Nick Carter: a koronavírus-járvány növeli egy új világháború kockázatát

A brit vezérkari főnök szerint a regionális konfliktusok komoly veszélyforrást jelentenek.

A globális bizonytalanság és a koronavírus járvány keltette gazdasági válság miatti félelmek növelik a harmadik világháború kirobbanásának a kockázatát, jelentette ki egy interjúban Nick Carter tábornok, a brit hadsereg vezérkari főnöke.

„Olyan időket élünk, amikor a világ egy nagyon bizonytalan és nyugtalan hely. A globális versengés dinamikája az életünk egyik jellemzője, a nagyszámú regionális konfliktus veszélye pedig abban áll, hogy egy elhibázott ítélet ezek kiszélesedéséhez vezethet” – nyilatkozta a brit főtiszt.

Újságírói kérdésre, miszerint fennáll-e a valós veszélye egy világháború kirobbanásának, Nick Carter azt mondta, „fennáll a veszélye, s ennek a veszélynek tudatában kell lennünk”.

A vezérkari főnök az Emlékezés Vasárnapja alkalmából adott interjút, mely ünnepséget évente, a két világháborúban és a későbbi fegyveres konfliktusokban elesett brit katonák tiszteletére szerveznek. A tábornok hangsúlyozta: „Ha elfelejtjük a háború borzalmait, annak a legnagyobb veszélye az, hogy az emberek azt fogják gondolni, háborúba menni elfogadható dolog”.

(Nyitókép: Nick Carter - Forrás: gov.uk)

Kapcsolódók

Kimaradt?