Donald Trump szerint Hongkong Kína fennhatósága alatt soha nem lesz prosperáló terület

Hongkong Kína fennhatósága alatt soha nem lesz gazdaságilag virágzó terület - vélekedett Donald Trump amerikai elnök a Fox televízió üzleti csatornájának adott interjújában csütörtökön.

Az amerikai elnök szerint Hongkong mint nemzetközi pénzügyi központ "a pokolba vezető úton fog végigmenni". Hozzáfűzte, hogy meglátása szerint "senki nem fog odautazni, hogy üzleteljen".

Donald Trump májusban jelentette be, hogy visszavonja Hongkong különleges kereskedelmi státuszát, s egyben közölte, hogy megindítja más politikai kedvezmények megszüntetésének folyamatát is. Az amerikai elnök akkor arra hivatkozott, hogy Hongkong már nem "megfelelő mértékben autonóm" ahhoz, hogy élvezhesse az amerikai törvények által biztosított kedvezményeket. Washington megítélése szerint ugyanis Peking az új nemzetbiztonsági törvény bevezetésével megsértette a Hongkongra vonatkozó brit-kínai kétoldalú nyilatkozatban foglaltakat, amelyek a többi között kötelezik Hongkong autonómiájának tiszteletben tartására.

Csütörtöki interjújában Trump úgy fogalmazott: "amikor Kína agresszív lett, és teljesen átvette az uralmat (Hongkong felett), akkor mindent leállítottam. Jelenleg is minden áll, és ez teljes kudarchoz fog vezetni". Hozzáfűzte, hogy a kereskedelmi kedvezmények megvonásával Hongkong el fogja veszíteni vonzerejét a nemzetközi pénzügyi életben.

Kapcsolódók

Kimaradt?