Orbán: május végén visszaadhatjuk a parlamentnek a különleges felhatalmazást

Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra számít, hogy a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazást. A kormányfő erről pénteken Belgrádban beszélt, az Aleksandar Vucsics szerb államfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.

Emlékeztetett: a Magyarországon megalkotott különleges jogrend hatalmazta fel a kormányt és vezetőjét a járvány miatti súlyos, nehéz döntések gyors meghozatalára. A kabinet ezt a felelősséget vállalta, a döntésekből pedig még két-három meghozatala van hátra - közölte. A különleges felhatalmazás visszaadása után "mindenkinek adunk egy esélyt, hogy elnézést kérjen Magyarországtól az igaztalan vádakért", és hogy elismerje a magyar védekezés sikerességét - tette hozzá Orbán Viktor, kijelentve: "sikeresen védtük meg a hazánkat, bármely országgal összehasonlítható a teljesítményünk, demokratikus keretek között tettük ezt meg, és a felhatalmazás után a szokásos parlamentáris rend kereteihez vissza fogunk térni". Azt is mondta, hogy az uniós vitákból Magyarország erkölcsileg és lelkileg megerősödve fog kikerülni a következő hetekben. A miniszterelnök úgy értékelt: azok az országok, amelyek jó jogköröket adtak a kormányoknak, sikeresebben kezelték a járványválságot, mint azok, amelyek nem léptek ki a szokásos politikai döntéshozatali mechanizmusból. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzetközi együttműködést kérdésre válaszolva úgy kommentálta: "Nyugaton akadozott, a keleti működött, a közép-európai pedig megerősített bennünket".

Az EU-ról úgy fogalmazott: reméli, a második csatában, a gazdaság újraindításában jobb lesz a teljesítménye, mint a járványválság kezelésében.

Kínával ugyanakkor Magyarország felépített egy légihidat, amelyen 120 repülőgépnyi szállítmány érkezett Magyarországra, és így a raktárkészleteket is sikerült felhalmozni, amivel a tudósok szerint október-novemberi második járványhullámmal szemben is sikeresen lehet védekezni - közölte Orbán Viktor. A regionális együttműködés is kiválóan vizsgázott - hangsúlyozta a közép-európai járványügyi védekezésről szólva.

Belgrádi munkalátogatásáról a kormányfő azt mondta, azért utazott a szerb fővárosba, hogy "biztassuk egymást". Ugyanis mind Magyarország, mind Szerbia megnyerte az első csatát: mindkét országban sikerült megfékezni a koronavírus-járványt. Most egy második csata kezdődik, ez a gazdaság újraindítása, és ebben kell egymást bátorítani - hangsúlyozta.

A magyar-szerb kapcsolatokról szólva jelezte, hogy a két ország kereskedelmi forgalma tavaly rekordot döntött, és a teherforgalom, valamint a határ menti ingázás jelenleg is zajlik Magyarország és Szerbia között. Támogatásáról biztosította a magyarországi szerb beruházásokat is, a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal építéséről pedig úgy nyilatkozott, hogy az is gyorsuló fázisba lépett. "Mindenki láthatta, hogy a kínai áruk eljuttatása Európába a jövő egyik kulcskérdése, és a vasútvonal ennek a felgyorsítását segíti majd elő" - mondta. Hozzáfűzte, közös gázvezeték-építés is várható, és előállhat az a helyzet, hogy Magyarország Szerbia területéről is kaphat gázt, ami eddig csak fordítva működött. Megjegyezte, Magyarországnak össze kell szednie magát, ha versenyben akar maradni Szerbiával a gazdasági növekedés ütemét tekintve.

Orbán Viktor megerősítette: Magyarország elkötelezetten támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit, és azt várja a brüsszeli intézményektől, hogy nyissák meg azokat a tárgyalási fejezeteket, amelyekre Szerbia készen áll. A miniszterelnök úgy fogalmazott, Európában Szerbiával újra számolni kell, "Szerbia visszanyerte a tekintélyét, és visszatértek az európai politikába". Ezt üdvözölte, mert egy megerősödő Szerbia közreműködhet a Balkán stabilitásában. "Ma az EU-nak nagyobb szüksége van Szerbiára, mint Szerbiának az EU-ra" - emelte ki, egyenlő elbánást kérve Belgrádnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?