Megkezdődött az auschwitzi tábor felszabadításának emlékünnepsége

Minden gyűlöletet el kell ítélni - hangoztatta kedden Bronislaw Komorowski lengyel elnök az auschwitz-birkenaui náci német koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott helyszíni megemlékezésen, hasonló nézeteket fejtett ki az ünnepség több résztvevője is.

A megemlékezésen 49 állam küldöttsége vett részt, köztük 12 államfő - jelen volt Joachim Gauck német, Francois Hollande francia és Petro Porosenko ukrán elnök. Ott volt mintegy száz túlélő is, unokáik, dédunokáik kíséretében. Magyarországot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere képviselte.

Az ünnepséget egy óriási fehér sátorban tartották meg, amelyet a táborba vezető vasúti síneken, a "halál kapujával" szemben állítottak fel, az eddig a szabad ég alatt tartott auschwitzi megemlékezések történetében először – mindenekelőtt a túlélők egészségére való tekintettel.

Komorowski: Azon a helyen állunk, ahol összedőlt a civilizációnk

„Azon a helyen állunk, ahol bestiális módon meggyilkoltak több mint egymillió embert, túlnyomó többségében európai zsidót" - mondta Bronislaw Komorowski lengyel elnök. Azon a helyen állunk, amely arra a bűnös ideológiára emlékeztet, amely aláásta a világ pilléreit" - tette hozzá. 

A népes magyar küldöttséget mások mellett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), valamint az Élet Menete Alapítvány által szervezett csoportok alkotják.

Klaus Johannis  államfő átadta kedden azokat az állami kitüntetéseket, amelyeket holokauszt-túlélőknek adományozott az auschwitzi koncentrációs táborban átélt szenvedésük előtti mély tisztelete jeléül. Az elnök a Hűséges Szolgálat érdemrend lovagi fokozatát adományozta Asztalos Erzsébetnek, Mármor Mártának, Székely Lászlónak, Tusa Etelkának, Bóné Gabriellának, Braun Viorának, és Diamantstein Zsuzsannának. Az utóbbi három kitüntetett személyesen vette át az elismerést az elnöki hivatalban rendezett szertartáson. Klaus Johannis rámutatott: a román nemzet nem ódzkodik attól, hogy nyíltan beszéljen a felelősség, a bűnrészesség kérdéséről, és megértette, hogy fel kell lépnie a feledés, valamint az intolerancia minden formája ellen.

Roman Kent túlélő: nem akarjuk, hogy a gyerekeink jövője úgy nézzen ki, mint a mi múltunk

Nem akarjuk, hogy a gyerekeink jövője olyan legyen, mint a mi múltunk, szembe kell szállnunk a rasszizmus és az antiszemitizmus minden megnyilvánulásával - mondta Roman Kent, az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor egyik túlélője kedden, a láger felszabadításának 70. évfordulóján tartott helyszíni megemlékezésen. Felidézve auschwitzi emlékeit, Roman Kent elmondta, kezdetben mindnyájan idegenek voltak Auschwitzban, később többségük "a szürke füstben, a halálban egyesült". "Hogy felejtsem el az elégetett testek átható szagát?" - kérdezte.

Az ünnepségen – amelyet a "Hallgasd meg a túlélők szavát" mottóval rendeztek meg - mintegy száz túlélő volt jelen, unokáik, dédunokáik kíséretében. Hárman közülük "tanúvallomást" tettek, hogy – amint azt Piotr Cywinski, az auschwitzi múzeum igazgatója megfogalmazta - figyelmeztessenek a történelmi katasztrófákat kiváltó, "megalázásra, megvetésre, emberirtásra való hajlamainkra".

Lauder: a zsidókat Európában újból üldözik, csak azért, mert zsidók

"A zsidókat Európában újból üldözik, csak azért, mert zsidók" - jelentette ki Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke kedden, a láger felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott helyszíni megemlékezésen. Ronald S. Lauder hozzátette: a zsidó fiatalok megint félnek kipával a fejükön járni Párizs, Budapest, London, sőt Berlin utcáin. "Úgy fest a helyzet, mintha inkább 1933-ban, mintsem 2015-ben élnénk" - folytatta Lauder. "Auschwitzot a világ hallgatása okozta. Ne engedjük ezt újból" - hangsúlyozta.

Kimaradt?