banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

"Oroszország megkezdte a nyílt inváziót Ukrajna ellen"

További jelentős szankciók mellett széles körű technikai és katonai segítségnyújtást követel az Európai Uniótól Ukrajna uniós nagykövete a külképviselet által az egyik internetes közösségi oldalon csütörtökön megosztott üzenet tanúsága szerint.

„Oroszország tegnap megkezdte a nyílt inváziót Ukrajna ellen” – kezdi üzenetét Kosztyantin Jeliszjejev, aki szerint az Oroszországnak a héten Minszkben nyújtott békejobbra egy buta cinikus mosoly volt a válasz, az orosz hadsereg pedig még azon az éjszakán átlépte az ukrán határt. A Krímben látottakhoz hasonlóan jelöletlen egyenruhát viselő „zöld emberkék” árasztják el Ukrajnát – írja a közösségi oldalon Jeliszjejev.

„Ukrajnának és az Európai Uniónak véget kell vetnie ennek a háborúnak” – közli a nagykövet, aki felszólítja az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanácsot, hogy szombaton tartson rendkívüli uniós csúcsot az ukrajnai helyzet miatt.

„Elég volt az agresszorral való összejátszásból és a lekenyerezéséből” – tudatja az ukrán diplomata, aki emlékeztet, hogy február óta a tanács 11 zárónyilatkozatot fogadott el, az Európai Parlament pedig négy határozatban követelte, hogy Oroszország tartsa tiszteletben Ukrajna területi egységét. „Nem volt elég ennyi, hogy kiderüljön: a Kreml fütyül a szavakra?”

KIjev az ENSZ BT összehívását sürgeti

Ukrajna elnöke csütörtök reggel jelentett be, hogy orosz csapatok hatoltak be Ukrajnába - tájékoztatott a Reuters jelentése szerint honlapján az elnöki hivatal. Petro Porosenko közölte, úgy döntött, elhalasztja törökországi munkalátogatását a Donyeck megyei helyzet hirtelen súlyosbodásával összefüggésben, kiváltképpen Amvroszijivka és Sztarobeseve településeken, tekintettel az orosz csapatok Ukrajnába történő behatolására.

Az államfő a további teendők kidolgozása érdekében összehívja a nemzetbiztonsági tanácsot. Kijev emellett haladéktalanul kezdeményezni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását, és az európai partnerországokhoz fordul az Európai Tanács rendkívüli ülésének összehívása érdekében.

Kapcsolódók

Kimaradt?