazgatáshoz, politikatudományokhoz vagy nemzetközi kapcsolatokhoz illeszkedjen. Esélyesebben pályáznak ugyanakkor azok a fiatalok, akik megfelelő elméleti ismeretekkel rendelkeznek az Európai Unió és az Európai Parlament működéséről, valamint jól eligazodnak az aktuális közéleti és politikai témák között. Ugyancsak nagy előnyt jelent az angol, a német vagy a francia nyelv legalább középfokú ismerete.

A pályázók 2015. október 15-ig küldhetik el jelentkezésüket e-mailben, ezt követően egy írásbeli vizsgán bizonyíthatják ismereteiket. A legeredményesebb vizsgázók november folyamán egy közös táborban is részt vesznek, amely nem csupán a személyes kompetenciák felmérését szolgálja, hanem egyfajta képzést is nyújt a résztvevőknek.  A Gyakornoki Tábor után áll majd össze a sikeresen pályázók névsora. Sógor Csaba 2016-os gyakornoki programjának részletei megtalálhatók a képviselő honlapján, illetve hivatalos Facebook-oldalán is. 

Kimaradt?