„Magyarok, maradjatok meg magyarnak!” – interjú Pozsony új független főpolgármesterével, Ivo Nesrovnallal

Megszólalt a héten Pozsony frissen megválasztott főpolgármestere Ivo Nesrovnal és a volt illetve a mai pozsonyi egyetemisták portálja, a Körkép számára magyar nyelven adott exkluzív interjújában elmondja, miért is természetes számára: ha a háromnyelvű Pozsonyban született, akkor maga is értse és beszélje mindhárom nyelvet. Vall a terveiről, az elképzeléseiről, arról, hogy örömöt és ugyanakkor óriási felelősséget is meg alázatot érez az iránta megnyilvánult bizalom miatt. Interjújában üzenni is akart minden magyarnak, aki Szlovákia fővárosában él, itt dolgozik, itt tanul vagy csak egyszerűen ide látogat: „maradjanak meg magyarnak. Pozsony a mi közös fővárosunk, koronázóváros. A történelmi Magyarország fővárosa volt. Ez egy gyönyörű város, és azt szeretném, ha egy mindenki számára élhető főváros lenne. tekintet nélkül arra, hogy hol született, milyen nyelven beszél vagy milyen istenben hisz.”

A november 15-i szlovákiai helyhatósági választások legnagyobb „meglepetésemberét”, minden kétségen kizáróan Ivo Nesrovnalnak hívják. Minden előzetes várakozásra rácáfolva, amint arról korábban mi is írtunk e rovatban, a jobboldali kötődésű, független és anyagiakban nem szűkölködő Nesrovnal (kampányát önmaga finanszírozta, akárcsak a tavasszal államelnökké választott Andrej Kiska), maga mögé utasította a Robert Fico miniszterelnök pártjának támogatását élvező eddigi pozsonyi polgármestert, Milan Ftáčnikot és a jobboldali pártok által támogatott Milan Kňažkót. Rajtuk kívül – legalábbis így szólt a választásokat közvetlenül megelőző közvélemény-kutatás október végi felmérése –, „másnak esélye sincs megszerezni a pozsonyi főpolgármesteri címet.” Viszont a pártok torzsalkodására ráunt pozsonyiak másképp döntöttek és Nesrovnal lett a befutó.

A szlovák anyanyelvén kívül magyarul, németül, angolul és franciául is beszélő 50 éves Nesrovnal szülővárosában, Pozsonyban, majd New Yorkban, Strasbourgban, Hamburgban és Washingtonban tanult jogot, majd Németországban lett sikeres ügyvéd. Előtte, a kilencvenes években Václav Havel prágai elnöki hivatalának munkatársa volt emberi jogi szakértőként. 1992 és 2005 között egy nemzetközi ügyvédi irodát vezetett és több európai országban dolgozott, így jól ismeri Bécset, Münchent, Stuttgartot, Zürichet és Koppenhágát, de amint a Király Zsolttal folytatott, a Körképben megjelent dialógusából kiderül, három magyarországi város, Budapest, Győr és Sopron is nagyon közel áll a szívéhez. „Az összes olyan város, mely a Duna és a Rába mellett fekszik, természetes szövetségeseink” – fogalmazza meg véleményét az interjú egy helyén, amikor már konkrétumok szintjén vázolja főpolgármesteri terveit.

A vele készült interjú teljes szövege ide kattintva olvasható és rögtön tegyük hozzá a szerkesztőket dicsérő eljárást: a Körkép fontosnak tartotta a vele folytatott beszélgetés itt elérhető, szlovák nyelvű változatát is közreadni.

Maga, Ivo Nesrovnal számára is óriási meglepetés volt a főpolgármesteri tisztség elnyerése. Nyílván reménykedett a győzelemben, de maga is szembesült azzal, hogy a két nagy ellenfél a felmérésekben a választópolgárok jóval több, mint 30 százalékának a voksaira számíthat, őt pedig alig 17 százaléknyi preferálná. Ez a kétely abból is kitűnik, ahogyan a győzelmét fogadta. A nem hivatalos eredmények kihirdetése után az eredményváró helyszínéül választott, az „új időknek új dalait” emlékezetünkbe idéző Dévény nevét viselő, mára szimbolikussá lett Devín hotelben, ami a Ficot legyőző Kiskának is „már bejött egyszer”, elsőre csak ennyit mondott: „Köszönettel tartozom minden pozsonyi választópolgárnak, hogy olyan számban érkeztek szavazni, amelyet magam sem vártam.”  Pártpolitikusokra nem jellemző lakonikus és őszinte nyilatkozata után azonnal eltűnt a sajtó és a nyilvánosság elől. Mint utóbb kiderült a váratlan győzelem után olyan fergeteges buli következett az őt győzelemre segítő stábbal, ami utóbb kínos következményekkel is járt. Az ünneplés, a pezsgőzés megtette a „kellő hatást”, a győzelmi hangulat a tetőfokra hágott, a nyelvek pedig túlságosan megoldódtak. Aztán bekövetkezett a botrány: az újdonsült főpolgármester stábjának nem kevés kívánnivalót maga után hagyó viselt dolgai miatt, melyet a tévékamerák is rögzítettek, Nesrovnal rögtön bocsánatkérésre kényszerült.

A meglepetések, némiképp rendhagyó módon, éppen ezzel a pezsgős-bulizós epizód utóéletével folytatódtak és hoztak újabb, nemvárt fordulatot.  Míg egy aktív pártpolitikus számára egy ilyen belépő, akár súlyos tehertételnek is bizonyulhatott volna, addig a pártkötődést ma már tudatosan elutasító független nyerőember számára a szerfölött kínos mozzanat cseppet sem ártott. Sőt mintha inkább még „hozott is volna a konyhára”. Azt, hogy Nesrovnal első baklövése után, azonnal és őszintén, sallangmentesen bocsánatot kért, „díjazta a publikum” és meghallva az emberséges hangot – hisz ki ne öntött volna már fel egy váratlan siker nyomán a garatra örömében és lett egyszeriben szabadszájú – gyorsan feledtette a kínos incidenst.

Akik a politikusoknál a mellébeszéléshez, a nyilvánvaló tények kapcsán is az eltussoláshoz, a kibúvókereséshez, vagy pedig a Szlovákiában sem ismeretlen viszonyulás, a gyurcsányi „örökbecsű" mondás, a „Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét”– jegyében fogant retorikához szoktak, akik az elhíresült és elmaszatolt korrupciós botrány, az ún. Gorilla-ügy miatt a teljes szlovák politikai elitben csalódtak, most fellélegezve szembesültek: végre olyasvalaki került Pozsony élére, aki „új” és „tiszta” ráadásul pedig éppolyan, amilyenek mi vagyunk, ő is csak egy esendő ember. Ha éppen örülhet valaminek, akkor önfeledten boldog, akkor el is engedi magát, pezsgőzik és közben, hisz ilyenek vagyunk mi is, még lakatot sem tesz a szájára.  Ha pedig valamelyik munkatársa, akinek amúgy nem kis része volt az ő sikerében, egy önfeledt győzelmi buliban túllőtt a célon és horribile dictu trágárkodott is, nem következik be a kíméletlen ledorongolás, a profi politikusokat oly jellemző kíméletlenség, a pillanatnyilag megtévedtet gyorsan lenullázó példastatuálás.

Sokkal emberibb volt a felelősségáthárítás helyett a hiba beismerése. Mert azt rögtön be kell vallani és azonmód képesnek kell lenni, nem egyszer, hanem akár többször is megtenni. Úgy, ahogyan tette minap Nesrovnal. Kimondta azt a bűvös szót, ami a politikusok zömének a szótárából Szlovákiában, de nem csak ott, mára már kikopni látszik, s amely úgy hangzik, hogy „bocsánat”. Ahogyan ezt a megkövetést megtette, azzal pedig csak nyert az ügyön. „A kampány során az összes politikai párttal, pénzügyi csoporttal és kicsit a médiával is szemben álltunk, így a győzelmük bejelentése után elragadták az érzelmek, amiért ismételten elnézést kérek" – kommentálta az esetet és e szavakkal – a jelek szerint – csak rokonszenvet váltott ki.

Minden bizonnyal ez, a választási kampányban is már sokakhoz eljutó közvetlen emberi hang lehetett Nesrovnal váratlan pozsonyi sikerének a titka. Ennek ismeretében nem tudunk elvonatkoztatni attól, hogy vajon miért is lett a teljes ismeretlenségből felbukkanó, a semmilyen pártkötödéssel nem rendelkező poprádi vállalkozóból, Andrej Kiskából Fico ellenében, mindenki meglepetésére a március végi elnökválasztáson a leadott voksok csaknem 60 százalékával a negyedik közvetlen szlovák elnökválasztás fölényes győztese? Meg attól sem, hogy vajon miért is taroltak oly toronymagasan – szintén óriási meglepetést okozva – a minapi szlovákiai helyhatósági választásokon a független jelöltek?

Eheti szokatlan és a felvidéki és másvidéki magyaroknak üzenetértékkel bíró bátor és rokonszenves, közvetlen megszólalásával a Körképnek adott, Magyarok, maradjatok meg magyarnak! című interjújával Ivo Nesrovnal megint váratlan meglepetést okozott. Ezt, ezúttal olyan világban sikerült neki megtenni, amely messzemenően indokolja, hogy a vele folytatott dialógus néhány jelzésértékű részletét a hét magyarságpolitikai írásait tallózó szemlénkben ismertessük. És rögtön tegyük hozzá: annak nemkevésbé volt üzenetértéke, hogy a Király Zsolttal folytatott beszélgetése nem csak magyarul olvasható. Legalább annyira pozitív hatása lehet, hogy a pozsonyi szlovák többség is, rögtön az új főpolgármester megválasztása utáni első pillanatokban, megismerheti Ivo Nesrovnal credónak is tekinthető határozott véleményét az ijesztő demográfiai mutatók idején: Maďari, ostaňte Maďarmi! (Magyarok, maradjatok meg magyarnak!).

Azzal, hogy megválasztása után azonnal érzékeltetni akarta, hogy van mondanivalója a szlovákiai magyarok számára, Nesrovnal „letette a garast”, amiről jól tudja, hogy számonkérhető. Ő az a lokálpatrióta, aki nem csak Bratislavát, Pressburgot vagy Pozsonyt látja a mai szlovák fővárosban, hanem mindhármat és egyszerre érzi magáénak a mindhárom elnevezésből eredeztethető örökséget. Számára ez a ritka adottság páratlan lehetőséget teremt és ő főpolgármesterként, élni kíván a kivételes lehetőséggel.

„Sokat éltem külföldön – mondja egy helyen –, nagyon sokat, különféle országokban. De mindig Pozsonyban szerettem volna élni. Mert tetszik ez a város. A különleges hangulata, a multikulturalitása. Hogy reggel bekapcsolom a rádiót és van MR2 Petőfi Rádió, Kossuth Rádió. Én hallgatom ezeket az adásokat. Három perc alatt Ausztriában vagy, három perc alatt Magyarországon. Meleg van, víztartalékok, szőlőhegy is van. Rettenetesen tetszik itt nekem, és itt akarok élni.”

Másutt meg arról vall: „A magyar volt az a nyelv, ahogy a szomszédaim beszéltek, és amit az utcán hallottam. És bár gyerekként még nem értettem, gyerekkoromat idézi ez a hangkulissza. Bárhol jártam is a világban, és magyar beszédet hallottam, elmosolyodtam, mert az otthonomat juttatta eszembe.”

Azt sem titkolja el, hogy a gyerekkorban megszerzett magyar nyelvtudása hiányos volt, az idők során alaposan megkopott, de ebbe nem akart beletörődni. „Sokat felejtettem.” – ismeri be, majd így folytatja: „Konyhanyelven beszéltem  magyart, de mint tudjuk, gyakorlat teszi a mestert. Néhány éve újra elkezdtem magyarul tanulni itt az intézetben. Elvégre szomszédok vagyunk, a leghosszabb közös határunk van, közös történelmünk, államunk. Rengeteg információ a szlovákokról magyar nyelven van, és engem bosszantott, hogy nem értjük meg egymást, én pedig ki vagyok szolgáltatva a szlovák forrásoknak, melyek különböző okokból szegényebbek, mint  a Magyarországiak. Ezért mivel úgy illik, hogy ismerjük a szomszédaink nyelvét, úgy döntöttem, hogy újra elkezdem tanulni.”

Végül következzen az interjú zárókérdése és a válasz, amihez bármit is hozzáfűzni, fölösleges lenne.

„Mit üzen a magyaroknak, akik itt élnek, dolgoznak, tanulnak, vagy mint turisták jönnek ide?

Hogy maradjanak meg magyarnak. Pozsony a mi közös fővárosunk, koronázóváros. A történelmi Magyarország fővárosa volt. Ez egy gyönyörű város, és azt szeretném, ha egy mindenki számára élhető város lenne. Tekintet nélkül arra, hol született, milyen nyelven beszél, vagy milyen istenben hisz.  Egy háromnyelvű Pozsonyban nőttem fel. Emlékszem még rá. A szomszédaim németül beszéltek és magyarul is. Ez számomra természetes, és ezt előnynek tartom. Ismerem ezt a világból is. Természetesen, bizonyos szabályokat be kell tartanunk. A magyarok nagymértékben előbbre vitték ezt a várost, hozzájárultak hatalmas mértékben a fejlődéséhez, közösen a németekkel, a horvátokkal, a zsidókkal és más nemzetekkel, akik itt éltek. Nyomot hagytak a városon, ami minden szlovák állampolgár fővárosa.”