Koronavírus: Moszkva digitális igazolványt vezet be a közlekedésben

Csak digitális igazolvány birtokában lehet majd igénybe venni szerdától minden közlekedési eszközt az orosz fővárosban és Moszkva megyében a Covid-19-járvány terjedése miatt, miközben az elmúlt egy nap alatt ismertté vált új fertőzöttek száma országos szinten meghaladta a kétezret.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a koronavírus elleni erőfeszítések fokozásával, valamint azzal indokolta az új rendelkezést, hogy a moszkvaiak nem tartották magukat kellő szigorral a városban korábban elrendelt önizoláció szabályaihoz. A vasárnap közölt adatok szerint a fővárosban 1 306-tal 10 148-ra, Moszkva megyében pedig 278-cal 1 360-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Moszkvában eddig 72, a várost körülvevő régióban pedig 18 halálesetet regisztráltak.

Moszkvában szerdától először a munkába járáshoz, aztán az egyéb célú utazáshoz, végül pedig – szükség esetén – akerületen belüli mozgáshoz lesz szükség engedélyre a tömegközlekedési eszközökön, valamint a magánautókon és a motorkerékpárokon is. A taxisok nem vehetnek fel kóddal nem rendelkező utast. A szombaton aláírt polgármesteri rendelet értelmében a rendőröknek telefonon vagy papíron felmutatandó, személyre szóló digitális kódot hétfőtől lehet majd lekérni az önkormányzatok honlapjáról, sms-ben vagy telefonon. A rendszer bejelentő jellegű, de – mint Szobjanyin korábban elmondta – a hatóságok fenntartják maguknak a jogot, hogy ellenőrizzék, valós indoka van-e az engedélyigényléseknek.

A munkába járáshoz szükséges kód – amely a korábbi tájékoztatással ellentétben nem QR-kód, hanem számok és betűk kombinációja lesz – április 30-ig, az orvosi rendelésre vagy magáncélból való utazáshoz lekérhető kód egy napig lesz érvényes. Magánútra digitális igazolvány hetente legfeljebb két alkalommal hívható le. A fegyveres testületek tagjainak, biztonsági őröknek, bíróknak és néhány más foglalkozási ág képviselőinek nem lesz szükségük igazolványra.

Oroszország többi régiójából a fővárosba csakis előzetesen beszerzett moszkvai digitális közlekedési igazolvány birtokában lehet behajtani. Szombattól a város határán az összes Moszkvába bevezető úton rendőrök ellenőrzik a nem helyi rendszámú járműveket. A gyalogosközlekedéshez egyelőre nincs szükség kódra a fővárosban és Moszkva megyében, de az emberek csak sürgős orvosi probléma miatt, közvetlen életveszély vagy egészségük fenyegetettsége esetén, a munkahelyükre való elkerülhetetlen utazás, a legközelebbi üzletben való bevásárlás, legfeljebb száz méterre háziállat-sétáltatás, illetve a háztartási hulladék eltávolítása céljából hagyhatják el otthonaikat.

Bírságoltak a fővárosban

Moszkvában a járványhelyzet miatt a jövő hétre gyakorlatilag minden cég és szervezet tevékenységét felfüggesztették, az állami és az egészségügyi szervek, az élelmiszer- és gyógyszeripari üzemek, az egyéni védőeszközöket gyártó cégek, valamint a védelmi, az űr- és az atomipari vállalatok, a média, továbbá a létfontosságú infrastruktúra kivételével. Az élelmiszerüzletek és a ma is működő kiskereskedelmi boltok továbbra is nyitva lesznek.

A fővárosi operatív törzs az Interfax hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a mintegy 12 milliós Moszkvában pénteken mintegy 3,5 millió ember több mint hat órát töltött a lakásán kívül. Ez a testület szerint potenciálisan 6-9 millió ember számára jelentett fertőzésveszélyt. A fővárosban, ahol vasárnap nagyszabású fertőtlenítést tartottak az utcákon, a közművekben és több közintézményben, szombaton 1 538 embert bírságoltak meg. A karantén megszegése miatt az elmúlt egy nap alatt 8, eddig pedig összesen 30 fertőzött vagy külföldről hazatért moszkvait szállítottak be kórházi kényszer-gyógykezelésre. 

Kirill orosz pátriárka az ortodox virágvasárnap alkalmából a moszkvai Megmentő Krisztus székesegyházban közönség nélkül bemutatott liturgián arra szólította fel a hívőket, hogy maradjanak otthon a nagyhéten és húsvétkor. Az egyházfő a televíziók által közvetített prédikációjában úgy vélekedett, hogy a gondviselés a koronavírus feladatául a fogyasztói társadalom ideáljainak lerombolását tűzte ki.

Friss adatok

Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 2 186-tal, 15 770-re nőtt az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint. A növekmény először haladta meg a 2 ezer embert. A halálos áldozatok száma 24-gyel 130-ra, a gyógyultaké pedig 246-tal 1 291-re emelkedett.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a kormány reményei szerint fertőzöttséggörbe április 14. és 16. között éri el a „platóját”, amikor az újonnan megfertőződöttek száma megközelítőleg azonos marad. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Vlagyimir Putyin elnök által egész áprilisra országos kényszerszabadságot meg fogják hosszabbítani. Megítélése szerint a győzelem napjáig (május 9-ig) semmiképp sem oldódik meg a járványhelyzet, amelynek alakulása, mint mondta, nagyban függ majd az oroszok magatartását. Elismerte, hogy az epidémia elmúlta után le kell majd vonni a tanulságokat az orosz egészségügyi ágazat fejlesztése szempontjából.

 A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.  

(Címlapi illusztráció forrása: DW News

Kapcsolódók

Kimaradt?