Kijevben kitört a béke , a Berkut elvonult a Majdanról

Tíz napon belül koalíciós nemzeti egységkormány alakulhat Ukrajnában azt követően, hogy Viktor Janukovics államfő beadta a derekát és elfogadta az ellenzék, valamint a Majdanon tüntető tömegek követeléseit. Eszerint előrehozott elnökválasztásokat tartanak, valamint visszaállítják a 2004-es alkotmányt, mely korlátozza az elnök hatalmát. „Ukrajna elnökeként és az alkotmány védelmezőjeként ma kötelességemet teljesítem a nép, Ukrajna és Isten előtt, a nemzet megmentése, az emberéletek megóvása, országunk békéjének és nyugalmának megőrzése jegyében" – fogalmaz Janukovics az elnöki közleményben.

A tüntetők aláírják a megállapodást

Sikorski lengyel külügyminiszter péntek délután bejelentette: a Majdanon tüntetők tanácsa megszavazta az elnökkel kötendő megállapodás elfogadását. Ugyanerről beszélt a német diplomácia vezetője is. Korábban Vitalij Klicsko, az ellenzéki Udar (Ütés) párt vezetője is azt mondta a német Bildnek, hogy az ellenzék elfogadja a megállapodást Viktor Janukovics elnökkel az előrehozott elnökválasztásról, a nemzeti egységkormányról és a 2004-es alkotmány visszaállításáról.

A koalíciós nemzeti egységkormány 10 napon belül meg fog alakulni - mondta Vlagyimir Olejnyik parlamenti képviselő a Ria Novosztyi hírügynökségnek. A képviselő azt mondta, ez benne van abban a megállapodástervezetben, amiről a parlament pénteken délután fog szavazni.

Ukrán belügy: tüzet nyitottak a rendőrökre. Az ukrán belügyminisztérium közlése szerint a "kijevi rendbontások résztvevői" tüzet nyitottak péntek délelőtt a rendőrökre. Szegej Burlakov minisztériumi szóvivő az Interfaxnak azt mondta: többen megpróbáltak bejutni a parlament épületébe, ahol éppen folyik az ülés, és arról tárgyalnak, hogy visszaállítsák-e a 2004-es alkotmányt. Képek tanúsága szerint kalasnyikovos rendőrök állnak a parlament aulájában.

Újra összeült az ukrán parlament

Felfokozott hangulatban megkezdte pénteki ülését az ukrán parlament. A plenáris ülésen lökdösődés kezdődött akkor, amikor a parlament elnöke szünetet akart elrendelni, az ellenzéki képviselők pedig tiltakoztak ez ellen. A Viktor Janukovics ellen felszólalók közül többeket megzavartak, elvették tőlük a szót.

A képviselőknek pénteken elvileg szavaznia kellene a 2004-es alkotmány visszaállításáról, amely korlátozza az elnöki hatalmat és a parlamentnek biztosít nagyobb jogkört, valamint egy új amnesztiarendeletről is dönteniük kellene. Arszennyij Jacenyuk ellenzéki politikus közölte, a parlament termeiben fegyveres őrök vannak.

Kimaradt?