Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az eurózóna vezetői

Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a görögországi helyzet megvitatása céljából kedd este az Európai Unió azon tagállamainak állam-, illetve kormányfői, amelyek a közös pénzt, az eurót használják.

A csúcsértekezletet Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hívta össze a vasárnapi görögországi népszavazás eredményének ismeretében, miután a görög választók döntő hányada nemet mondott arra a reformjavaslatra, amelyet Athén hitelezői a görög kormány egyes észrevételeinek figyelembevételével terjesztettek elő. A csomag végrehajtásáért cserébe a súlyos pénzhiánnyal küzdő Görögország hozzájuthatott volna a számára a június végén lejárt mentőcsomagban akkor még rendelkezésre álló összeghez.

A tanácskozásra Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminisztert, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport, valamint Mario Draghit, az Európai Központi Bank (EKB) elnökét is meghívták.

"A görögországi népszavazást követően úgy vélem, sürgősen a legmagasabb politikai szinten kell találkoznunk, hogy megvitassuk a kialakult helyzetet, és a cselekvési lehetőségeket" - írta az állam- illetve kormányfőknek küldött meghívóban Donald Tusk.

A tagállamok vezetőinek csúcsértekezletét megelőzően az Eurócsoport is összeül. A miniszterek tudatták: új javaslatokat várnak a görög kormánytól.

Kapcsolódók

Kimaradt?