Eltűnt gép: hazudott a légitársaság vezérigazgatója

A Malaysian Airlines vezérigazgató elismerte, hogy rendkívül gyúlékony lítiumos akkumulátorok is voltak az eltűnt maláj gép rakománya között. Négy nappal ezelőtt ugyanezt még tagadta, és azt mondta, hogy több tonna gyümölcsöt szállítottak a repülővel. Az elmúlt húsz évben több légiszerencsétlenség is történt ilyen eszközök miatt.

A lítium akkumulátorok ismerősek a hétköznapi fogyasztóknak is, hiszen ilyenek vannak egyebek mellett a mobiltelefonokban és a laptopokban. Szakértők viszont arra figyelmeztetnek, hogy ezek az eszközök szélsőséges körülmények között akár tüzet is okozhatnak egy repülőgép fedélzetén, ha nem megfelelően szállítják.

A maláj légitársaság vezérigazgatójának beismerő nyilatkozata megerősítheti azokat a feltételezéseket, hogy az eltűnt gép fedélzetén tűz keletkezhetett, méghozzá a rakománytérben, és ez vezethetett a tragédiához – ha egyáltalán történt tragédia. Biztosat továbbra sem lehet tudni az utasszállítóról, egyedül csak az biztos, hogy majdnem két hete nem találják.

Egyelőre érthetetlen az is, miért állította a Malaysian Airlines vezetője négy nappal ezelőtt még azt, hogy semmi veszélyes nem volt a gépen. Most arra hivatkozott, hogy a hatóságok megvizsgálták a szállítmányt, és a kisméretű akkumulátorokat nem találták veszélyesnek, mivel azokat megfelelően csomagolták be.

A Daily Mail hvg.hu által idézett cikkében az amerikai repülésügyi hivatal adataira hivatkoznak, amelyek szerint 1991 márciusa és idén február 17-e között több mint 140 balesetet okoztak lítium akkumulátorok a légi közlekedésben.

Egy amerikai légiügyi szakértő szerint a veszélyes szállítmányról szóló beismerés megerősítheti az elméletét, amely szerint az eltűnt gép rakterében tűz keletkezhetett, ami tönkretette a repülő kommunikációs rendszerét, az utastér pedig megtelt mérgező füsttel. A pilótáknak ugyanakkor ettől még lehetett esélyük kényszerleszállásra – tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?