Június 25-től látogatható ismét az Eiffel-torony

Június 25-én nyit újra a párizsi Eiffel-torony, amely a koronavírus-járvány miatt március közepén zárt be. A turistalátványosságot egyelőre csak a második emeletig lehet majd látogatni és csak gyalog lehet felmenni, a maszkviselés pedig 11 éves kortól kötelező lesz.

"A Covid-19 miatt három hónap zárvatartás után, amely a leghosszabb volt a második világháború óta, az Eiffel-torony 2020. június 25-én újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt" - jelent meg kedden a turistalátványosságot működtető vállalat internetes oldalán. A bejelentés szerint egyszerre csak korlátozott számú látogatót engednek majd fel, csak egy irányban lehet majd közlekedni a toronyban: a keleti lépcsőn felfele, a nyugatin pedig lefele. A torony csúcsa egyelőre zárva marad azért, hogy ne szoruljanak össze túl sokan a második emeletről a toronyba vezető szűk liftekben. A működtető cég szerint azonban még a nyár folyamán a legfelső szintre is fel lehet majd jutni. A járványhelyzet alakulásának függvényében a torony aljából a második szintig közlekedő lifteket hamarosan működésbe lehet állítani a megfelelő feltételekkel (korlátozott számú látogatók liftenként).

Az internetes jegyfoglalás kezdetének dátumát hamarosan közlik és a látogatóknak azt tanácsolja a működtető cég, hogy vegyék meg előre a belépőket az internetes oldalon.

Párizs leghíresebb, 324 méter magas turistalátványossága március 13. óta van zárva, de a fényei nem aludtak ki: az általános karantén alatt minden este 8 órakor, amikor a franciák az ablakba kiállva tapssal köszöntötték az egészségügyi dolgozókat, az Eiffel-tornyon a Merci (Köszönet) felirat jelent meg, majd olyan üzenetek, amelyek arra bíztatták az embereket, hogy maradjanak otthon. Május 8-án "Szerencse, hogy itt vagytok" felirat kíséretében egészségügyi dolgozók és önkéntesek portréit vetítették ki a toronyra felerősített óriásképernyőre.

Kapcsolódók

Kimaradt?