Két éven belül az összes amerikai katona elhagyja Afganisztánt

Az Egyesült Államok 2014 végén 9800 katonát hagy hátra Afganisztánban, ezt a létszámot 2015-ben a felére csökkenti és 2016 végéig az összes harcoló egységét kivonja onnan - jelentette be kedden Barack Obama amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében. „Ideje átlapozni azon a több mint egy évtizeden, amiben külpolitikánk olyan nagy része fókuszált az afganisztáni és iraki háborúkra" - mondta. 2016 végére az Egyesült Államok, az iraki felálláshoz hasonlóan egy normális nagykövetségre és egy kabuli biztonsági együttműködési hivatalra fogja korlátozni afganisztáni jelenlétét.

Amerikai katonai tanácsadók és kiképzők természetesen maradnak Afganisztánban 2016 után is, ahogyan egy olyan speciális egység is, ami folytatni fogja a terroristaellenes hadműveleteket a csoport ellen, amit Obama sajtótájékoztatójában az al-Kaida maradványainak nevezett.

Egy, a The New York Times napilapnak a neve elhallgatását kérve nyilatkozó amerikai kormányzati tisztségviselő kijelentette, hogy az amerikai katonai jelenlét a nemzetközi biztonsági erő (ISAF) harci missziójának ez év végi befejeződése után csak akkor maradhat fenn Afganisztánban, ha Kabul megköti Washingtonnal a régóta függőben lévő, kétoldalú biztonsági egyezményt. Erre pedig az afgán elnökválasztás két hét múlva megtartandó második fordulóján megmérkőző mindkét jelölt ígéretet tett.

Kimaradt?