Szlovák fegyverekkel támadtak a Charlie Hebdo szerkesztőségére?

Szlovákiából származhattak a Charlie Hebdo elleni támadás után lefoglalt fegyverek. Ezt közölte saját és meg nem erősített rendőrségi információkra hivatkozva honlapján a Novy cas című szlovák bulvárlap  - írja az MTI.

A pozsonyi újság információi szerint a francia rendőrség a napokban azzal a kéréssel fordult a szlovák bűnüldöző szervekhez, hogy segítsen hét géppisztoly eredetének felderítésében. A lap szerint ezek azok a fegyverek, amelyeket a Franciaországban elkövetett merényletek után a rendőrség különleges egységei lefoglaltak, s amelyeket eredetileg Szlovákiában, úgynevezett expanziós – vagyis éleslőszer kilövésére alkalmatlan – fegyverként értékesítettek. A fegyverek a lap szerint előbb Belgiumba, majd Franciaországba kerültek, és közben lőfegyverré alakították őket.

A Novy cas információit a szlovák belügyminisztérium nem erősítette meg, de nem is cáfolta. A tárca sajtóosztályának vezetője azt mondta az újságnak: külföldi partnerszervezeteikkel több olyan ügy kapcsán is együttműködnek, amelyek összefüggésben lehetnek terrorista támadásokkal, de ezekről bővebb információval nem szolgálhatnak. A lapnak viszont több – expanziós fegyverek értékesítését végző – üzlet tulajdonosa vagy alkalmazottja is megerősítette, hogy a napokban fegyverek gyártási számának azonosítása céljából rendőrök jártak náluk.

Az expanziós fegyverek kategóriájába a gáz- és a riasztófegyverek tartoznak, ez utóbbiak készülhetnek lőfegyver részleges hatástalanításával, vagyis úgy, hogy éleslőszer kilövésére alkalmatlanná teszik őket. Ezt a módszert időnként alkalmazzák olyan kiselejtezett katonai fegyvereknél is, amelyeket dekoráció céljára akarnak értékesíteni. Az ilyen típusú fegyverek csak vaktöltények kilövésére alkalmasak, ám bizonyos alkatrészek cseréje által akár újra éleslőszer kilövésére alkalmas fegyverré alakíthatók. Expanziós fegyverek szabadon forgalmazhatók hozhatók Szlovákiában, megvásárlásukat az előírások csak a nagykorúsághoz és személyazonossági igazolvány felmutatásához kötik. 

Kapcsolódók

Kimaradt?