Az új magyar külügyminiszter nem szereti a „diplomata kategorizálást” – pozsonyi interjú Szijjártó Péterrel

Megszólalt a héten Pozsonyban Szijjártó Péter, az első külföldi látogatásán a szlovák fővárosban tartózkodó új magyar külügyminiszter és az Új Szó online kiadása felelős szerkesztőjének, Mózes Szabolcsnak adott exkluzív interjújában elmondta, hogy a vitás szlovák-magyar ügyeket most ő sem nyitotta meg, de megígérte, majd jövőre megteszi. Kifejtette az őt faggatónak azt is: a „forró témákat” illetően „nem a problémafelvetés a lényeg, hanem a sikeres megoldás. Ehhez pedig közös sikertörténetek kellenek, ezért jöttem ide.”

Szijjártó sikertörténetekkel oldaná meg a magyar-szlovák vitákat címmel adtuk közre nemrég a Magyar Távirati Iroda közleményét az új magyar külügyér múltheti pozsonyi látogatásáról és a sokak szerint már csak fiatalsága miatt is túl tapasztalannak számító Szijjártó Péter tárgyalásairól Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszterrel. A látogatás hatalmas visszhangot váltott ki elsősorban a felvidéki magyar sajtóban. A kifejezetten kritikus hangvételű írások mellett egy exkluzív miniszteri interjú is „színesítette” az összképet: E cikkekről lesz szó az alábbiakban, meg a magyar-szlovák mosolydiplomáciáról és arról is, elfogadható-e a szlovákiai magyarok számára a „majd jövőre”-retorika? Egyik pártjuk, a budapesti kormány által favorizált számára, úgy tűnik, még sokáig… A másiknak a véleménye pedig miért is lenne érdekes?! Annak a léte e számít a Duna jobb partján...

Az 36. születésnapját e hó végén már minden bizonnyal a nemrég vásárolt pazar, uszodával ellátott 400 négyzetméteres luxusvillájában megünneplő Szijjártót (a csekély 167 millió forintért vásárolt és havi félmilliós rezsiköltség igényű villát az olvasó ide kattintva járhatja körbe) a fiatal kora és hiányos tapasztalatai, meg persze pártkatonai mivolta miatt a bírálókkal szemben egy fajsúlyos elődje „védte meg”, nem is akárhogyan.

Balázs Péter ex-külügyminiszter egy friss interjújában így vélekedett Szijjártó kinevezéséről: „Önmagában ez még nem példa nélküli Európában. Ausztriában Szijjártónál is fiatalabb és tapasztalatlanabb a külügyminiszter. Egy jó hivatali szakembergárda bármilyen politikai kegyeltet elvisz a hátán.” Igaz, Magyarország első EU-biztosa és egyik legtapasztaltabb diplomatája azt is hozzátette: „Máskülönben a Szijjártó hivatalba lépését kísérő „tisztogatások” alapján nekem úgy tűnik: a huszonöt éve működő szakmai apparátust is készül szétdúlni a kormány, ami viszont beláthatatlan következményekkel járhat.”

Ami az életkori vonatkozásokat illeti, a bírálóknak már csak azért sincsen igaza, mert Magyarországnak már volt sokkal fiatalabb külügyminisztere is. Kun Béla mindössze 33 évesen lett azzá, ráadásul két ízben is betöltötte ezt a funkciót 1919-ben. Igaz akkor külügyi népbiztosnak hívták az ország diplomáciájának irányítóját és rövid működése (előbb mindössze 13, majd 32 napig magyar külügyminiszter is volt) nem tartozott a magyar diplomáciatörténet sikersztorijai közé. Szijjártónál nem sokkal idősebb korában, alig 39 évesen lett külügyminisztere Dinnyés Lajos koalíciós kormányának 1948 augusztusában Rajk László, és az ő tíz hónapos regnálása se a tárcavezető életkora miatt minősül kétes értékűnek, mi több felejthetőnek és felejtendőnek.

Ami a hiányos tapasztalatra vonatkozó fenntartásokat illeti, szögezzük le rögtön ezt is: az őt bírálóknak ebben sincs igazuk. Az első külföldi hivatalos útját a szlovák fővárosban megejtő Szijjártónak nem róható fel a jártassághiány, a látogatása során éppoly „vérprofi” módon viselkedett, mint elődei.

Ottléte semmiben sem különbözött a rutinnélküliséggel aligha vádolható Martonyi János vagy Navracsics Tibor korábbi pozsonyi vizitjeitől. Az immár kibővített hatáskörű utód ugyanazt tette és ugyanúgy, ugyanazt mondta és ugyanúgy, mint azt már megszokhattuk az előbb említett uraktól. Ugyanúgy elzarándokolt a Magyar Koalíció Pártjának székházába is, ahol éppúgy, mint a nevesebb elődök vizitjeinél megesett, mindenki meg volt elégedve. Mint az már sokszor megtörtént, most is megszólalt hivatalosan maga a párt: „Berényi József, örömét fejezte ki, hogy a kapcsolattartás a magyar kormány és az MKP között hatékony, eredményes.”

Nem maradt el az immár ötödik esztendeje ismétlődő, kölcsönös bizakodást tükröző, a felek arcán a hasonló jellegű konzultációk során mindig fellehető megnyerő mosoly sem, éppúgy, ahogyan azt már annyiszor láthattuk. Ugyanúgy mosolygott Szijjártó október 7-én Pozsonyban, mint tette azt Martonyi és Navracsics a Lajčákkkal, a Ficóval és a Berényi Józseffel készült korábbi közös fotókon. A partnerek, beleértve az MKP elnököt is, ezúttal szintén derűsen mosolyogtak és nagyon, de nagyon örültek a találkozásnak. (Bővebben a mosolydiplomáciáról itt, a fedezet nélküli szlovák-magyar mosolydiplomáciáról, pedig Csáky Pál olvasatában itt. Jut eszünkbe: Lehár Ferenc, a Mosoly országának szerzője is a Dunától északra született.)

„Példa nélküli intenzitású a kapcsolattartás szintje a szlovák és a magyar fél között az utóbbi időszakban, ami azt mutatja, hogy a kétoldalú kapcsolatok új minőséget kaptak – egyezett meg tavaly márciusi találkozóját követően Martonyi János magyar és Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter Pozsonyban. „Új minőséget kaptak a szlovák-magyar kapcsolatok, amit a két fél találkozóinak rendszeressége is mutat” – emelte ki akkor Pozsonyban a szlovák kollegájával folytatott tárgyalásait követően Martonyi János magyar külügyminiszter, hozzátéve azt is: „ma a találkozók légköre és hangulata más a korábbihoz képest, de ez nem jelenti azt, hogy azokon ne esne szó érzékeny témákról. Vannak vitás kérdések, vannak kényes kérdések, de ezeket szakmai szinten kell rendezni.”

„A szlovák-magyar kapcsolatok kitűnően működnek a mindennapokban, ami nem jelenti azt, hogy nincsenek viták”– állapította meg ezév júniusában Navracsics Tibor külügyminiszter a szlovák fővárosban, kiemelve: „nem volt kérdéses, hogy látogatásai sorában Pozsony az első fővárosok között lesz, mivel a szomszédos országok közül Szlovákiával történelmileg a legszorosabb és leghosszabb idejű a kapcsolat." Jelenlétében pedig Lajčák azt tette hozzá: „Megegyeztünk abban, hogy az eddigiek szellemében folytatjuk, azokra a dolgokra fogunk összpontosítani, amelyek fontosak országaink, s azok lakossága számára."  Meg azt is „vannak olyan kérdések is, amelyekben a két félnek eltérő az álláspontja, ezekről baráti, "az európai sztenderdeknek megfelelő" szinten folytatják majd a párbeszédet. A kapcsolatainkat nem kell ezekre a kérdésekre korlátozni és főképp nem kell azokat felnagyítani."

Magyarország és Szlovákia közös sikertörténetek által tud eljutni a köztük lévő "forró témák" megoldásaihoz – jelentette ki most, első hivatalos külföldi útján, Pozsonyban Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, miután tárgyalt Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel. Az október 7-i konzultációt követően azt is hozzátette: „nem véletlen, hogy első útja Pozsonyba vezetett, hiszen a magyar-szlovák kapcsolatrendszer stratégiai fontosságú és a szélesebb körű, közép-európai együttműködésnek is fontos láncszeme.” Ugyanott a szlovák állampolgársági törvényre és más, a felvidéki magyarságot érintő kérdésekre utalva hangsúlyozta: „vannak ugyan "forró témák" a két ország között, ám ezeket kulturáltan, európai módon kell kezelni, és azok megoldásaihoz közös sikertörténetek által lehet eljutni.”

Fenti három, különböző időpontokból és különböző magyar külügyérek meglátásait tükröző nyilatkozatok között érdemi különbségeket nehéz lenne felfedeznünk és a jelek szerint, ugyanez a vélemény a Szijjártó látogatás után most a felvidéki magyarok körében.

Míg a kormánybarát magyarországi lapokban lelkes hangon üdvözölték a magyar diplomácia első emberének pozsonyi látogatást effajta címekkel, mint Közös sikertörténetek a magyar-szlovák kapcsolatban meg A forró témák sem lehetnek tabuk, addig a felvidéki magyar lapok, irányultságuktól függetlenül csak keserűen és a kritika hangján tudták értékelni a vizitet.

A megjelent cikkek címei önmagukért beszélnek: a Bumm portálon  Felesleges pofavizit címmel Nagy András mutatott rá arra, hogy hiába vezetett Szijjártó első útja Pozsonyba, a látogatásának se tétje, se egyetlen kézzelfogható eredménye se volt.

„Korábban folyton arról beszéltek, hogy a vitás témákat először szakmai szinten kell megvitatni, amikor pedig ez sem sikerült, mindig volt valamilyen kifogás, miért nem nyitják meg ezeket a témákat – írta a portál Nézőpont rovatában Nagy András, majd hozzátette – a valóság az, hogy a magyar kormány képtelen volt fogás találni Ficóékon. Persze a miniszter Budapesten még azt nyilatkozta, hogy sok a forró téma, melyekkel foglalkozni kell, de Pozsonyba érve valahogy minden kihűlt. A kettős állampolgárságot vizsgáló közös bizottság felállításáról szóló mesében már senki sem hisz, mégis Szijjártó ezt mantrázta a sajtótájékoztatón. Szlovák partnere ennél lényegre törőbben jelezte, a szlovák törvénnyel nincs gond, nem Szlovákia van nemzetközi nyomás alatt. Tehát erről ennyit.”

A Bumm kommentátora a Nemzeti Együttműködés Rendszerének felvidéki fejezetét értékelve felettébb siralmas, de fájóan reális képet vázolt:  „Mindehhez hozzátartozik az is, hogy az új miniszter „a korábbi jó szokáshoz híven” meglátogatta az MKP székházát is, ahol az MKP vezetőivel a követendő stratégiáról is beszélhettek. Ebben az a sajnálatos csak, hogy ezeknek a látogatásoknak a pofaviziten kívül az égadta világon semmi értelmük sincsen, hiszen a mostani találkozókból is kitűnik, hogy sem az MKP-nak, sem a magyar külügyminiszternek nincs semmilyen nyomásgyakorló képessége a szlovák kormánnyal szemben.

Az Orbán Viktor vezette magyar kormány nem akar semmilyen vitát nyitni a Robert Fico vezette szlovák kormánnyal. Minden más körülötte csak olcsó cirkusz, melybe minden egyes alkalommal az MKP is beszáll statisztálni. Szijjártó Pétert meg Miroslav Lajčák megette reggelire. De még mindig jobban járhatott Pozsonyban, mind elődje Büsszelben...”

Az Új Szóban, a lap szerkesztője, Mózes Szabolcs írta meg lesajnáló véleményét Forog a régi lemez címmel. A napilap, amely az MTI-s ténybeszámolójának is a csalódást tükröző, Ezúttal is kerülték a vitás témákat címet adta, a komáromi portál cikkírójának álláspontját osztotta:

„Sikertörténetek után jönnek a vitás kérdések. Ismerős? Négy éve ez megy, eredmény nélkül. Előkerülnek valaha a „forró témák”?

Fél éven belül a harmadik magyar külügyminiszter látogatott Pozsonyba. A bemutatkozó körútján lévő Szijjártó Péter is majdnem ugyanazt mondta, mint elődei. Éljen a szlovák– magyar gazdasági együttműködés, figyelni kell az energetikai kérdésekre, új határátkelőkre van szükség (hm, mintha 2007 óta már a gyakorlatban sem lenne határ a két ország között), aztán majd jöhetnek a nyomasztóbb témák. Majd valamikor.

Szijjártó ezt még azzal fejelte meg, hogy szükség van sikertörténetekre. Kérdés, hogy miért? Fico, Lajčák vagy Kaliňák talán másképp fog nézni a Malina-ügyre, mint korábban, ha átadnak még tíz–tizenöt határátkelőt? (A nem létező határon.) Vagy a belügyminiszter személyesen ad új szlovák személyit az állampolgárságuktól megfosztott magyaroknak, s egyben bocsánatkérő levelet, ha megtudja, hogy működésbe lépett a két országot összekötő gázvezeték?

„Miért kerülik a „forró témákat”? – tette fel a kérdést Mózes Szabolcs, majd érvekkel alaposan megfejelve, meg is felelte azt: Mert momentán mindkét félnek ez az érdeke – az pedig másodlagos, hogy az itt élő magyarok mit szeretnének. E tekintetben a magyar kormány úgy viselkedik, mint a korábban joggal kritizált baloldali magyar kormányok. A hallgatás értelemszerűen leginkább a szlovák félnek felel meg. Ficóék addig is elmondhatják, hogy rendezték a vitás kérdéseket, és rendet tettek a szlovák–magyar fronton. Sőt, ha valaki idehaza azt mondaná, hogy vannak problémás ügyek, a Smer egyszerűen rámutathat a legutóbbi kormányfői találkozón készült Fico–Orbán fényképre, mondván: a két vigyorgó politikus láttán nem úgy néz ki, mintha itt komoly gondok lennének. „Ha így lenne, Orbán biztosan nem hagyná ezt szó nélkül!” – tehetnék hozzá ravaszul a smeresek.

S miért jó mindez a magyar félnek? Két lehetséges magyarázat van, valószínűleg az igazság a kettő keveréke. Egyrészt az Orbán-kormány az elmúlt négy évben épp elég európai ellenséget szerzett magának – hogy erről ki és milyen mértékben tehet, az nem ennek az írásnak a tárgya –, így nem hiányzik a feszült szlovák–magyar kapcsolat. Aminek láttán a nyugati szemlélők könnyen azt gondolhatnák (akár teljesen félreértelmezve a helyzetet): Orbán mindenkivel összeveszett, biztos most is ő a ludas, nem Fico. A másik magyarázat szerint azért nincs erélyesebb magyar reakció, mert Budapest is tudja, hogy számos ügyben nem tudna konkrét sikert elérni. Csak a bál állna. Ugyanúgy, ahogy a magyar honosítást nem tudta megváltoztatni Fico, a szlovák ellenreakció megváltoztatását sem tudja kikényszeríteni Orbán. A vitás kérdésekről viszont akkor is őszintén beszélni kell, ha mindkét fél tudja, hogy jelenleg nincs politikai akarat a megoldásukra. Legalább azért, hogy az érintettek – ez esetben a honi magyarság – lássa, valakinek fontos az, mi történik itt. Az elmúlt években bemutatott balettmozdulatokkal jottányit sem jutottunk előre, csupán gyűlnek a szőnyeg alatt a megoldatlan ügyek.”

A Paraméter se volt kíméletesebb a mosolydiplomáciának ezen, a szlovákiai magyar közösség számára csak újabb pofont jelentő mozzanatával, amikor Szijjártó Ficóval, Lajčákkal, no és Berényivel is bratyizott Pozsonyban címmel értékelte a Szijjártó vizitet.

E lapokkal általában nem egyetértő Felvidék.ma ezúttal megpróbált egyensúlyozni, hisz tökéletesen azonosulni az ellenlábasokkal nem lenne számára illendő, főleg annak tükrében, hogy a lap az MKP szócsöve és, mint már olvashattuk: a párt elnöke örömmel konstatálta, „hogy a kapcsolattartás a magyar kormány és az MKP között hatékony, eredményes.” Viszont Szűcs Dániel hűséges kívánt maradni korábbi, a mosolydiplomácia több konkrét korábbi mozzanatát joggal kárhoztató, e lapban számos alkalommal hangoztatott véleményéhez és arra kényszerült, hogy ezúttal is „leszedje a keresztvizet” a „forró témáktól” most is ódzkodó Bem rakparti-társaságról. Tette ezt úgy, mint Mátyás király okos leánya, hozott is, meg nem is. Előbb kicsit megdicsérte az új minisztert („az ifjú miniszter munkabírása szinte emberfeletti, lojalitása Orbán Viktorhoz megingathatatlan, külgazdasági téren szerzett tapasztalatai (és kapcsolatai) figyelemre méltóak”), de csak nem tudta megtagadni korábbi önmagát. Így nem maradhatott el a keserű elmarasztalás sem, amit mindennél jobban kifejez a jegyzetének címe: Új szólás születik: kerülgeti, mint külügyér a forró témát...

Szerinte a megoldásra esélyt az adhat, amitől az ex-miniszter, Balázs Péter már hivatkozott nyilatkozatában óvott, azaz a most megkezdett külügyminisztériumi „tisztogatás”, mert: „Akit érdekelnek a szlovák-magyar gazdasági kapcsolatok, arra most igencsak szép esztendők várnak tehát. És szögezzük le: az elődeihez képest (Navracsics Tibort, aki csak átmenetileg vezette a tárcát, nem számítva) már ez is óriási fejlemény lesz a magyar külügyben, ahol évek, évtizedek óta fuldokolni lehetett az állott levegőtől... És az úgynevezett pozitív csendtől.”

A jövő tehát biztató, aminek némiképp ellentmond a Szijjártó-start bemutatása, ahogyan azt meg is teszi a Felvidék.ma publicistája, aki szerint a magyar külgazdasági- és külügyminiszterből csupán a külgazdasági tárgyalt Pozsonyban. A vizitet ennek köszönhetően csak felemás módon lehet értékelni, véli Szűcs Dániel, hisz: „Így a "forró témák" - ahogy maguk közt nevezik a Szlovákia területén élő kollektív bűnös kisebbségieket érintő problémacsomagot - továbbra is a fazékban maradtak. Helyette feltálaltak sok-sok olyan fogást, ami biztosan nem akad meg egyik fél torkán sem: gazdasági együttműködés, közös projektek, fejlesztési programok, infrastrukturális beruházások, befektetési ügynökségek támogatása, munkahelyteremtés.”

A felemás értékelés utóbb a laptársak cikkírónak határozott kritikájával azonosul, mintegy érzékeltetve, hogy mennyire nincs könnyű helyzetben az a jegyzetíró, akinek egyszerre kell meleget is, meg hideget is fújni: „E "forró témák" égetik szénné minden reményünket az önkormányzatiság iránt, ezek csinálják ki a magyar kisiskolákat és bizony ebben a rotyogó fazékban vannak még mindig azok a csúnya Beneš-dekrétumok, ahogy a már szimbólummá vált Malina Hedvig-ügy is.

Vagyis: jó lesz az a gázvezeték, meg a Miskolc-Kassa autópálya is, a munkahelyteremtésért pedig egyenesen imába foglaljuk azok nevét, akik megcsinálják. De mindezek mellett üdvös lenne, ha mindezt nem az ország másodrendű polgáraiként kéne megélnünk. És ezt valaki - például a magyar külgazdasági- és külügyminiszter másik, tegnap még otthon gyengélkedő fele - alkalmasint a szlovák fél tudomására hozhatná, illetőleg számon kérhetné rajta.”

Hasonló a szellemben foglalta össze véleményét a Népszabadság szlovákiai tudósítója is a Nem fontos, ami az című cikkében. Szilvássy József az óvatos bizakodó oldaláról mutatkozik be. Nem tagadva, hogy „a közös politikai kirakatba került gazdasági sikerektől aligha vezet sima út a vitatott ügyek rendezéséhez”,  ezalkalommal pozitív hangot üt meg: „Újdonsült külügyminiszterünk pozsonyi bemutatkozó látogatásán azért hivatalosan is több empátiát tanúsított e problémák iránt, mint Navracsics Tibor vagy Martonyi János. Szorgalmazta a két ország közötti vitákat többnyire jegelő kormányközi vegyes bizottságok tevékenységének értékelését és a következtetések mielőbbi levonását. Megértéssel fogadta Berényi József pozsonyi pártelnöknek azt a javaslatát, hogy két évtized eltelte után vizsgálják felül, és ha indokolt, akkor módosítsák a magyar–szlovák alapszerződés kisebbségvédelmi rendelkezéseit. Kedvező visszhangra talált Szijjártónak az a bejelentése is, amely szerint a közös határ menti, gyakran súlyos szociális problémákkal küzdő régiókban évente legalább háromezer új munkahelyet kívánnak teremteni.”

A magyar külgazdasági és külügyminiszternek az Új Szó számára adott különinterjújának, a Fél év múlva kerülhetnek terítékre a vitás ügyek beszélgetésnek külön érdekessége, hogy Szijjártó Péter beszélgetőtársa az a Mózes Szabolcs volt, aki a lap korábban már ismertetett, a látogatást elmarasztaló publicisztikájának is szerzője.

Magyarország számára Szlovákia elsősorban, mint a negyedik legfontosabb kereskedelmi partner jön számításba – derül ki az interjúból és mi a stratégiai partnerségből eredő, hosszan részletezett „fogásokra” itt nem is térünk ki, bár kétségtelen, hogy a magyar külügyi tárca vezetője szerint csak az e területen remélt, „minél több sikertörténet” alapozhatja meg a vitás kérdések megoldásának esélyét.

A száraz bürokratanyelven megfogalmazott, konkrétumokat taglaló válaszokkal, illetve az új világrend vízióját sejtető eszmefuttatással meg a V4-ek jövőjét részletező fejtegetésekkel itt nem vesződnénk. Helyettük inkább azokra kérdésekre és válaszokra térnénk ki, melyek hivatottak lettek volna cáfolni azt, hogy a látogatás a felvidéki magyarok számára sem volt felesleges pofavizit, és nincs alapja a Felvidék.ma publicistája felfedezésének az új szólásmondás megalapozottságáról, arról a bizonyos „kerülgeti, mint külügyér a forró témát”­-találmány  jogosságáról.

Hivatottak lettek volna, ám ez a „hivatás” nem jött össze. Mit tagadás, igazuk volt. Amint szembesülünk az „izgalmasabb” kérdésekkel, mintha mégis a régi lemez forogna.

Mintha nem az lenne fontos, ami az, mintha ott tartanánk, mint napra pontosan két esztendeje, amikor a Budapestre készülő Robert Fico, 2012 október 15-én Népszabadságnak adott interjújában elmondta: „tudomásul vette magyar kollegájának, Orbán Viktornak a jelzését, mely szerint kényes kérdésekről csak jövőre konzultáljanak”.

Hogy ez így van-e vagy sem, a következő négy kérdés és az azokra adott válaszok alapján döntse el az olvasó.

„–Mikor kerülnének terítékre az úgynevezett forró témák? Hiszen most is csak ugyanaz hangzott el, mint az elmúlt négy évben – közös gazdasági, energetikai projektek –, és eddig nem követte mindezt a kényes ügyek megvitatása.

–Abban maradtunk, hogy felülvizsgáljuk a vegyes bizottságok rendszerét. Van 12 vegyes bizottságunk, amelyek szerintünk nem működnek hatékonyan. A 12-ből hetet szeretnénk létrehozni, és felül kívánjuk vizsgálni, hogy szakmailag ezeknek a testületeknek volt-e olyan eredménye, ami a politikai döntéshez szükséges. Itt várunk előrelépést. Emellett megállapodtunk, hogy idén még egyszer találkozunk, és sorba vesszük azokat a kérdéseket, amelyek a forró témákhoz kapcsolódnak. Addig az a feladatunk, hogy minél több sikertörténet szülessen.”

–Ha tehát az idősíkon el szeretnénk helyezni a forró témák megnyitását, akkor azt mondhatjuk, hogy legkésőbb jövő év elején terítékre kerülnek?

–Azt hiszem, az már alkalmas időpont lesz rá.

–Az ön szemszögéből melyek ezek a forró témák?

–Nyitott kérdés a kettős állampolgárság. Nyilván nyitott kérdés lehet a nyelvhasználat és különböző oktatási kérdések. Ezeket fel fogjuk vetni, kulturáltan, higgadtan, meg fogjuk hallgatni a válaszokat – nyilván a szlovák félnek az az érdeke, hogy ezek megoldódjanak, a mi érdekünk is ez. Erről a közös talajról tudjunk indulni.

–És a korábbi vitás ügyek? Gondolok itt például a Malina Hedvig-ügyre, a dunaszerdahelyi szurkolóverésre.

–Minden előkerülhet, mert abban megállapodtunk Lajčák miniszter úrral, hogy nincsenek tabuk. Egy a lényeg, hogy minden a megoldás, ne pedig a balhékeltés igényével kerüljön elő.

–A Fidesz és általában a magyar jobboldal ismert volt arról, hogy erélyesen közbeszólt, ha a határon túli magyarságot negatívan érintő ügyek vagy tendenciák voltak – ennek elmaradását kérte számon sokszor a témában kevésbé érzékeny baloldalon. Ez teljesen elmaradt az utóbbi években. Nem gondolkodik azon, hogy új miniszterként változtatna az eddigi hozzáálláson?

–Azt kell mérlegelni, hogy ezeket az ügyeket megoldani vagy felvetni akarjuk-e? Felvetés nélkül nincs megoldás, de a felvetést úgy kell igazítani, hogy abból megoldás születhessen. Az eredményesség oldaláról kell megközelíteni ezt a kérdést. Ezért fogok ma (az interjút kedden rögzítettük – a szerk. megj.) az MKP vezetőivel is találkozni, hogy ebben az ügyben is egyeztessünk. Ők azt kérték tőlem, hogy a miniszterelnöknél vessem fel, hogy a kisebbségi kormánybiztosi pozíció ügyében fog-e velük egyeztetni. A miniszterelnök úr azt válaszolta nekem, hogy igen, egyeztetni fognak. A helyi magyar közösségért mindent megtettünk. A határátkelők ügye például kimondottan a magyar kisebbség érdeke, ugyanúgy, ahogyan a munkahelyteremtés kérdése is.”

Nem zárhatjuk jelen szemlénket anélkül, hogy egy gondolat erejéig ne térjünk vissza a Balázs Péter-i félelemhez. Ahhoz az aggodalomhoz, ami nem alaptalan, hisz a most zajló Bem rakparti „tisztogatásokat”, ha nem is úgy, mit egy elődje, de szóba hozta az Új Szónak interjút adó Szijjártó Péter is. Elmondta, a jelenlegi pozsonyi magyar nagykövetet nemsokára hazarendeli, mert a mostaninál fontosabb tisztséget kínál fel neki és a megüresedő posztot mihamarabb be kívánja töltetni. Hogy politikai jelölt érkezik-e nemsokára Pozsonyba vagy karrierdiplomata volt a kérdés. A miniszter válasza némiképp meghökkentő volt, merőben „érdekes” megközelítést takart: „Nem szeretem ezt a kategorizálást, de ha ebben kell gondolkodni, akkor azt mondom, hogy diplomata.”