Budapestre látogatott Vlagyimir Putyin orosz államfő

Budapestre látogatott szerdán Vlagyimir Putyin orosz államfő, ahol Orbán Vikor magyar miniszterelnökkel tárgyalt.

Magyarország abban érdekelt, hogy a Nyugat és Oroszország közötti együttműködés minél inkább javuljon - jelentette ki Orbán Viktor a tágyalások után. A magyar miniszterelnök a közös sajtótájékoztatón azt mondta: ha Európa nyugati és keleti fele, ha a NATO és Oroszország közötti kapcsolatok jók, akkor azzal Magyarország is nyer. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy hosszú évekre visszanyúlik az a gyakorlat, amely szerint minden évben tartanak magyar-orosz magas szintű találkozót.

A gazdasági együttműködésről szólva kiemelte: az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése óta 2018 volt az első év, amikor a magyar-orosz kereskedelmi forgalom ismét nőtt. A magyar-orosz politikai együttműködésre is kitért Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy annak kiemelt területei között van a keresztény közösségek védelme szerte a világban, valamint a migráció, ugyanis mindkét ország ismeri az abban rejlő veszedelmeket.

Putyin: Magyarország fontos partner a gázszállításban

Oroszország fontos partnernek tekinti Magyarországot az Európába irányuló gázszállításban - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón. Kiemelte: már több éve működik a két ország közötti együttműködést a legmagasabb szinten lehetővé tevő mechanizmus, amely sikeres, főleg a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok tekintetében. Hozzátette: törekszenek a gazdasági kapcsolatok diverzifikálására, bár továbbra is az energetika van az első helyen.

Az orosz elnök közölte: tárgyaltak a közel-keleti és észak-afrikai keresztény közösségek helyzetéről. Oroszország kész az együttműködésre a keresztények támogatásában - mondta Vlagyimir Putyin, elfogadhatatlannak nevezve, hogy bárkit a vallási meggyőződése miatt üldözzenek.

MSZP-Fidesz szópárbaj alakult ki Putyin miatt.
Magyarországnak érdeke, hogy minden nagyhatalommal kiegyensúlyozott kapcsolata legyen, de Oroszországgal ez a kapcsolat inkább alárendelt - értékelte Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatását Szakács László MSZP-elnökhelyettes. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: bár nem kaptak hivatalos tájékoztatást arról, hogy Putyin miért jön Magyarországra, nagyon úgy tűnik, hogy az orosz elnök „mint tulajdonos, mint gazda” jött el megnézni a magyarországi befektetéseiket - például Paks 2-t vagy a Nemzetközi Befektetési Bankot -, hogy „elszámoltassa” a magyar kormányt, hogyan állnak ezek a projektek. Szakács László hangsúlyozta: Putyin elnök nagyon sokszor jár Magyarországra, ami miatt a magyar kormányt sok kritika éri a saját szövetségrendszere, az Európai Unió és a NATO részéről. Úgy vélte: figyelemmel kellene lenni Magyarország valódi, értékrendi szövetségeseinek érzékenységére.
A Fidesz elképesztőnek nevezte az ellenzék képmutatását Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatásával kapcsolatban. A nagyobbik kormánypárt az ellenzéki nyilatkozatokra reagálva szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: azok a szocialisták emlegetnek orosz befolyást, akik „fél évszázadon át voltak a szovjet diktatúra helytartói és a kommunista párt jogutódjai”. Az a Gyurcsány Ferenc „putyinozik”, aki kormányfőként a villájába hívta, „folyton barátjának nevezte és ölelgette az orosz elnököt”. Úgy fogalmaztak: „Azok molinózgatnak és emlegetnek Európát, akik Európa tönkretételén, bevándorlókontinenssé tételén dolgoznak.”A Fidesz felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország kulcsfontosságú a magyar lakosság gázellátása és a magyar vállalkozások exportlehetősége szempontjából. Az orosz elnök csak idén már "fél Európa vezetőivel találkozott" - tették hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?