Három évig is eltarthat az amerikaiak Iszlám Állam elleni akcióterve

 A három szakaszból az első az iraki légicsapásokkal már megkezdődött. A következő fázisban az iraki hadseregnek és a kurd harcosoknak nyújtott tanácsadással, kiképzéssel és fegyverszállítással fokozzák az erőfeszítéseket. A harmadik szakaszban a feladat az IÁ erőinek szíriai megtörése.

Három évet is igényelhet annak a háromszakaszos akciótervnek a végrehajtása, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni harcra dolgoztak ki az amerikai védelmi minisztériumban - olvasható a The New York Times című amerikai lap hétfői számában.

A washingtoni kormányzati illetékesekre hivatkozó cikk szerint a három szakaszból az első az iraki légicsapásokkal már megkezdődött. A következő fázisban az iraki hadseregnek és a kurd harcosoknak nyújtott tanácsadással, kiképzéssel és fegyverszállítással fokozzák az erőfeszítéseket. A harmadik szakaszban a feladat az IÁ erőinek szíriai megtörése. 

A Pentagon tervezőinek becslése szerint mindez 36 hónapig is eltarthat, vagyis várhatóan csak Barack Obama elnök hivatali ideje után fejeződik be - írja a The New York Times. Obama szerdán beszédet mond, amelyben a radikális iszlamisták elleni harc kérdéseivel foglalkozik.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kimaradt?