Szuperkedd Amerikában: Biden megállította Sanders menetelését a demokraták elnökjelöltsége felé

Joe Biden, az Obama-kormány alelnöke a szuperkedden megtartott előválasztásokon megakasztotta Bernie Sanders vermonti szenátor menetelését az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltsége felé.

A szuperkedden 14 tagállamban - Alabama, Arkansas, Colorado, Észak-Karolina, Kalifornia, Maine, Massachusetts, Minnesota, Oklahoma, Tennessee, Texas, Utah, Vermont és Virginia - és egy tengerentúli területen, Amerikai Szamoán tartottak előválasztásokat.

Annak ellenére, hogy sok államban volt mostoha az időjárás, sokan mentek el voksolni. Tennessee fővárosában, Nashville-ben, ahol keddre virradóra halálos áldozatokat is követelő tornádók pusztítottak, három órával meghosszabbították a szavazóhelyiségek nyitva tartását.

A keddi előválasztások fontosak voltak, hiszen a nyári elnökjelölt-állító konvenciókra sok delegátust küldő és nagy lélekszámú tagállamokban járultak az urnákhoz. Mindkét párt hívei választottak, de mivel a Republikánus Pártban Donald Trumpnak lényegében nincs vetélytársa, a politikusok és az elemzők egyaránt a demokratákra figyeltek. Az előzetes elemzések Joe Biden és Bernie Sanders párharcát jelezték előre, és ez így is történt.

Biden tarolt a déli államokban, és összesen nyolc államban győzött: Virginiában, Észak-Karolinában, Alabamában, Tennessee-ben, Arkansas-ban, Oklahomában, Minnesotában, sőt, még az északkeleti Massachusettsben is. A volt alelnök győzelme földcsuszamlásszerű volt Virginiában, Észak-Karolinában és Alabamában, ahol nagyrészt a viszonylag nagy lélekszámú afroamerikai közösségek támogatására is számíthatott.

Elemzők körében meglepetést keltett, hogy Elizabeth Warren massachusettsi szenátor nem hogy győzni nem tudott, de csupán a harmadik helyre szorult "saját" államában. Sanders a demokraták nyári elnökjelölt-állító konvenciójára legtöbb, 415 delegátust küldő államban, Kaliforniában hódította meg a választókat. Az este folyamán sokáig úgy tűnt, hogy a szintén sok, 228 delegátust a konvencióra küldő Texasban is a magát demokratikus szocialistának valló Sanders nyerte el a választók bizalmát, de éjjel fordult a kocka Biden javára.

"Néhány nappal ezelőtt a sajtó és a megmondóemberek még azt hangoztatták, hogy a kampányomnak vége. De nagyon is él!" - jelentette ki Biden a kaliforniai Los Angelesben berendezett eredményváró központban. Győzelmi beszédében a volt alelnök elsősorban Donald Trump amerikai elnököt támadta. Sanders Vermontban várta az eredményeket, és győzelmet ígért híveinek, vagyis azt, hogy ő lesz a demokraták elnökjelöltje.

A nagy vesztes Bloomberg

A szuperkedd nagy vesztesének az amerikai kommentátorok a New York-i milliárdost, Michael Bloomberget tartják. Bloomberg lényegében kedden lépett be a választási küzdelembe, a korábbi előválasztásokon ugyanis nem vett részt. Egyedül a 11 delegátust adó Amerikai Szamoán, az Egyesült Államok tengerentúli területén került ki győztesen a versengésből.    

Második helyen az Amerikai Szamoán született, de hawaii képviselőnő, Tulsi Gabbard végzett, így Bloombergnek vele kell osztoznia a delegátusokon. Ráadásul a tengerentúli terület lakóinak voksaira az őszi választásokon nem számíthat: Amerikai Szamoa ugyanis bár küld delegátusokat a konvencióra, lakosai az őszi elnökválasztáson nem voksolhatnak, mert nincs kongresszusi képviseletük a szövetségi törvényhozásban Washingtonban.

Donna Brazile demokrata párti stratéga és kampányszakértő - aki 2011 és 2016 között a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) elnöke volt, úgy kommentálta a saját vagyonából eddig mintegy félmilliárd dollárt kampányra költő Bloomberg szereplését: a milliárdosnak nagyon sok anyagi forrása van a kampányra, de nagyon kevés oka arra, hogy továbbra is kampányoljon az elnökjelöltségért.

Trumpnak gyakorlatilag nincs kihívója

Donald Trump a szuperkedden csakis választási győzelmeket könyvelhetett el. Volt állam - például Virginia -, ahol nem is rendezték meg az előválasztást, hanem automatikusan neki "adták" a delegátusokat. Elvileg versenyben van még a republikánusok elnökjelöltségéért a 74 éves William Weld egykori massachusettsi kormányzó is, de a szuperkeddi voksoláson sok helyen nem is szerepelt a választási jegyzéken. Korábban, az iowai jelölőgyűléseken egyetlen delegátust szerzett.

Trump kedd éjjel minden egyes tagállamnak külön mondott köszönetet a támogatásért a Twitteren.  A szuperkedd végleges eredményei későbbre várhatók.

Kapcsolódók

Kimaradt?