Putyin a Krím elcsatolása óta népszerűségének csúcsára jutott

Vlagyimir Putyin a Krím Oroszországhoz csatolása, tavaly március vége óta népszerűségének csúcsára jutott a lakosság körében - állapította meg az egyik orosz közvélemény-kutató cég, amelynek elemzését az orosz államfő hatalomra jutásának 15.évfordulóján rendezett moszkvai szakértői kerekasztal-beszélgetésen ismertették.

A Társadalmi Vélemény Alapítvány (FOM) kutatása szerint amíg 2000-ben a szavazók 47 százaléka voksolt Putyinra, a FOM március 22-én készült felmérése szerint a megkérdezettek 75 százaléka voksolna a jelenlegi államfőre, ha most tartanának elnökválasztást Oroszországban. A politikus népszerűsége a választók körében 15 év alatt több mint másfélszeresére nőtt. 

Vlagyimir Putyin 2000-2008 két egymást követő időszakban volt államfő, majd 2012-ben újra elnökké választották. Közben miniszterelnökként tevékenykedett. 

Alekszandr Oszlon, a FOM közvélemény-kutató cég igazgatója azt is hangsúlyozta, hogy az orosz államfő népszerűségének emelkedésében nem a csecsenföldi háború játszotta a főszerepet 2000-ben, hanem a nyugdíjak kifizetése. Az igazgató az MTI-kérdésére a tájékoztatót követően elmondta, hogy Putyin lakossági megítélése a következő években a stabilitásba és a jövőbe vetett hit, a bizalom erősségétől függ. "Ennek a legfőbb összetevői jelenleg a krími események, azoknak az elfogadottsága a lakosság körében, valamint a gazdasági válság megszüntetését célzó intézkedések" - közölte a szakember. Ha a gazdasági helyzet romlani fog, az árak emelkednek és az emberek elszegényednek, akkor ez lesz az első számú befolyásoló tényező Putyin népszerűségére. Azt senki sem tudja, mikor és milyen mértékben fog ez bekövetkezni, valamint hogyan fog ez jelentkezni. Jelenleg ez a tényező nem játszik meghatározó szerepet, a válság, ahogy ezt az emberek elmondják, "nem is olyan szörnyű, mint amilyennek korábban tűnt" - fejtette ki a FOM igazgatója. 

Alekszej Kudrin, Putyin 2008-2012 közötti kormányának pénzügyminisztere a TASZSZ állami hírügynökségnél rendezett kerekasztal-beszélgetésen ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az orosz államfőnek élnie kellene a lakossági bizalommal és végre kellene hajtania azokat az elengedhetetlen reformokat, amelyekre - mint fogalmazott - a megfeneklett gazdaság miatt lenne szükség Oroszországban. 

A Polgári Kezdeményezések nevű politikai szervezet alapítója később újságíróknak külön elmondta, nem zárja ki, hogy Vlagyimir Putyin negyedszer is indul az orosz elnökválasztáson, amely 2018-ban lesz. 

Szvetlana Babajeva, a hatalomtól független gazeta.ru orosz hír-, és elemző oldal főszerkesztője egyetértett Kudrin véleményével, de hozzátette, hogy akár veszélyes is lehet az elnök túl magas népszerűségi mutatója az ország fejlődése szempontjából. 

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője a vita lezárásaként megjegyezte: nem csak Oroszországban gondolják úgy, hanem a világban is akadnak már olyan állami vezetők, akik nem tudják elképzelni, milyen lenne Oroszország Putyin nélkül.

Kimaradt?