„Arra készülök, hogy az erdélyi híveket papként szolgáljam”– a Felvidék.ma interjúja egy Rómában tanuló és nemsokára hazatérő gyergyói diakónussal.

Megszólalt a héten a pozsonyi Felvidék.mában Kovács Szabolcs ditrói születésű szerpap, a pápai Gergely Egyetem mesteriző növendéke és interjút adva a csíksomlyói kegytemplom tövében a pápa idelátogatása előtti napon a hírportál felelős kiadójának, Hideghéthy Andreának, mint olyan papnövendék, akinek többször is volt lehetősége személyesen elbeszélgetni a Szentatyával, elmondta, hogy miben látja a katolikus egyházfő erdélyi látogatásának jelentőségét. Szólt arról is, hogy a római német-magyar kollégium bentlakójaként mennyiben különbözik a mentalitása a más országokból származó többi papnövendékétől, és minek tudja be Csíksomlyó semmilyen más magyar zarándokhellyel nem összevethető súlyát és szerepét a hívek számára. Úgy látja, e történelmi látogatás okán nem szabad a konfliktusokra, a generált problémákra összpontosítani. Ehelyett, „próbáljunk ettől eltekinteni, azt nézzük, hogy olyan világesemény részesei lehetünk holnap, ami itt, Erdélyben soha nem volt”.

114 fényképet tett közzé vasárnap az esti órákban a Szentszék hivatalos honlapja Ferenc pápa háromnapos romániai látgatásáról. Az Apostolic Journey to Romania (31 May - 2 June 2019) fotógalériájának böngészése közben bukkantunk arra a fotóra, mely fentebb látható. Ezen Ferenc pápa és „asszisztense”, a ditrói születésű Kovács Szabolcs diakónus, ezidőtájt még Rómában a pápai Gergely Egyetem mesterfokú tanulmányait végző diákja és a III. Gyula pápa által még 1552-ben alapított jezsuita vezetés alatt álló papnevelő intézet, a Pápai Német-Magyar Kollégium (Pontificium Collegium Germanicum et Hungaricum) bentlakója látható a június elsejei, a csíksomlyói nyeregben megtartott szentmise átváltoztatást követő és az áldozás előtti úrfelmutatás pillanatában.

Úgy hisszük, hogy ez a megkapó és dokumentumértékű fotó, melyen, a Szentatya jobbján a római Szent Ignác-templomban tavaly októberben diakónussá szentelt gyergyói Kovács Szabolcsot fedezhettük fel csíksomlyói Hármashalom-oltárnál megtartott ünnepi szentmisén, Ferenc pápa háromnapos történelmi jelentőségű romániai látogatásának egy olyan kivételes, mondjuk ki nyugodtan, a fotózást művészi szinten művelni tudó avatott szakember remekbeszabott pillanatfelvétele és egyben kordokumentuma is, mely e pápai vizitáció vitathatatlan nemzetpolitikai jelentőségét is beszédesen tudja érzékeltetni.

Szerintünk ugyanis ez a L'Osservatore Romano fotóriportere által megörökített pillanat-lenyomat talán minden más, e napokban imponáló számban publikált helyszíni tudósításokban, beszámolókban és értékelésekben olvasottaknál is közérthetőbben, egyben üzenetértékkel bírva képes érzékeltetni azt, hogy mit is jelentett Péter apostol utódának minapi jelenléte Csíksomlyón, a legnagyobb magyar katolikus zarándokhelyen, mely immár közel három évtizede átminősülhetett az összmagyarság legimpozánsabb találkozóhelyévé. Persze ezzel csöppet sem kívánjuk azon, szintén kitűnő fotógalériákban bővelkedő riport-összeállítások szerzőinek az érdemeit kisebbíteni, akiknek köszönhetően, elsősorban az internetes hírportálokon olvashattunk/láthattunk az elmúlt napokban hiteles élménybeszámolókat a Kissomlyó-hely környékén múlt szombaton történtekről.

Viszont talán nem tévedünk akkor, ha úgy véljük: nekünk, magyaroknak ez a hivatkozott pillanatfelvétel, főleg annak tudatában, hogy a világegyház első számú vezetője mellett egy gyergyói székely szerpap állt, akit alig egy hónap múlva, július 7-én immár felszentelnek áldozópappá és ő alig várja, hogy Rómából hazatérve a szülőföldjén szolgálhassa azokat, ahonnan vétetett, – a somlyói történelmi pápalátogatás ikonikus fotójává nemesedhet. Mi azon vagyunk, s talán sikerrel is járunk, hogy ez megtörténjen.

Ez a képi megjelenítés, előtérében a 82 esztendős, minden elődjénél krisztusibb katolikus egyházfővel és a húszas éveinek elején járó Kovács Szabolcs gyergyóditrói diakónussal, a háttérben pedig a világszerte, a bárhol élő magyarok által oly jól ismert összetéveszthetetlen somlyói tájjal, nyilván megérdemelné egy értő ítész műelemzését is. Magunk nem lévén közülük való, ezért erre aligha vállalkozhatunk.

Viszont arra igen, hogy megkérjük az olvasót, nézze meg újólag figyelmesen a Vatikán hivatalos fényképészének a szóbahozott fotóját, aztán pedig ismerkedjen meg azzal a Szentatya mellett álló székelyföldi „pápai asszisztenssel”, akivel e látogatás előtti napon interjút készített a csíksomlyói kegytemplom tövében Hideghéthy Andrea, a Felvidék.ma munkatársa és egyben felelős kiadója.

Mielőtt az ez alkalommal bemutatásra kerülő választott cikkünk, az Arra készülök, hogy az erdélyi híveket papként szolgáljam címmel publikált beszélgetés ismertetésére rátérnénk, hadd mondjunk néhány szót az interjúalanyról, akinek személye az Erdélyi Magyar Televízió azon nézői számára, akik követték a Hitélet tavaly október 29-i adását, aligha lesz ismeretlen. Ők már megtudhatták Sajó Norbert emlékezetes római riportfilmjéből, amit most megosztanánk másokkal is. Nevezetesen azt, hogy „A gyergyóditrói Kovács Szabolcs szülei egyetlen gyermeke. Többször próbálták lebeszélni őt az önfeláldozó papi hivatásról. Ez azonban még a szüleinek sem sikerült, sőt ma már büszkén vállalják fiúk életre szóló hivatását!”

A gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán és Papnevelő Intézetben végzett és Jakubinyi György érsek jóvoltából 2014 óta Rómában továbbtanuló Kovács Szabolcsot a római Szent Ignác-templomban szentelték harmadmagával diakónussá 2018. október 10-én. Másnap, az immár a felszentelt szerpap hálaadó szentmiséjén, a Pál apostol hagyomány szerinti végső nyughelye fölött emelt Szent Pál-bazilikában Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök volt a főcelebráns, az ünnepi homíliát, pedig, melynek szövege itt olvasható, a kolozsvári Szent-Mihály templom plébános-helyettese, Veres Stelian atya mondta. Róma második legnagyobb bazilikájában akkor megtartott magyar istentiszteleten a szülők és keresztszülők mellett egy méretes magyar kolónia is részt vett és osztozott a közös örömben. Nekik köszönhetően visszhangozhatott el minden bizonnyal először az impozáns főszékesegyház falai között a kolozsvári Piarista templom kántora, Gerád István orgonajátéka mellett, aki az újmisés egyik legjobb barátja még a gyulafehérvári kántoriskolából, a szertartás végén nemzeti imánk, az Isten áldd meg a magyart.

Hideghéthy Andreának a Kovács Szabolccsal folytatott a beszélgetése legelején Ferenc pápa erdélyi látogatásnak jelentősége kerül terítékre. A fiatalember, aki természetesen nem árulja el, hogy másnap milyen különleges megtiszteltetésben lesz része az ünnepi szentmisén, a pápa romániai látogatásának jelmondata, a „Járjunk együtt” tükrében szemléli az apostoli látogatás csíksomlyói állomását:

„Ferenc pápáról a híveknek az az első benyomásuk, hogy emberközeli. Emellett pedig ő a világ egyházának a szimbóluma. A látogatása azt mutatja meg, hogy az egyház egy nagyszerű dolog, ami nemcsak Erdélyből, Romániából áll, hanem egy olyan krisztusi közösség, ami a jót képviseli. A pápa is ezt szorgalmazza, amikor arra kéri a híveket, hogy járjunk együtt. Úgy, hogy érezzünk együtt a világegyházzal, lássuk a világegyház problémáit, azonban picit tekintsünk túl a falainkon és az összefüggéseikben lássuk meg azokat a válaszokat, amelyek a helyi kérdésekre és problémákra is érvényesek.”

Ezt követően a kérdező az erdélyi katolicizmus sajátosságairól érdeklődik, arról, hogy egy, az egyetemességet valló és hirdető világegyházban, mennyiben lehet jelen a nemzeti jelleg. Hogy mit gondol minderről Kovács Szabolcs és mit jelent számára a szülőföld, az egyetlen hely, ahol hivatása gyakorlását el tudja majd képzelni, illetve milyen erős a magyarságtudata, az kitűnik az interjú következő két kérdésére adott válaszaiból.

Íme, a dialógus e személyes vallomásos tétele:

„Milyen jellegzetességei vannak az erdélyi katolicizmusnak?

Szerintem minden egyes katolicizmusnak megvan a maga sajátossága, nekem nagy örömöm volt ezt megtapasztalni a német-magyar kollégiumban, ahol most már negyedik éve lakom. Ott tizennégy országból és ötvennégy egyházmegyéből vagyunk növendékek, tehát a sokszínűség és a különböző gondolkodásmód is jelen van. Mégis van, ami egybeköt minket, mégpedig az, hogy a papságra készülünk. Úgy gondolom, a katolicizmussal is ugyanez a helyzet, tehát mindenhol picit másképpen élik meg a krisztusi evangéliumot, de maga Krisztus igazsága mindenhol ugyanaz marad.

Mennyivel másabb az Ön mentalitása, az erdélyi gyökerekből való származása a kollégium egyéb, nyugat-európai országokból való papnövendékeinél?

Bennem neveltetésemnél fogva erős a magyarságtudat, ez az enyém, ez a sajátom. Ettől nem vagyok jobb nyugati társaimnál, viszont pont emiatt nem tudnám magam elképzelni papként például nyugaton, vagy akár Magyarországon, vagy más egyházmegyékben. Azt érzem, hogy azért kell itt papként szolgálnom, mert itt lakik az én népem, én csak őket tudom igazán megérteni. Ez az, ami számomra mindig erős kötődést ad. Hiába tanulok 2200 kilométerre a saját egyházmegyémtől és a szülőfalumtól, mégis arra készülök, hogy nem mást, hanem őket szolgáljam.”

Hogy miként éli meg a kettős kötődést, a megingathatatlan hitet és vele szerves szimbiózisban az elkötelezett magyarságtudatát, a közeljövőben immár teljes jogú lelkivezéri státusát elnyerő Kovács Szabolcs, azt már láthattuk az előbbiekben. Az eddig elmondottak és nem utolsósorban az interjúkészítés helyszíne, a világon ismert kegyszobrok legnagyobbikát őrző nevezetes Mária-kegytemplom valamint a búcsújáróhely közelsége okán mi sem természetesebb a Felvidék.ma újságírójának rákérdezni arra: „Csíksomlyó miért érinti meg ennyire a híveket?”

Kovács Szabolcs, aki a későbbiekben azt is elmondja, hogy mióta először, alig kétévesen a szülei elhozták Ditróból a somlyói búcsúra, az idezarándokolás élete részévé vált, ekképp látja az itteni felemelő bűnbánati vallásgyakorlati színhely semmilyen más, ma magyar nyelvterületen létező búcsújáróhelyhez nem hasonlítható különlegességét:   

„Csíksomlyó nagyon sokat jelent az összmagyarság számára. Véleményem szerint viszont az egész katolicizmusnak fontos nemzettől és hovatartozástól függetlenül, merthogy a Szűzanya mindig a kegyelmes anya, aki segít a gyermekeinek Istenhez jutni. Mindig a közbenjárásáról biztosít minket. Ezért egy sokat szenvedett nép életében nagyon jól jön egy közbenjáró, akire mindig számítani lehet. Emiatt ennek a kegyhelynek nagy a múltja és biztosan nagy lesz a jövője is.”

Az interjú végéhez közeledve, melyről hadd jegyezzük meg, hogy a felvidéki portál kimutatása szerint a mögöttünk hagyott hét írásai közül a legolvasottabb publikáció volt, Kovács Szabolcs személyes élményeit is felidézve mondja el, milyen sajátos élményben részesül bárki, aki pünkösd szombatján elzarándokol a somlyói hegynyeregbe, „milyen lelkiség vezeti a vándort, aki vállalja a fizikai kihívást?”

Lássuk, mindezt hogyan teszi:

„Maga a zarándoklat egy nagyon érdekes kifejezés. Valahova zarándokolni, az elsősorban azt jelenti, hogy valahova lelkiekben megérkezni. Tudjuk, hogy az ember test és lélek, ezért a test együttműködik a lélekkel és fordítva. Néha jó az, hogy az ember gyalogosan, vagy valami áldozatot hozva ér el egy bizonyos célt. Ez nem önostorozás, önsanyargatás akar lenni, hanem egyfajta rákészülés egy bizonyosfajta lelki élményre, amit nem kaphat meg az ember egy másik embertől.

Tegnap beszélgettünk az édesanyámmal erről, hogy kétéves korom óta járok a csíksomlyói búcsúra, azonban a tanulmányaim és a távolság miatt az elmúlt két évben nem tudtam eljönni. Érdekes tapasztalat a számomra, hogy mennyire rányomta a bélyegét az egész évemre az itthoni búcsú lelkiségének a hiánya. Az életem részévé vált a csíksomlyói búcsú, hogy eljöjjek a Szűzanyához.”

Az interjú utolsó kérdése a háromnapos romániai pápalátogatás sokakat és persze nem is alaptalanul foglalkoztató kérdését szegezi a beszélgetőpartnerhez: „Ferenc pápa látogatását többen a román diplomácia sikerének könyvelik el. Véleménye szerint ezek a felvetések beárnyékolják ezt a történelmi eseményt?”

A válaszból nemcsak azt tudjuk meg, Kovács Szabolcsnak megadatott, ami nem sokaknak, nevezetesen az, hogy az elmúlt években többször is beszélgetőpartnere lehetett a pápának, hanem ezek a diskurzusok számára életre szóló fogódzót jelentettek. Ő tudja és akarja is a tőle tanultakat krédójává tenni:

„Többször volt lehetőségem Ferenc pápával személyesen beszélgetni, ezért erre a kérdésre az ő személyiségéből áradó feleletet tudok adni. Azt mondta nekem, többször megerősítve, hogy vannak a törvények és vannak az emberek. Arra biztat, hogy először mindig az embert lássam és utána a törvényt. Az itteni konfliktusok pedig generált problémák. Az emberek jól tudnak együtt élni, erre késztetni kell őket.

Az egyháznak is ez a feladata, hogy az evangélium igazságát képviselje, mint az interjú elején mondtam, tekintsünk túl ezeken a falakon, ne siránkozzunk, ne keseregjünk, ne azt nézzük, ki van ellenünk. Próbáljunk ettől eltekinteni, azt nézzük, hogy olyan világesemény részesei lehetünk holnap, ami itt, Erdélyben soha nem volt. Próbáljuk ezt zarándoklatként, egymás keresztény testvéreiként megélni, ne csak nemzeti hovatartozásként.”