FRISSÍTVE – Az EU Tanácsa is támogatja Kövesi európai főügyészi kinevezését

FRISSÍTVE: Az Európai Unió tagállamai kormányainak állandó képviselőiből álló bizottság (COREPER) csütörtökön megszavazta Laura Codruța Kövesi támogatását az EU főügyészi tisztségére. Mivel a volt korrupcióellenes román főügyészt az Európai Parlament is támogatja, kinevezése már biztosnak mondható – számoltak be a hírtelevíziók.

Az Európai Unió soros finn elnökségének tájékoztatása szerint ezen próbaszavazáson tizenhét tagország (a jelenlévő 22-ből) voksolt a román jelöltre. Korábban a COREPER Jean Francois Bohnert francia ügyész kinevezését támogatta.

Bennfentes források arról számoltak be, hogy az Európai Parlament és az Európa Unió Tanácsának a képviselői szeptember 24-én ülnek össze, akkor minden bizonnyal hivatalosan is megállapodnak majd Kövesi kinevezéséről, ezt követheti a formális megerősítő szavazás a tanácsban.

Kövesi kinevezése előtt gyakorlatilag már két hónapja megnyílt az út, amikor Franciaország visszavonta Jean Francois Bohnert jelölését, és Emmanuel Macron francia köztársasági elnök is bejelentette, hogy Kövesit támogatják. Szerda este az Európai Parlament és az Európai Tanács képviselő későbe nyúló tárgyalást folytattak a főügyészi tisztség kinevezéséről.

Az Európai Ügyészség, amely a tervek szerint legkésőbb 2021 elején kezdi meg működését, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben jár majd el. Az úgynevezett megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben 22 tagállam vesz részt, Magyarország nincs köztük. Elemzők rámutattak, hogy egy új intézmény esetében gyakran a jövőre nézve is meghatározó az első vezetőjének személye.

A Digi24 értesülése szerint a tagállamok uniós nagyköveteiből álló bizottságában a román küldött, Luminița Odobescu is Kövesi kinevezése mellett fogalt állást, annak ellenére, hogy Viorica Dăncilă kormányfő szerdán kijelentette: Bukarest nem támogatja a volt korrupcióellenes főügyészt, és azt kéri Odobescutól, hogy szavazzon ellene. A hírtelevízió szerint az uniós román nagykövet Klaus Johannis államfő kifejezett kérésére szavazott Kövesi kinevezésére.

USR–PLUS: Kövesi a feddhetetlenségével győzte meg a bizottságot

Dacian Cioloş európai parlamenti képviselő, a Renew Europe EP-csoport vezetője szerint Kövesi a korrupcióellenes ügyészségnél és a főügyészségnél kifejtett munkája során tanúsított „feddhetetlenségével és hozzáértésével" győzte meg a döntéshozókat arról, hogy alkalmas a tisztségre.

„Kezdenek megmutatkozni az eredményei az EP-ben tett erőfeszítéseinknek. Örömmel tölt el, hogy Laura Codruţa Kövesi ma pozitív véleményezést kapott a Tanácsban a tagállamok nagyköveteitől, és így gyakorlatilag szabad utat kapott az európai főügyészi tisztség elfoglalásához" – fogalmaz egy Facebook-bejegyzésben Cioloş.

Laura Codruța Kövesit tavaly nyáron mentették fel a több száz politikust rács mögé küldő DNA éléről az igazságügyi miniszter kezdeményezésére, aki szerint mandátuma idején visszaéléseket követett el a szervezet. A bukaresti kormány hevesen tiltakozott és kampányolt Kövesi megválasztása ellen, ami szakértők szerint meglehetősen átpolitizálttá tette az ügyet.

Az USR-PLUS választási szövetség európai parlamenti küldöttsége szintén beszámolt róla, hogy Laura Codruţa Kövesi előtt szabaddá vált az út az Európai Unió egyik legfontosabb tisztségének elfoglalásához.

Az USR-PLUS szerint az uniós tagállamok kormányai állandó képviselőinek bizottsága (COREPER) pozitív és határozott szavazatot adott a DNA korábbi vezetőjének kinevezésére, miután ugyanaz a bizottság a május 26-i választások előtt még a francia jelölt támogatására voksolt.

„Amikor Brüsszelbe érkeztünk, holtpontra került Kövesi kinevezése amiatt, hogy az Európai Parlament őt, az Európai Unió Tanácsa viszont a francia jelöltet támogatta. Tárgyalások következtek több tagállam meggyőzése érdekében, és mi ezt összehangoltan valósítottuk meg, olyan kormányfőkkel folytatva megbeszéléseket, akiknek van képviseletük a Renew Europe csoportban. Az, hogy a COREPER ma megváltoztatta álláspontját, elsősorban annak köszönhető, hogy Franciaország bejelentette Codruţa Kövesi támogatását, és ez folyamatos erőfeszítések és megbeszélések révén történt, amelyeket a francia kollégákkal folytatottunk, de más államokkal is, amelyeknek nem volt határozott álláspontjuk a kérdésben” – mondta Dragoş Tudorache, az USR-PLUS szövetség európai parlamenti delegációjának társelnöke.

A szövetség másik társelnöke, Cristian Ghinea úgy nyilatkozott, a csütörtöki döntés azt igazolja, hogy „a mi szavunknak is lehet súlya, ha ezt a célt tűzzük ki magunk elé”. „Ma látjuk, mit jelent befolyással rendelkezni Európában, és teljes erővel támogatni a román jelöltet az európai főügyészi tisztségre. Az érdem nyilvánvalóan a Laura Codruţa Kövesié, mert kifogástalan önéletrajzzal rendelkezik, feddhetetlensége és a DNA-nál kifejtett fantasztikus munkája pedig meggyőző erővel hatott” – mondta az USR-PLUS európai parlamenti delegációjának társelnöke.

Orban: pofon a Dăncilă-kormánynak

Az a tény, hogy az uniós tagállamok kormányainak állandó képviselőiből álló bizottság megszavazta Laura Codruţa Kövesi kinevezését az európai főügyészi tisztségbe, olyan győzelmet jelent, amelyhez Klaus Johannis államelnök és a liberálisok is hozzájárultak, a Dăncilă-kormány pedig kapott egy pofont az európai államoktól, jelentette ki Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke csütörtökön.

„Sikerült! Laura Codruţa Kövesi elnyerte az európai főügyészi tisztséget a COREPER-ben adott szavazat nyomán. Ez egy óriási győzelem Románia számára, amelyhez döntően hozzájárult Klaus Johannis államelnök is a PNL vezetői és európai parlamenti képviselői mellett, akik intenzíven lobbiztak Laura Codruţa Kövesi érdekében. Annál is inkább fontos ez a győzelem, mert a Dăncilă-kormány kamuhíreken alapuló agresszív negatív kampányt folytatott a román jelölt ellen. Ugyanakkor ez egy óriási pofon a Dăncilă-kormány számára az európai államoktól. A szociáldemokrata kormánynak címzett üzenet az, hogy állásfoglalásai nincsenek összhangban az európai nézetekkel” – írja Orban a közleményében.

Leszögezte, az Európai Néppárt tagjaként a PNL mindent elkövetett, hogy ez az eredmény megszülessen, és sikerült változtatnia olyan államok álláspontján, amelyek eredetileg nem Kövesit támogatták.

RMDSZ: támogatjuk a döntést

Az RMDSZ csütörtökön rövid közleményt adott ki, amely szerint a szövetség álláspontja nem változott az RMDSZ ügyében tavasz óta. "Ha Kövesit az Európai Parlament és az EU Tanácsa is alkalmasnak tartja főügyésznek, márpedig ez megtörtént, akkor támogatjuk ezt a döntést" – olvasható az állásfoglalásban.

Johannis: fontos győzelmet jelent Románia számára a Kövesire adott voks

Fontos győzelmet jelent Románia számára, hogy az uniós tagállamok kormányainak állandó képviselőiből álló bizottság (Állandó Képviselők Bizottsága - COREPER) Laura Codruţa Kövesit támogatja az európai főügyészi tisztségre – jelentette ki Klaus Johannis államelnök, rámutatva, hogy a szociáldemokrata kormány megpróbálta meggátolni ezt a jelölést.

„Üdvözlöm az Állandó Képviselők Bizottságának mai voksát, amely széleskörű támogatását fejezte ki Laura Codruţa Kövesi jelölésével szemben. Örülök, hogy az uniós tagállamok jelentős hányada pozitívan szavazott, és ez azt bizonyítja, hogy értékelik Kövesi asszony felkészültségét, tapasztalatát és szakmai tudását. A mai eredmény fontos győzelmet jelent Románia számára, annál is inkább, mert a PSD-kormány folyamatosan megpróbálta meggátolni Kövesi jelölését, aki a korrupció ellen vívott harca és a jogállam védelmezése révén tett szert elismerésre” – mondta Johannis csütörtöki sajtónyilatkozatában.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy amint azt jelen esetben is tette, továbbra is támogatni fogja a „becsületes, hozzáértő és nagy szakmai tapasztalattal rendelkező román állampolgárokat abban, hogy vezetői tisztségekbe kerüljenek az Európai Unió intézményeiben”.

Tăriceanu: Most arra kérik fel Kövesit, hogy az európai igazságszolgáltatást is tegye tönkre

A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke szerint a COREPER választása kizárólag politikai szempontok alapján esett Kövesire, döntése alapját nem képezte a jelölt szakmai teljesítménye.

„Ismét azt a kettős mércét alkalmazzák, amit mindig: ami nem szabad nekünk, az teljesen elfogadható Brüsszelben. Hogy büszke vagyok-e arra, hogy egy román kerül ebbe a tisztségbe? Büszke vagyok. Ugyanolyan büszke vagyok, mint amikor Anglia királynője sétáltatta kocsiján Ceauşescut. Akkor fiatal voltam, 26 éves, de nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy miként képes a szabad világ egy ilyen gyűlöletes diktátorral tiszteletteljesen viselkedni, hogyan tudott a brit sajtó ódákat zengeni a zsarnokról, hogyan tudtak a brit akadémiák az analfabéta Elena 'Codoi' Ceauşescura titulusokat aggatni... Érettebb koromban jöttem rá a válaszra. A briteket nem Ceauşescu személyisége bűvölte el. Ők milliárdokat akartak kihúzni Romániából bizonyos szektorokon keresztül. Persze, később a saját bőrükön kellett megtapasztalniuk, hogy olyan alakkal, mint Ceauşescu, nem lehetett üzletelni, de ez már más történet” – írta Tăriceanu a Facebookra.

Az ALDE vezetője szerint a történelem megismétlődik, és az EU olyan embert készül kinevezni egy maximális felelősséget igénylő funkcióba, aki „karrierje során mindent bizonyított, csak felelősséget nem”.

„Arra nem vagyok büszke, hogy Laura Codruţa Kövesi jelölése valójában a középszerűség, a szolgalelkűség, a kétszínűség diadala, az okkult hatalmak győzelme a jogállam fölött. A bukaresti demokrácia ellen használt eszközt most Brüsszelbe költöztetik, és ugyanúgy fogják felhasználni. Hiába kongattuk meg a vészharangot, az európai vezetőknél süket fülekre talált, akárcsak azoknak a segélykiáltása, akik Laura Codruţa Kövesi visszaélései miatt kerültek börtönbe. Miután tönkretette a romániai igazságszolgáltatást, most arra kérik fel, hogy az európai igazságszolgáltatást is tegye tönkre. Unió vezetői, ne mondjátok, hogy én nem szóltam!” – olvasható Tăriceanu bejegyzésében.

Dan Barna: Már csak Dăncilă ragaszkodik ahhoz, hogy meggátolja ezt

Gratulációit küldte Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke Laura Codruţa Kövesinek abból az alkalomból, hogy az uniós tagállamok kormányai állandó képviselőinek bizottsága (COREPER) a DNA volt főügyészének támogatásáról döntött az európai főügyészi tisztségre.

„Az európai parlamenti választások előtt azt ígértük, hogy kompetens, kiemelkedő embereket küldünk Brüsszelbe és Strasbourgba. Néhány perccel ezelőtt újabb bizonyítékot kaphattak arra, hogy betartjuk szavunkat. Az USR PLUS delegációja döntő szerepet játszott abban, hogy a Tanácsban pozitív szavazatot szerezzen a tagállamok állandó képviselőitől Laura Codruţa Kövesi európai főügyészi kinevezéséhez. Korábban a Liviu Dragnea -Viorica Dăncilă - Tudorel Toader hármas vehemens tiltakozása miatt a jelölés holtpontra került. Ma már csak Viorica Dăncilă ragaszkodik ahhoz, hogy meggátolja ezt a jelölést, de az ő véleménye nem nyomott a latban. A miniszterelnök asszony, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje elszigetelődött abban a fura erőfeszítésében, hogy akadályt gördítsen Kövesi asszony karrierje útjába” – írta Barna csütörtökön a Facebookra.

„A PSD államfőjelöltjének csak annyit üzenek: nem remélheted, hogy minden román elnöke leszel, ha úgy képzeled, hogy minden áron meg kell akadályoznod a mások által aratott győzelmeket” – írta az USR elnöke.

Dăncilă: Így szavazott a többség; a többséget mindig tiszteletben kell tartani

Viorica Dăncilă kormányfő úgy nyilatkozott a Laura Codruţa Kövesi európai főügyészi tisztségbe kinevezését támogató COREPER-döntés kapcsán, hogy ez a többség szavazata, és a többséget tiszteletben kell tartani.

„Ez a többség szavazata. A 22-ből 17-en mellette szavaztak. A többséget mindig tiszteletben kell tartani” – mondta Viorica Dăncilă. Arra a kérdésre, hogy fog-e gratulálni Kövesinek a kapott voksokért, a miniszterelnök úgy felelt: „Természetesen. Minden embernek gratulálok, aki elér valamilyen eredményt.”

Cikkünk frissül.

Kapcsolódók

Kimaradt?