Négy év után újra sikerült megtartani a Belgrád Pride-ot

Négy év után vasárnap újra megrendezhették a belgrádi melegfelvonulást, a sétát több ezer rendőr felügyelte, a város központját lezárták. A felvonulás jelentősebb incidens nélkül zajlott. 

A szerb kormány és a belgrádi városi képviselőtestület épülete közötti néhány száz méteres sétán becslések szerint 1500-2000 ember vett részt. A melegfelvonuláshoz több nagykövet, miniszter, parlamenti képviselő és Belgrád polgármestere is csatlakozott. Aleksandar Vucic kormányfő pénteken kijelentette, hogy nem vesz részt a büszkeségnapi sétán, ugyanakkor hozzátette: szigorú büntetést kapnak azok, akik veszélyeztetik a felvonulást. 

A leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális közösség büszkeségnapi felvonulása ellen a szerb ortodox egyház és több jobboldali szervezet is tiltakozott. A szerb ortodox egyház feje, Irinej pátriárka néhány napja a pedofíliához és a vérfertőzéshez hasonlította a homoszexualitást. Az Európai Unió viszont azt várta el a nyugat-balkáni országtól, hogy a rendezvény békés megszervezésével bizonyítsa, tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat.

A szélsőséges jobboldali szervezetek fenyegetései miatt több mint hétezer rendőr, rohamrendőr, valamint a különleges egység tagjai védték a rendezvényt, emellett a város központjában több helyen is vízágyúkat helyeztek készenlétbe. Több gyanús személyt előállítottak, egy fegyverrel fenyegető férfit pedig őrizetbe vettek. A rohamrendőrök megverték a miniszterelnök testvérét és az őt védő testőröket, mert ők akár erőszak árán is, de át akartak haladni az egyik lezárt utcán. Az egyik csomópontnál az ellentüntetők kövekkel dobálták meg a rendőröket, máshol pedig futballszurkolók kiabáltak sértő megjegyzéseket a védelmet ellátó egységeknek. 

Az utóbbi években a hatóságok biztonsági kockázatra hivatkozva betiltották a rendezvényt, mert 2001-ben az első belgrádi melegfelvonuláson a résztvevőket ultranacionalista, szélsőséges csoportok tagjai, valamint futballszurkolók támadták meg, amire a rendőrség nem reagált időben. A felvonulás résztvevői közül többen megsebesültek. Ezt követően 2009-ben kísérelték meg újra megtartani a melegfelvonulást, de a hatóságok betiltották biztonsági megfontolásokból. A következő évben sikerült megtartani a rendezvényt, de a szélsőséges támadások következtében mintegy 150-en megsebesültek. 

A szélsőjobboldali Dveri mozgalom Belgrád központjában tiltakozó felvonulást tartott szombaton. A tüntetést a szervezők közlése szerint nem az LMBT-közösség ellen szervezték, hanem azon aktivisták ellen, akik "az iskolákba be akarják juttatni ideológiájukat, amivel azt érnék el, hogy ne a családi értékek jelentsék a legnagyobb értéket Szerbiában".

Kapcsolódók

Kimaradt?