Idéntől megünneplik a Kárpát-medencei Magyar Szórvány Napját

Budapesten ülésezett május 8-án, szerdán a Magyar Állandó Értekezlet Szórvány szakbizottsága, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a bizottság elnökének összehívására. Napirenden szerepelt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. tájékoztatója a 2012-es év tevékenységéről és a 2013-as év prioritásairól, a szórványban levő iskolaközpontok helyzete és ezek támogatása, valamint a Kárpát-medencei magyar szervezetek tájékoztatói.

Az RMDSZ képviseletében Winkler Gyula EP-képviselő ismertette a Szövetség szórványprogramjának 2013-as prioritásait. „Az elmúlt két esztendőben az RMDSZ áttért az úgynevezett harmadik generációs szórványprogramokra. 1990 után a szórványközösségek szervezésén volt a hangsúly, az azt következő évtizedben zajlott az intézményépítés, most pedig igazodva az új évezredhez, a magyar közösségi hálózatok létrehozását helyezzük előtérbe és szórványprogramjainkat is ennek szellemében alakítjuk” – fogalmazta meg az elmúlt több mint két évtized szórványpolitikájának különböző fázisait Winkler Gyula. A létező szórványközpontok, az oktatási intézmények és szórványkollégiumok, valamint a szórványban működő magyar házak továbbra is fenntartásra, fejlesztésre, bővítésre szorulnak, mindezeket a tevékenységeket  – a pozitív diszkrimináció elvét alkalmazva – megfelelő finanszírozásban kell részesíteni, ugyanakkor szükség van a közösségi hálózatok kialakítására is, amelyek a helyenként létező tapasztalatot, a már kialakult jó gyakorlatot el tudják juttatni a legapróbb szórványközösséghez is, tette hozzá az RMDSZ európai parlamenti képviselője.

Szintén a hálózati megközelítést tükrözi a Székelyföld-szórvány partnerség folyamatos bővülése, amely egyre több tartalmat kap, ugyanakkor folyamatban vannak azok a kutatások, amelyek eredményeire építhetjük majd a nagyvárosi szórványokat megszólító programjainkat – mondta Winkler Gyula. Szerinte a hálózatépítésnek jó példája az Örökségünk Őrei erdélyi hálózatának megalakulása, amelyre két héttel ezelőtt Marosillyen, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szülőházában került sor a 2013-as Bethlen Emlékév égisze alatt. Kiemelten fontos az Erdélyben működő 15 szórványkollégium, prioritás a Szamosújváron működő Mezőségi Téka Szórványkollégium megvalósítása – tette hozzá az EP-képviselő.

A Szórvány szakbizottság napirendjén szerepelt a Kárpát-medencei Magyar Szórvány Napjának megszervezése november 15-én, Bethlen Gábor erdélyi fejedelm születése napján. Répás Zsuzsanna bizottsági elnök méltatta a Szórvány szakbizottság döntését, amelynek köszönhetően, idén először szervezik meg a Magyar Szórvány Napját az egész Kárpát-medencében. A kezdeményezésben az anyaország is kiveszi a részét, a szakbizottság javaslatára magyarországi rendezvények is lesznek november 15-én. Winkler Gyula ismertette az RMDSZ által kezdeményezett Magyar Szórvány Napjának történetét, Erdélyben idén harmadik alkalommal szervezik meg, helyi kezdeményezésre építve, ebben az évben Nagyenyed ad otthont a Magyar Szórvány Napja központi rendezvényének. Tavaly Brassóban volt a központi rendezvény, de Déván és Medgyesen is szerveztek ez alkalomból eseményt, 2011-ben pedig Déván és Marosillyén szervezte meg az RMDSZ a Magyar Szórvány Napját.  

Kimaradt?