Eltemették Lengyelország rendszerváltó miniszterelnökét

Több ezren vettek búcsút Tadeusz Mazowieckitől, Lengyelország rendszerváltó miniszterelnökétől. A temetés miatt Lengyelországban vasárnapra nemzeti gyásznapot hirdettek.

A varsói Szent János katedrálisban tartott búcsúszertartáson jelen volt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is. A lengyel zászlóba burkolt koporsót a sárga rózsákkal feldíszített oltár elé helyezték.

A 86 éves korában elhunyt Mazowiecki volt a posztkummunista Lengyelország, egyben az egész keleti blokk első, demokratikusan megválasztott miniszterelnöke. Az államszocialista rendszer összeomlása után, 1989 nyarán először Lengyelországban tartottak többpárti parlamenti választásokat.

Mazowiecki 1955-ig tagja volt a katolikus értelmiségieket tömörítő, a kommunisták által üldözött PAX szervezetnek, ami miatt „belső ellenségnek” nyilvánították.

1980-ban ott volt a gdanski hajógyár sztrájkoló munkásai között, részt vett a Szolidaritás létrehozásában, főszerkesztője volt az óriási támogatottságú szakszervezeti mozgalom hetilapjának. A hadiállapot idején internálták, később Lech Walesa, a Szolidaritás első elnökének tanácsadója lett.

'89-ben részt vett a lengyel kormány és az ellenzék közötti kerekasztal-tárgyalásokon, amelyek megalapozták a békés átmenetet a kommunista rendszerből a parlamenti demokráciába. Ő lett az első nem kommunista lengyel kormány miniszterelnöke. Parlamenti expozéjában széleskörű együttműködést javasolt, melyben a volt kommunista párttagok előtt is nyitva áll a politikai mező.

Mazowiecki hamarosan szembekerült Walesával, az 1990 végi elnökválasztáson azonban súlyos vereséget szenvedett, Walesa mellett még egy amerikai lengyel emigráns is több szavazatot kapott nála.

A volt Jugoszláviában a polgárháború idején különleges ENSZ-megbízottként tevékenykedett, de a nemzetközi közösség tétlensége elleni tiltakozásképpen lemondott tisztségéről. 2010 októbere óta a jelenlegi lengyel államfő, Bronislaw Komorowski tanácsadójaként dolgozott.

Kimaradt?