Izraelbe látogatott a görög külügyminiszter

A közös gazdasági és biztonságpolitikai érdekekről tárgyalt hétfőn Jeruzsálemben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Nikosz Kociasz görög külügyminiszter.

Az izraeli kormányfő a közszolgálati rádió értesülése szerint elismerését fejezte ki, amiért Kociasz országának "ennyire viharos és drámai" időszakában is ellátogatott Izraelbe. Netanjahu kijelentette, hogy Izrael és Görögország szövetségesek a szélsőséges iszlamisták elleni harcban.

A görög diplomácia vezetője a tárgyalás előtt azt mondta, hogy a két országnak közösek az érdekei a biztonság, a gazdaság és az energiagazdálkodás kérdéseiben.

A nemzetközi hitelezőkkel való megállapodásról előző nap rendezett népszavazáson a nem szavazatokat támogató (a kormányban függetlenként helyet kapott) Kociasz megköszönte, hogy Izrael aggódik Görögországért a gazdasági helyzet miatt.

"Görögország kis ország hosszúra nyúló történelemmel és számos gonddal, de biztos vagyok benne, hogy kilábalunk a válságból"- mondta.

A görög külügyminiszter háromnapos hivatalos látogatásra érkezett Izraelbe. A tervek szerint a jeruzsálemi tárgyalások után meglátogatja a Palesztin Hatóság vezetőit is Rámalláhban.

A diplomáciai egyeztetéseken még a népszavazás tervezését megelőzően, már több mint egy hónappal ezelőtt határoztak a görög miniszter látogatásáról, amely elsősorban a gazdasági kapcsolatokra összpontosít - közölte a vizit előestéjén az izraeli külügyminisztérium.

Kapcsolódók

Kimaradt?