Nincs ellenőrzés alatt a briteknél megjelent új vírustörzs, az európai országok sorra függesztik fel járataikat

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint még nem sikerült ellenőrzés alá vonni az eddigieknél sokkal fertőzőképesebb, nemrégiben azonosított új koronavírus-törzset, ezért volt szükség a vasárnap életbe léptetett jelentős szigorításokra Londonban és a környező angliai országrészekben. Az európai országok sorra függesztik fel angliai járataikat, Románia is mérlegeli ennek lehetőségét.

FRISSÍTÉS: Románia 14 napra felfüggesztette a Nagy-Britanniából érkező és az oda tartó repülőjáratokat. 

Hancock a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a kormány péntek délután kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az új koronavírus-változat milyen gyorsan terjed, és ezt követte a szombati bejelentés arról, hogy Londonban és Délkelet-Anglia több más térségében az eddigi háromfokozatú járványkészültségi rendszert kiegészíti egy még szigorúbb, negyedik fokozat. Ez vasárnap nulla órától ezeken a területeken érvénybe is lépett.

A friss kimutatások szerint Londonban a koronavírus-fertőződések 60 százalékát az új vírustörzs okozza. A kutatások azt mutatják, hogy az új variáns fertőzőképessége akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított változatokét.

Matt Hancock a vasárnapi BBC-műsorban kijelentette: a járványt úgy lehet a leghatékonyabban ellenőrzés alá vonni, „ha mindenki úgy viselkedik, mintha megfertőződött volna a vírussal”. Az egészségügyi miniszter hozzátette: egyelőre nem tudja megmondani, hogy meddig lesznek érvényben a vasárnap életbe léptetett szigorítások, de egy ideig bizonyosan, valószínűleg addig, amíg a múlt héten elkezdett tömeges oltási kampány hatásai érezhetővé válnak.

Hancock elmondta: országszerte eddig 350 ezer ember kapta meg a koronavírus-oltás első dózisát, és a hétvégén várhatóan félmillióra emelkedik a beoltottak száma. Megerősítette, hogy még az idén több millió adag vakcina érkezik az Egyesült Királyságba.

Negyedfokozatú a járványkészültség

Boris Johnson miniszterelnök előző este jelentette be, hogy az új vírusváltozat terjedésétől leginkább érintett térségekben, elsősorban Londonban és Délkelet-, illetve Kelet-Angliában a háromfokozatú járványkészültségi rendszert vasárnaptól kiegészíti egy újabb, negyedik fokozat.

Ennek alapján az itt élőknek lehetőleg otthonról kell dolgozniuk, csak korlátozott számú indokkal, például orvosi ellátás, vásárlás, iskolába utazás céljából hagyhatják el lakóhelyüket, vagy akkor, ha az otthoni munkavégzés nem megoldható számukra. A negyedik készültségi fokozat hatálya alá tartozó területek lakói csak kivételes indokokkal utazhatnak külföldre, nem hagyhatják el az e készenléti szint hatálya alá tartozó térségeket, és ezekre a területekre az alacsonyabb készültségi szintű országrészekből sem lehet beutazni.

Az érintett térségekben vasárnaptól bezártak a nem alapvető árucikkeket forgalmazó boltok, a zárt térben működő edzőtermek és a szabadidőközpontok, valamint az olyan személyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, mint a fodrászatok és a szépségszalonok. A kormány emellett törölte a karácsonyi időszakra eddig tervezett enyhítéseket is a negyedik készenléti fokozatba sorolt területeken.

Grant Shapps közlekedési miniszter vasárnap közleményben kérte a negyedik készenléti fokozat hatálya alatti térségek lakóit, hogy tegyenek eleget az utazási korlátozásoknak, és csak akkor menjenek például a vasútállomásokra, ha az új előírások alapján engedélyezett számukra az utazás. Shapps hozzátette: a brit közlekedési rendőrség (BTP) megerősített szolgálattal igyekszik biztosítani, hogy azok, akiknek elengedhetetlen az utazás, ezt biztonságban megtehessék.

Ennek előzményeként szombat éjjel, a szigorítások bejelentése után sokan keltek útra Londonban és az intézkedés által érintett környező térségekben, hogy a tilalom érvénybe lépése előtt alacsonyabb készültségi szintű országrészekbe utazzanak. 

Európai országok sorra függesztik fel angliai járataikat

Az új koronavírus-törzs terjedésének fényében egyre több európai ország döntött úgy, hogy egy ideig felfüggeszti a Nagy-Britanniából érkező repülőjáratait. Hollandia, Olaszország, Belgium már intézkedett, és várhatóan lépni fog Németország, Franciaország, Írország és Ausztria is. Spanyolország EU-s szinten összehangolt lépést sürget az ügyben, részletezte a BBC.

Sőt, Románia is mérlegeli ennek lehetőségét. Raed Arafat belügyi államtitkár a Digi24 műsorűban vasárnap azt mondta: amennyiben a hatóságok indokoltnak fogják tartani az angliai járatok felfüggesztését, már mától vagy hétfőtől elrendelhetik ezt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?