Koronavírus: kilenc magyar hamarosan elhagyhatja a karantént
 Péntektől jövő csütörtökig kilenc magyar állampolgár hagyhatja el a karantént abból a 12 emberből, akit a koronavírus miatt vetettek alá az intézkedésnek a világ több pontján -  mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Péntektől jövő csütörtökig kilenc magyar állampolgár hagyhatja el a karantént abból a 12 emberből, akit a koronavírus miatt vetettek alá az intézkedésnek a világ több pontján -  mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Az érintettek továbbra is jól érzik magukat, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és Japánban vannak karanténban - emlékeztetett Szijjártó Péter. Hozzátette: két Kínában tartózkodó magyar nem kívánja elhagyni tartózkodási helyét, egy Japán partjainál veszteglő hajón lévő magyar szervezetében pedig kimutatták a vírust, így ő gyógyulásáig marad karanténban.
A miniszter szólt arról is, hogy a magyar hatóságok felvették a kapcsolatot azzal a Magyarországon átutazó két diákkal is, akiknél a cseh hatóságok mutatták ki a vírus jelenlétét. Feltérképezték, hol jártak Budapesten és kikkel találkoztak, az operatív törzs pedig megtette a szükséges lépéseket - tette hozzá.
 
                     
                         
                         
                         
                             
                                 
                                 
                                 
                                 
                                 
                                 
                                 
                                 
                                .jpg) 
                                 
                                 
                                 
                                