Halottja is van a magyarországi viharnak

Budapesten egy elöntött pincében halálos áramütést szenvedett egy ember. A magyarországi katasztrófavédők 29 sérültről kaptak bejelentést, a mentőknek 63 esetben kellett beavatkozniuk a szerdai vihar miatt. 

Több mint 3500 esetben intézkedtek a katasztrófavédők a vihar miatt, ebből több mint 2000 esetben Budapesten – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtök reggel. A legtöbb esetben fakidőlésekhez hívták a tűzoltókat, de számos esetben vízzel teli pincékhez, aluljárókhoz, sérült kéményekhez, tetőszerkezetekhez vonultak ki.

Egy halálos áldozata is van a viharnak: a főváros IX. kerületében, a József Attila lakótelepen egy lakás pincéjében a felgyülemlett csapadékvíz miatt egy ember halálos áramütést szenvedett. A katasztrófavédők 29 sérültről kaptak bejelentést, több esetben gyalogosra, autóra dőltek a fák.

Káosz Budapesten

A vihar alatt kilenc troli- és tizenegy villamosjárat nem közlekedett, két busz-, illetve több hévjárat is kiesett a forgalomból. Több helyszínen akadozott, illetve akadozik még az áramszolgáltatás. A Budapesti Elektromos Művektől kapott tájékoztatás szerint szakembereik folyamatosan dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán – közölték a katasztrófavédelemnél.

Előbb az extrém kánikula, majd a vihar miatt folyamatosan átlag feletti terheléssel küzdöttek a mentők szerdán Budapesten. Míg egy átlagos napon a fővárosban 650 beteget kell ellátniuk, a hőségben közel 900 betegnek nyújtottak segítséget. A kora délutáni óráktól, a vihar közeledtével tovább nőtt a segélyhívások száma, a vihar csúcsidőszakában pedig rövid idő alatt újabb 189 riasztást kaptak a fővárosból és környékéről.

Kapcsolódók

Kimaradt?