Mészárlásba kezdtek a Boko Haram motorosai

Sokan meghaltak a Boko Haram nevű iszlamista csoport merényleteiben csütörtökön Nigériában. A terrorista csoport az afrikai ország új elnöke, Muhammadu Buhari felesküdése óta fokozta támadásait a lakosság ellen.

Szemtanúk elmondása szerint a Boko Haram fegyveresei motorkerékpárokon érkeztek az északkelet-nigériai Matangale, Buraltima és Dirmanti településekre, ahol tüzet nyitottak a lakosokra. A szélsőségesek legkevesebb 43 embert megöltek, fosztogattak és gyújtogattak. A szemtanúk hozzátették, több száz nő és gyermek menekült el a falvakból, hogy a közeli Damboa városban keressenek menedéket.

Eközben Muhammadu Buhari nigériai elnök Abuja repülőterén fogadta a csádi és nigeri vezetőket, valamint a kameruni védelmi minisztert. Találkozójuk során megegyeztek egy közös fegyveres erő felállításáról, amelynek a Boko Haram végleges felszámolása lesz a célja. A találkozót követő közlemény szerint a nigériai vezetésű közös fegyveres alakulat főhadiszállását a csádi fővárosban, Ndjamenában július 30-ig hoznák létre.

A Boko Haram tavaly több tízezer négyzetkilométernyi területet hódított meg, ezreket megölt és mintegy másfél millió embert elüldözött otthonából. A nigériai, csádi és nigeri hadseregek közösen léptek fel ellene, és sikerült jelentősen visszaszorítaniuk a terrorszervezetet, amely iszlám államot akar létrehozni Afrika
nyugati felén.

Kimaradt?