Külön árlistája van az Iszlám Államnak a rabszolgákról

Az ENSZ különmegbizottja beszélt New Yorkban az Iszlám Állam rabszolgakereskedelméről, ahol egy árlistát is bemutatott.

Zainab Bangura szerint "úgy kereskednek a lányokkal, mint egy hordó olajjal". Egy iraki útján látott listát az árakról, így megállapíthatta, hogy a legdrágábbak nem is a fiatal nők, az egy év körüli kisfiúkat lehet a legjobban eladni. A kereskedő az Iszlám Állam, a vevők a saját fegyveresei és a gazdag közel-keletiek – írja a globoport.hu.

A New Yorkban ismertetett listájának hitelességét lehetetlen ellenőrizni, de szerinte nem fér kétség hozzá, hogy a felsorolt árak valódi tranzakciókat tükröznek: az 1-9 éves gyerekek 165 dollárnyi iraki dínárt, a kamaszlányok 124 dollárt, 20 év fölött pedig meredeken zuhan az ár.

“Egy lányt öt-hat különböző férfinak is eladhatnak. De van olyan is, hogy a családja vásárolhatja vissza az elhurcolt gyereket vagy nőt, dollárezrekben mérhető váltságdíjért.”  Először a parancsnokok kiválogatják azokat, akiket ők akarnak maguknak, aztán a gazdag outsiderek licitálhatnak, a maradékot pedig listaáron vehetik meg a harcosok, mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?