Lövöldözés Koppenhágában – Újabb „Charlie Hebdo"-ügy?

Két fegyveres harminc golyót lőtt ki Koppenhágában egy olyan megbeszélés résztvevőire, amelyet egy svéd karikaturista szervezett – számolt be a The Telegraph.

A dán média szerint a támadásnak egy áldozata van, de ezt hivatalos források még nem erősítették meg – számolt be a lap. Más források két sebesültről, megint mások három sebesültről tudnak, az egybehangzó, hogy egyenruhás is van az áldozatok között. Az MTI az AFP-re és a Reutersre hivatkozva három sebesült egyenruhásról tudósít.

Egy szemtanú arról számolt be, hogy két maszkos fegyverest látott, aki egy sötét Volkswagennel menekültek el a helyszínről. Ezt támasztja alá, hogy a rendőrség egy sötét Polóra adott ki körözést.

A beszélgetést az a svéd Lars Vilks szervezte, aki több halálos fenyegetést kapott korábban 2007-es rajzáért, melyben Mohamed prófétát egy kutyaként ábrázolta egy körforgalomban. Ezért az al-Kaida 150 ezer dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére, a Közel-Keleten pedig megmozdulások törtek ki.

A rendőrség szerint 200 lövés dördült

A mostani rendezvény címe: Művészet, blaszfémia és a szólás szabadsága volt, melyen részt vett a francia nagykövet is, aki a Twitteren jelezte, hogy nem sebesült meg. Francois Zimeray a támadás után drámai nyilatkozatot tett, melyben a Charlie Hebdo elleni támadáshoz hasonlította a történteket, „csak itt nem értek célt”.

Elmondása szerint, mikor kintről tüzet nyitottak rájuk, mindenki a földre vetette magát, majd kimenekültünk a szobából. „Zsigerből azt mondanám, hogy 50 lövés dördült, de a rendőrség szerint 200". Hozzátette, hogy továbbra sem hagyhatják el az épületet, mert veszélyes.

Kimaradt?