Kanadában ma is igaz Széchenyi mondása: „A magyar legnagyobb ellensége a magyar.”

Megszólalt a héten a Kanadai Magyar Hírlapban Göllner András nemzetközi hírű, kanadai-magyar kettős állampolgárságú stratégiai kommunikációs szakember, a Kanadai-Magyar Demokratikus Charta alapítója és országos szóvivője montreali Concordia egyetem politológiaprofesszora és a Záróra! Búcsú a kanadai magyarság pártkatonáitól című írásában beszámol a kanadai magyar diaszpórában bekövetkezett polgárháborús állapotokról, annak okairól és felelőseiről meg egy elbuktatott kiegyezési kísérletről, melynek kezdeményezője volt.

Múlt év novemberének végén a montreali Concordia egyetem politológiaprofesszora, Göllner András a Hir24 számára adott „A kenőpénzek úgy folynak Magyarországon, mint csapból a víz” című interjújában a magyarországi belpolitikai állapotokat értékelte és keresetlen szavakkal mondott lesújtó véleményt a politikában szerepet vállalók siralmas teljesítményéről.

Az egyetemi tanár, akit szülei kisgyerekként 1956-ban Kanadába vittek, társadalomtudósként több mint harminc éve foglalkozik napi szinten Magyarország politikai, gazdasági életével. A kanadai-magyar kettős állampolgárságú Göllner közel két évtizeden keresztül Észak-Amerikában és Nyugat-Európában, egyetemi tanárként, illetve stratégiai kommunikációs tanácsadóként működött. Egyike volt a kanadai kormányzati kommunikációs rendszer kidolgozóinak. 1994-ben ő vezette azt a szakértői csapatot, amely Magyarország EU csatlakozásának első kommunikációs stratégiáját készítette elő a Külügyminisztérium számára, később pedig Brüsszel megbízásából irányította az Európai Unió magyarországi lakossági tájékoztatási programjait. Göllner András számos multinacionális cég és elismert márka stratégiai kommunikációjának alakításában is vállalt fontos szerepet, könyvei tanulmányai, cikkei révén ismert és elismert stratégiai kommunikációs szakember hírében áll.

Göllner professzor a rendszerváltás első húsz évét javarészt Magyarországon töltve személyes kapcsolatban állt az ország politikai elitjével, többek között Orbán Viktorral is (neki ő szervezte meg egy nagyon sikeres kanadai útját még 1994-ben). „2009-ben a magyar politikai élet, a magyar közbeszéd egyre durvább, intoleránsabb csapásai elől Kanadába "visszidált", de nem fordított hátat Magyarországnak”. Hogy mennyire megmaradt a szülőhaza iránti érdeklődése, annak bizonyítéka volt a Hir24-nek adott interjúja, melyből kitűnt: naprakészen ismeri és érti a történéseket, tisztában van nemcsak az fejleményekkel és az apró rezdülésekkel, hanem azok hátterével is. Interjújában mindenkit „kiosztott”. Az elmarasztalás nem kímélte sem a regnáló hatalmat, sem pedig annak demokratikus ellenzékét: „Az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik, a töketlen ellenzék pedig mindeközben verseket olvas és tévéstúdiókban siránkozik” – állapította meg.

Göllner, aki a montreáli Concordia egyetem politológiai tanszékén 1977 óta tanít, ahol ma már emeritus rangban oktat, a vele készített beszélgetésben elmondta: „Nem csak méretében, de szerkezetében is eltér a magyarországi korrupció az európai államokban is létező „műfajtól". Másutt a korrupcióellenes vizsgálatokat nem hátráltatja a hatalom – Magyarországon ez hétköznapi gyakorlattá vált. Amikor a NAV egykori munkatársa kipakolt, nem az általa gyanúsított személyek, hanem ő maga került az igazságszolgáltatás kereszttüzébe. Többek között ez vezetett oda, hogy a NAV vezetője ma nemkívánatos személy Amerikában. Az intézményesített korrupció legismertebb példája a dohánytermékek árusítására kiírt pályázat bizonyított hamissága. Sokmilliárd forint EU-s támogatást zároltak korrupciógyanú miatt. A kenőpénzek úgy folynak ma odahaza, mint csapból a víz. Ezt mindenki tudja, aki részt vesz a gazdasági életben. A pártfinanszírozási rendszer a magyar politikai korrupció melegágya. A „fülkeforradalom" óta a Fidesz monopolhelyzetben van ott, ahol verseny volt 2010-ig. A magyar korrupció sokkal kiterjedtebb, mélyebben beágyazta magát a hatalom berkeibe, mint Európában. A magyar igazságszolgáltatás az ebihalak után horgászik, a cápákat pedig szabadon hagyja vadászni. Nálunk a hatalom nem abban érdekelt, hogy feltárja és felszámolja a korrupciót, hanem hogy láthatatlanná tegye azt.”

A professzor szerint Európai Unió azért nem tett eddig lépéseket a magát a korrupt rezsimek élvonalába feltornázó magyar kormány ellen, mert „az EU a tagállamok igazságszolgáltatására, a szabad választásokon nyertes kormányokra, a civilszervezetekre bízza a korrupció elleni harcot” és „nem voltak mechanizmusok, amelyeket életbe lehetett léptetni azok ellen, akik a radar alatti légtérbe navigáltak. Orbánék nagyon jól kihasználták ezt a helyzetet – ez a sikerük titka. A mélyrepülésre szakosították magukat. A kiskapukon átjáró közlekedés egy hungarikum. Ezt a taktikai előnyünket fel fogja számolni Európa, ugyanúgy, ahogy leverte az Európa-szerte lóháton randalírozó seregeinket 955-ben. Oszt jó napot. Sajnos nemzeti becsületünk visszaszerzése hosszabb időbe fog telni. Sokkal jobb lenne, ha mi magyarok lépnénk, mielőtt kiutasítanak bennünket Európából.”

Göllner nem volt kíméletes a hatalom sápadt demokratikus ellenzékével sem. Erőtlenségük okait abban látta, hogy „a baloldali pártok a múltban élnek, semmit nem tanultak a hibáikból és képtelenek megérteni, mi a modern tömegpártok szerepe. A demokratikus ellenzék vezetői, liberálisok, zöldek, baloldaliak együttesen, azt hiszik: elég, ha fellépnek egy-két budapesti tüntetésen, elég, ha bejárnak az ATV stúdiójába, a Klubrádióba, megírnak néhány újságcikket, amellyel a hatvan év felettiek két százalékát begerjesztik, elég, ha kiutaznak Washingtonba, Gáti Károly ölébe és onnan lenyomnak egy beszédet pár tucat ember előtt és meglesz a kétharmad. A magyar pártok – a Jobbik és a Fidesz kivételével – nem tanulták meg azt a leckét, hogy a tömegpártok népszerűsége nem ilyen tevékenységek által jön létre.”

A politológus ostorozásából kijutott a mai Magyarország szereptévesztő civiljeinek is, akik a jelek szerint, hadat üzenve a mai politikai elitnek, botor módon úgy vélik, hogy a csetlés-botlás naiv ártatlansága és bája többet nyomhat a latban, mint a politikai pártok szervezettsége, tapasztalata, anyagi forrásai és kapcsolati tőkéje: „A civil mozgalmak pedig nem helyettesíthetik a pártokat. Ők is szerepzavarban vannak odahaza. Nem a pártok demokratikus szerepkörére kellene okádniuk, hanem megtanítani az embereket arra, milyen fontos szerepet játszanak a pártok a demokrácia működtetésében. A jogállamiság, az esélyegyenlőség, a szólásszabadság, az emberi méltóság tisztelete felett kellene őrködniük, nem a pártokra tüzelve, hanem a pártokat ösztökélve, akár nevelve.” 

Göllner András karácsonykor közel egyórás, kamerával rögzített beszélgetést folytatott a Kanadai Magyar Hírlap alapító főszerkesztőjével. A nézőt, az ellenséges szekértáborokba tömörülő kanadai magyar emigráció belső viszonyaiba beavató, rendkívül tanulságos, a Nincs demokrácia a kanadai magyar diaszpórában című videófelvétel ide kattintva megtekinthető. Készítője az a bánffyhunyadi felmenőkkel rendelkező fiatal történész és egyetemi oktató és egyben az Újvilág egyik legszínvonalasabb online újságjának a mindenese, Cristopher Adam volt, akinek erdélyi gyökereiről e rovatban, majd’ két esztendővel ezelőtt már mi is beszámoltunk.

A véleményét soha véka alá nem rejtő Göllner ebben a beszélgetésben, mintegy megelőlegezve a most Záróra! Búcsú a kanadai magyarság pártkatonáitól címmel megjelentetett diaszpóra-állapot felmérését és helyzetértékelését, lehangoló képet festett az egykor szebb napokat megélt kanadai magyar emigráció jelenlegi helyzetéről, melyben a 2010 utáni anyaországi tudatos és durva beavatkozás nyomán polgárháborús állapotok alakultak ki és mára ezek az ellenséges viszonyok állandósultak. Azokkal az egyoldalú, kirekesztő módszerekkel, melyeket egy a Jobbikkal is kokettáló Fidesz-pártkatona magyar nagykövet honosított meg a kanadai magyar diaszpórában, az addig csak a mindenfelé ismert, „hagyományos” magyar-magyar megnemértés viszálykodásait felváltotta a nyílt ellenségeskedés, kiiktatódott a különböző nézeteket valló emigránsok párbeszéde, sőt a befogadó állam legnagyobb vívmányának, a sokszínűségnek és véleményszabadságnak a tisztelete, mi több annak az elfogadása is, megszűnt.

A hazafiság és általában a magyarság fokmérője köszönhetően a Budapestről generált szervezeti átrendeződésnek, kizárólagosan a „turulbaszületettség" és az Orbán Viktorék, kisebb mértékben pedig a Vona Gáborék politikájával való feltétlen azonosulás lett. Aki pedig más felfogást vallott és hirdetett, így próbálva meg élettel megtölteni egy haldokló közösség életét (Kanadában a legutolsó népszámlálási adatok szerint ugyanannyi ember tekinti magát magyarnak, amennyi honfitársunk él Vajdaságban, de közülük csak 1,6 százalékuk vesz aktívan részt valamelyik helybéli magyar kisközösség életében), arra a frissen kreált szervezet kirekesztői azonnal rásütötték és ma is rásütik a bélyeget: hazaáruló liberális vagy szélsőséges baloldali vagy.

Így lett Göllner András, mint azt a videóinterjújában elmondja, kommunista, akit a „Sátán szolgájának” titulálva 2011 őszén kiprédikált, majd kitiltott a templomából Androvich Tamás, a montreáli katolikus plébános (mára a pap nyom nélkül eltűnt, mert teherbe ejtette nyájának egyik tagját) és ezért nevezik őt anyaországi hangulatkeltő söpredékek cionistának.

Mielőtt a Kanadai Magyar Hírlapban minap közreadott Göllner látleletről szólnánk, hadd mondjuk el, hogy miként vélekedik maga az érintett, a „kommunista”, „cionista”, „gyurcsányista” „SZDSZ-es”, a „szélsőséges baloldali”, az „állítólag magyar származású” (e minősítés Bíró Zoltán volt MDF ügyvezető elnöktől, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet vezetőjétől származik) e vádakról. Lássuk, mit mond az a református presbitergyerek, aki manapság Montreál magyar templomaiba például be sem teheti a lábát, pedig kereszténynek vallotta és vallja magát, gyermekeit pedig újszülöttként kereszteltette meg, és nem úgy, mint mások, kiknek e szentség csak akkor lett sürgős, amikor abból politikai tőkét lehetett kovácsolni. Ő az, akinek unokatestvére történetesen Antall József miniszterelnök kabinetfőnöke volt, rokonai közül pedig többen tisztségeket töltöttek be az Antall-kormányban. És ő az, akit – hiába vallja magát magyar hazafinak, kereszténynek és főleg demokratának – „baloldali sátánista” nézetei miatt kizárták a montreáli és a tágabb kanadai magyar közösségekből.

A Concordia Egyetem emeritus professzora ezt üzente azoknak, akik hazaárulózzák és kiközösítik: „Nagyokat röhögök rajtuk és ők ezt nagyon rossz néven veszik. Nem szeretik azokat, akik nem ijednek meg tőlük, és komolytalannak tartják őket. Próbálnak más szavakat használni – például az ördög szolgájaként, a bolsevik diktatúra támogatójaként, cionista zsidóként, közösségrombolóként ábrázolnak. És ez csak egy rövidített lista. De képtelenek fogást találni rajtam. Családalapító vagyok, három fiú büszke apja, mindhármat a református egyház szertartása szerint kereszteltettem meg. Teszem hozzá: születésükkor és nem egy kormányváltás után. Hivatott antikommunista, demokrata, polgárjogi aktivista vagyok. Petőfi Sándor a Göllner nevű gyalogerzed katonájaként halt hősi halált 1849-ben. Szabadgondolkodású, immáron Kanadában tevékenykedő magyar hazafi vagyok és ezt senki nem tudja elvenni tőlem.”

A szabadidejét írással és zenéléssel töltő, alapvetően jókedélyű montréáli honfitársunk viszont elkomorodik, amikor videóbeszélgetésében a beszélgetőpartnerével, Cristopher Adammal a magyar nemzeti zászlóval díszített kanadai fő-fő gittegylet rombolásának következményeit méri fel. Nagyon nehezen éli meg, hogy miközben a választott hazában az ukrán vagy a lengyel közösség erőt képes felmutatni és ezáltal súlya van a kanadai közéletben, a rájuk oktrojált szervezet szektásan viselkedő vezetőségének köszönhetően, a magyar diaszpóra Kanadában egyre súlytalanabbá válik.

Kanadában, a legutolsó népszámlálási adatok szerint mintegy 300 ezren tekintik magukat magyarnak, közülük Göllner András szerint 5 ezerre tehető azok száma, akik aktív részvevői magyar jellegű egyházi, kulturális, vagy sport szervezeteknek. E szerveződések létszáma csökkenő tendenciát mutat, egyre nehezebb fenntartaniuk magukat. Helyi támogatottságuk sorvadása miatt külső anyagi támogatására vannak szorulva, ami csak az anyaország kormánya részéről jöhet számításba.

A Kanadában élő nemzetiségekkel, a németekkel, olaszokkal, írekkel, brazilokkal, Karib-szigetiekkel ellentétben mutat rá cikkében Göllner András „a kanadai magyarság kis-közösségeiben aktívan résztvevők nagy többsége egy politikai párt – a Fidesz (vagy a Jobbik) – mellett elkötelezett idős emberekből áll.”

Ez az oka annak, hogy „az egyre inkább geriátrikus emberekből álló kanadai-magyar kis-közösségek képtelenek tükrözni akár Magyarország akár a kanadai közélet politikai, ideológiai többszínűségét. Bizonyítottan távol áll tőlük, befogadó hazájuk, Kanada, „Liberális”, pluralisztikus, kozmopolita, multikulturális szellemiségének képviselete. Míg a kanadai közélet a Liberalizmus és a politikai pluralizmus szellemiségének értékeire épít, ők, Orbán Viktorral élükön, megvetik a Liberalizmust, a politikai többszínűséget. Orbán Viktor egykori kanadai nagykövete, Pordány László elismerő szavaival élve, ezek a kanadai-magyar kis-közösségek tagjai majd mind „egyívásúak” –„csak a Fidesz, és a Jobbik „illiberális” szellemiségét, politikai irányzatát hajlandók befogadni. Mindazokat, akik ellenzik a Fidesz és a Jobbik „illiberális” szellemiségét, kiközösítik, vagy megvetik. Pordány László, Orbán Viktor nagykövetének 4 éves kanadai tevékenysége egy országos-szintű, kanadai-magyar csúcsszervezet – a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSZ) – létrehozatalában tornyosult.”

Az új, nagyköveti kézivezérléssel mesterségesen létrehozott emigrációs magyar szervezet (mi tagadás, hungarikum ez a kezdeményezés a javából) létező, de addig többé-kevésbé kezelhető belső ellentéteket hozott felszínre. Ahelyett, hogy a KMOSZ ezeket tompítani igyekezett volna, meghonosította a kirekesztés jól ismert, legújabbkori pannóniai gyakorlatát: aki nincs velünk, az nincs!  

Ezt a Duna-Tisza közéből exportált felfogást és gyakorlatot ekképp mutatja be a Göllner-jelentés:

„A KMOSZ az Orbán kormány közvetlen beavatkozásával, irányzatával jött létre 2012-ben, hogy hatékonyabban képviseltesse a Fidesz, vagy akár a Jobbik „illiberális” színeit, érdekeit a kanadai közvélemény előtt, illetve, hogy a korábbinál erősebb gátat emeljen azok ellen, akik a Fidesz és a Jobbik magatartását kritikával illetik a kanadai közvélemény fórumain. A Fideszt és Jobbikot pártoló kanadai-magyar szervezetek közt első-számú ellenségnek számít a Kanadai Magyar Hírlap (KMH) és a Kanadai-Magyar Demokratikus Charta (KMDC). Bár mind-két utóbbi szervezet a kanadai magyarság életerejét óhajtja erősíteni, és kerüli a párt-politikai beskatulyázást, bár egyik sem szállt síkra bármelyik magyarországi párt oldalán, és kizárólagosan az atlanti-szövetség közös értékrendjét vallja és hirdeti, mindkettőt kommunista, hazaellenes, anti-keresztény, élet-ellenes, közösség-bomlasztó címkézéssel rágalmazza a Fidesz által pénzelt és támogatott kanadai magyar szervezetek vezetősége. Ennek a sajnálatos és sehová nem vezető ellenségeskedésnek feloldására több alkalommal is kísérletet tett a két utóbbi szervezet vezetősége, beleértve, jó magamat. Ezek a próbálkozások legutoljára 2014 közepére vezethetők vissza, és a KMOSZ kérésére, nagyrészt a nyilvánosság háta mögött zajlottak.”

Maga a cikk, a Záróra! Búcsú a kanadai magyarság pártkatonáitól, tényekkel, adatokkal és dokumentumokkal alátámasztva mutatja be egy nyilvános párbeszéd irányába tett próbálkozás állomásait, majd annak kudarcát. A magyar-magyar közeledésben ellenérdekeltek, „a KMOSZ vezetősége, személyesen Feszty Dániel, és azóta a KMOSZ alelnökévé avanzsált Bede-Fazekas Zsolt, a torontói magyar rádió üzemeltetője, illetve Vaski Gábor, a torontói In Hungariam alapítvány elnökének elutasító állásfoglalása miatt, 2014 őszére véglegesen zátonyra futott” – szól szerzőnk megállapítása.

A Kanadai-Magyar Demokratikus Charta alapítója és országos szóvivője most a nyilvánosság elé tárta ennek a megtorpedózott próbálkozásnak egymást követő lépéseit és közben az érintettekkel folytatott levelezését is megosztja az olvasókkal. A keserű tapasztalatokat sommázva tanulságokat is leszűr, majd be is vallja, miért is hozta mindezt a közvélemény tudomására: „Cikkem lelki erőt és irányt próbál mutatni mindazoknak a kanadai magyaroknak, akik a fent említett okok miatt nagy létszámban kerülik a kanadai-magyar diaszpóra közösségi szervezeteit.”

Természetesen arra nem vállalkozhatunk, hogy ennek a terjedelmes, alaposan dokumentált Kanadából keltezett naplószerű krónikát részletesen ismertessük. A Záróra! Búcsú a kanadai magyarság pártkatonáitól címre klikkelést ismételten ajánlva, az olvasónak, csupán jelezzük itt: célunk az volt, hogy a Göllner-jelentésre felhívjuk a figyelmét azoknak az érdeklődőknek, akiket foglalkoztat egy olyan, egykor a fogadó országban tekintéllyel rendelkező, mára az anyaországi közreműködéssel csak a vitáiról elhíresült magyar diaszpóra riasztó helyzetére, melynek lenullázódásába nem akar beletörődni néhány, e közösségből vétetett, nemzetben és nem pártkötődésben gondolkodó közösségi ember. Meg netán az illetékesek figyelmét is felkelti…

És még valami idekívánkozik. Hadd hívjuk segítségül Illyés Gyulát: „Mert növeli, ki elfödi a bajt.” Hiába a rutinszerűen megtartott budapesti Diaszpóra Tanácsi protokollrendezvények, a maguk elmaradhatatlan  hűségnyilatkozataival, hiába a Nemzeti Regiszterek diadaljelentései (a Göllner cikkel egy időben ezen a regiszteren azt regisztrálták, hogy mosollyal fognak össze a kanadai magyar nők, a montréali vészjelentés, anélkül, hogy kimondaná, mégis rámutat  bő másfél évtized egyik legszembetűnőbb, de szőnyeg alá sepert nemzetpolitikai mulasztására: a ’90-es évek végétől Budapest hagyta, hogy a Magyarok Világszövetsége, eredeti küldetését feladja és felelőtlen kalandorok homokozójává váljon.

Nem tudjuk elhallgatni az amúgy történelmietlen, de talán nem fölösleges kérdést: vajon ilyen helyzetbe került volna a kanadai magyarság, ha nem csak az anyaországi uralkodó pártot képviselő diplomata, nem csak a megfeleltetési kényszeres tüsténkedő vazallus, nem csak az egyház törvényeit is áthágó kétes erkölcsű tisztelendő, nem csak a magyar házelnöki rokon, és nem csak a más kirekesztésében jeleskedő lézengő ritter lesz az emigrációs iránymutató megmondóember a juharfák országában? Nem az lett volna természetes, ha tenné a dolgát Kanadában és másutt is a diaszpórában, egy megálmodói remények szerint, az összmagyar érdeket képviselni hivatott, bő másfél évtizede tetszhalott világszervezet?   

Zárásképpen következzen három részlet Göllner professzor írásából. Mindhárom egyszerre határozott álláspontot tükröz és egyben konklúzió is.  Meg búcsú a kiegyezés ellenségeitől, akiknek véleménye szerint a magyar kormány kritikusainak nincs helye a kanadai magyar közösségben. Nem más, mint maga a KMOSZ alelnöke mondta el élő adásban Göllner Andrásról és a Kanadai Magyar Hírlap főszerkesztőjéről január 10-én a Torontói Független Magyar Rádióban: „Ezek az emberek, amit ők gondolnak a világról, a magyar kormányról, az ott van a weboldalukon. Tulajdonképpen azért szorultak ki a magyar közösségből, mert ez a véleményük.”

E három cikkrészletben egy megbékéléshez is elvezethető kísérlet bukásának kényszerű beismerését olvashatjuk, és közben a szembesülhetünk, mennyire örökérvényűnek bizonyul Széchenyi István szentenciája: „A magyar legnagyobb ellensége a magyar.”

„A cikk bátorságra és társadalmilag felelős szerepvállalásra szeretné buzdítani mindazokat a kanadai-magyarokat, akik egy életerős, dinamikus, a politikai sokszínűséget bátran vállaló, Kanada liberális értékrendjét tiszteletben tartó, kanadai-magyar közösségi életet szeretnének végre létrehozni. Azoknak szól, akik valóban szeretik és megbecsülik mindkét hazájukat, akik természetesnek tartják a szabadgondolkozás, a politikai verseny, az egymástól eltérő demokratikus nézetek szabad megmérettetését. Azoknak szól, akik nem félnek a nyilvános párbeszédtől. Azoknak szól, akiknek elegük lett Orbán Viktor és társainak kultikus kommunikációjából. Azoknak szól, akiknek elegük lett abból, hogy az orosz kleptokrácia legjobb magyar tanítványa, Orbán Viktor és pártja, a kereszténység, a haza, az antikommunizmus szlogenjei mögé bújva, Európa és Kanada közös értekeivel szemben menetelteti a hazai és kanadai magyarságot.”(…)

„Nagyon sok helyen elmondtam már – a Kanada Magyar Hírlap oldalain, vagy utoljára abban a bizonyos karácsonyi videóban, amelyet Chris Adam, a KMH kiadója készített velem, hogy a CHDC tolerálja, sőt természetesnek tartja, ha a Fideszt pártoló diaszpóra vezetői másként látják a világot, mint mi. Uramisten, de unalmas is lenne a világ, ha mindenki egyformán gondolkozna mindenről. Számos alkalommal elmondtam, leírtam, hogy tisztelem azt az önfeláldozó munkát, amely nagyon nehéz körülmények közepette folyik kanadai magyarjaink körében, a cserkészek, a kis-iskolások oktatása, anyanyelvünk, kultúránk, legnemesebb hagyományaink fenntartása érdekében. Nem ezzel a magatartással a bajunk, hanem azzal, hogy e nemes munka mellett, szisztematikus merénylet folyik, gyakran a helyi egyházak vezetésével, a politikai pluralizmus, a félelemmentes, civilizált politikai diskurzus szellemisége ellen. Azt fájlaljuk, és fájlalják a kanadai magyarok sok-sok tíz-ezrei, akik távol tartják magukat templomainktól, helyi közösségeiktől, hogy itt is, mint odahaza, csak az erős kutyák ugatnak. Itt is egy ómódi, elavult kaptafára, a Fidesz kaptafájára óhajtják szabni a közgondolkodást, mint odahaza.” .”(…)

„E cikkel jelzem, hogy innentől valóban nem óhajtunk Bede-Fazekas Zsolt és az Orbán kormány által létrehozatott KMOSZ, vagy Kövér László unokatestvére által létrehozott másik Fidesz-párti szervezet rémálmaival, a nyilvánosság háta mögött foglalkozni. Táncoljanak szép nyugodtan az általuk kedvelt zenére, nótákra, csinálják azt, ami nekik jól esik. A Kanadai Magyar Demokratikus Charta és a Kanadai Magyar Hírlap továbbra is küzdeni fog a nyilvánosság fórumain az Orbán kormány illiberális, Putyin-féle értékeinek kanadai terjeszkedése ellen. Egyre erősebben fogunk fellépni azokkal a Fidesz által proponált magatartásformákkal szemben, amelyek veszélyeztetik a kanadai nép, és az észak-atlanti szövetség értékeit e tájon.”