banner_kahA4IWq_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-02.png
banner_3NdkJGmT_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-03.png
banner_E868yDDL_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-01.png

A határvédelem megerősítését sürgeti a Jobbik

A Jobbik a határok védelmének megerősítését és a határ menti települések lakosságának fokozott védelmét sürgeti.

Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Ásotthalmon töltötte a hétvégét, ahol csak most mintegy háromezer menekült érkezett Magyarországra. Azt mondta: a helyi polgármesteren és három mezőőrön kívül senki nem védi a határszakaszt, százak sétálhatnak át és a hőkamerák is kihasználatlanok. Hozzátette: a határőrség visszaállítása 1-2 évig is eltarthatna, addig is fokozottan védeni kell a határokat.

Az ellenzéki politikus szorgalmazta, hogy vegyék elejét a polgári lakosság "vegzálásának", elmondása szerint ugyanis a menekültek erőszakosan követelik, hogy szállítsák őket az autósok, s olyan példát is mondott, amikor egy kisgyermekes édesanya ablakát verték hajnalban egy afgán csoport tagjai.

Szavai szerint a szerb hatóságok már komoly erőfeszítéseket tesznek az érintettek visszafordítására, magyar részről azonban hiányolta azokat.

Z. Kárpát Dániel ismét az unióval való tárgyalásokat sürgette annak érdekében, hogy Magyarország forrásokhoz jusson. Elejét kell venni annak, hogy ha a Nyugat szigorít, Magyarország tranzit- helyett célországgá váljon - hangoztatta.

A jobbikos politikus azt is tudatta: munkacsoportot hoztak létre helyi polgármesterek és civilek bevonásával, és stratégiát szeretnének kidolgozni a problémára.

Kimaradt?