Tagadják az ukránok, hogy kínozzák a hadifoglyaikat

Elferdített tényeket és fogalomzavarokat tartalmaz az Amnesty International (AI) emberi jogi szervezetnek a kelet-ukrajnai foglyok kínzásáról szóló, pénteken Londonban ismertetett jelentése - közölte az ukrán védelmi minisztérium sajtóosztálya a dokumentumban foglaltakra reagálva.

Az Amnesty International azt írta, hogy cáfolhatatlan bizonyítékok utalnak a kelet-ukrajnai konfliktusban szembenálló felek súlyos háborús bűncselekményeire, köztük foglyok kínzására és jogi eljárás nélküli kivégzésére. Hozzátette, hogy e bűncselekményeket szinte napi rendszerességgel követik el mindkét oldalon.

Az ukrán védelmi tárca pénteken kiadott közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán fegyveres erők sohasem tartottak és most sem tartanak fogva "túszokat vagy foglyokat", sem békés lakosokat, sem olyan fegyvereseket, akik Donyeck, illetve Luhanszk megyében folytatott terrorista tevékenységgel gyanúsíthatók.

A minisztérium leszögezte, hogy Ukrajnában kizárólag az ukrán biztonsági szolgálatnak (SZBU) van joga őrizetbe venni olyan embereket, akiket az állam biztonságának megsértésével, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására, az államhatalom törvénytelen megszerzésére irányuló cselekmények elkövetésével, illetve terrorista tevékenységgel gyanúsítanak. Hozzátette, hogy az SZBU bírósági döntés alapján korlátozza e személyek mozgásszabadságát, azaz tartja őket őrizetben.

A közlemény szerint az SZBU rendszeresen beszámol hivatalos honlapján, illetve sajtótájékoztatóin az olyan esetekről, amikor gyanúsítottakat vettek őrizetbe, valamely személyek ellen büntetőeljárást indítottak vagy egy ügyet bíróság elé terjesztettek.

Az Amnesty International jelentésében arról is beszámol, hogy a Kijev-párti oldalon a radikális Jobboldali Szektor (PSZ) mozgalom - egyik volt foglyuk beszámolója szerint - egy elhagyott ifjúsági táborban, egy rögtönzött börtönben tartott fogva több tucat civilt túszként, akiket brutális kínzásoknak vetett alá, és nagy mennyiségű pénzt zsarolt ki tőlük vagy hozzátartozóiktól. A PSZ-nél pénteken erre reagálva értetlenségüknek adtak hangot, hogy ezt az emberi jogi szervezet egyetlen ember elmondására alapozva írta be jelentésébe, és semmilyen bizonyítékot erre vonatkozóan nem tárt a nyilvánosság elé. A Jobboldali Szektor sajtóosztályán azt hangoztatták, hogy ez az információ nem felel meg a valóságnak, az említett ifjúsági tábor nem börtön, hanem a PSZ alakulatának egyik támaszpontja Dnyipropetrovszk megyében. Kijelentették, hogy tagjaik minden elfogott személyt haladéktalanul átadnak a hatóságoknak.

Kapcsolódók

Kimaradt?