Tunéziai merénylet: még két embert keresnek

Mindeddig tizenkét embert vettek őrizetbe a hatóságok Tunéziában azzal a gyanúval, hogy közük van a tunéziai Szúsza közeli két üdülőkomplexum ellen végrehajtott merénylethez – jelentette be a tunéziai kormányzó párt, a Nidáa Tunisz (Tuniszi Felhívás) ülésén a parlamenti ügyekért felelős miniszter csütörtökön.

Lazsar Akremi emellett közölte, a hatóságok két embert keresnek, akiket a szúszai üdülőkomplexum és a tuniszi Bardo múzeum elleni támadások elkövetőivel együtt Líbiában képezték ki. „Ez egy, Líbiában kiképzett csoport, amelynek ugyanaz volt a feladata” – mondta. A hatóságok attól tartanak, hogy a két merénylet összefüggésben volt, ezért további terrortámadásnak van kitéve az észak-afrikai ország. A tunéziai hatóságok szerint a csoport a szomszédos Líbia nyugati részén, korábbi közlések szerint a Szabrata térségben működő dzsihadista kiképzőtáborban egy időben tartózkodtak. 

A terrorista kiképzésben részesültek közül az egyik az a huszonnégy éves, mérnöknek tanult egyetemi hallgató volt, aki június 26-án két Szúsza közeli, kedvelt üdülőkomplexum ellen hajtott végre merényletet. A fiatal gumicsónakon érkezett az Imperial Marhaba és a Szoviva szállodák melletti strandra, egy napernyő alól Kalasnyikov gépkarabélyt húzott elő, és tüzet nyitott a fövenyen pihenő turistákra. A rajtaütés 38 halálos áldozatának többsége brit állampolgár volt. A támadót a biztonsági erők lelőtték. 

Az említett csoport két másik tagja március 18-án a tuniszi Bardo Múzeumot támadta meg, 23 embert megöltek, köztük húsz külföldi turistát, és 45-öt megsebesítetek mielőtt a hatóságok végeztek volna velük. Mindkét merényletet az Iszlám Állam vállalta magára.

Kapcsolódók

Kimaradt?