Erdő Péter bíboros: reális esély van Ferenc pápa budapesti látogatására

Reális esély van arra, hogy Ferenc pápa elfogadja a meghívást a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy legalább a rendezvénysorozatot lezáró, az egész világ nevében bemutatott szentmisét, a statio orbist a szentatya vezeti majd szeptember 20-án. Megjegyezte: Budapest nincs mesze Rómától, a budapesti látogatás nem jelentene nagyobb terhet a pápának, mint egy dél-itáliai lelkipásztori út.

A bíboros beszélt arról is, hogy a NEK programjaira eddig 26 ezer ember regisztrált egyénileg, a csoportos regisztrációkkal együtt pedig több mint ötvenezren jelezték részvételüket a kongresszusra. Elmondta: a szeptember 13-i nyitó szentmisén a Puskás Arénában több mint 4500 fiatal lesz elsőáldozó. Az ő fehér ruhájukat megváltozott munkaképességűek készítik, akiket szintén várnak majd a szentmisére.

Fontos esemény lesz, hogy első alkalommal mutatnak be lovári nyelvű szentmisét a NEK csütörtöki programjaként a Hungexpón – mondta, hozzátéve, hogy a lovári ordináriumot (a szentmise állandó részeit tartalmazó szertartáskönyv) a napokban hagyta jóvá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A bíboros hangsúlyozta: minden nép életében „a kulturális kiteljesedés nagy ünnepe", amikor a saját nyelvén szólal meg az istentisztelet. A cigány mise zenei része olyan zenészek munkája, akik otthon vannak a roma zenei kultúrában, emellett a legmagasabb, zeneakadémiai végzettséggel rendelkeznek. 

Szólt arról is: minden meghívott előadó, tanúságtevő, elmélkedésvezető elfogadta a felkérést. A 2020. szeptember 13-tól 20-ig tartó kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek szerepelnek.

A legtöbb embert a nyitó szentmisére a Puskás Arénába, a szeptember 19-i Kossuth téri liturgiára és az azt követő körmenetre, valamint a záró szentmisére, a Hősök terére várják a szervezők.

Kapcsolódók

Kimaradt?