Iránban egy hónapra bezárják az oktatási intézményeket

Iránban egy hónapra bezárják az összes oktatási intézményt az új koronavírus miatt – jelentette be csütörtökön Szaid Namaki iráni egészségügyi miniszter.

Namaki elmondta, hogy az oktatási intézmények az iráni óév végéig, március 19-ig zárva tartanak. Március 19. és április 3. között az újévi szünet miatt nincs oktatás. Az egyetemek már több mint egy hete zárva vannak, és több tartományban az alap- és középfokú oktatási intézmények sem fogadják a diákokat.

A miniszter felszólította az irániakat, hogy maradjanak otthon, és vegyék komolyan a hatóságok figyelmeztetéseit és rendelkezéseit.

Az iráni egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint 3513 beteg tesztjében mutatták ki az új koronavírust, és 107-en vesztették életüket. Az elmúlt 24 órában 591-gyel nőtt a diagnosztizált fertőzöttek és 15-tel a halottak száma – mondta el Kianus Dzsahanpúr egészségügyi szóvivő. Eddig 23 237 embert teszteltek a kórokozóra.

A betegek többségét, 1352 embert Teheránban regisztrálták. Komból 386, Rastból 333 és Iszfahánból 180 esetet jelentettek. Az iszlám köztársaságban február 19-én különítették el az első koronavírusos beteget Komban. A minisztérium bejelentette, hogy országos tervet dolgoztak ki a járvány elleni küzdelemre. A terv része, hogy ellenőrzőpontokat állítanak fel a nagyvárosok határában, és az egészségügyi hatóságok ellenőrzik az oda bejutni akarókat.

Azokban a tartományokban, ahol nagy a fertőzöttek száma, azonnal alkalmazzák ezt, majd a következő napokban a többi tartományra is kiterjesztik. A minisztérium egyúttal arra kérte az embereket, hogy korlátozzák a papírpénz használatát.

Időközben az Egyesült Arab Emírségek is felszólította lakóit, hogy ne utazzanak. A kereskedelmi és tranzitközpontnak számító emírségekben csaknem tízmillióan élnek, közöttük sok a külföldi. Az országba belépők egészségügyi ellenőrzésen esnek át, majd két hét elkülönítettség vár rájuk.

Kapcsolódók

Kimaradt?